Turbómotort kapott a Lexus NX, kipróbáltuk

Menetpróba: Lexus NX 200t, avagy az első turbós Lexus SUV

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A tavaly debütált vadonatúj NX széria eddig kizárólag a 300h hibrid hajtásláncot kínálta, mostantól elérhető kétliteres turbómotorral is.


Ismerős külső vadonatúj hajtáslánccal. A Lexus tavaly októberben dobta piacra az NX szériát, amely a márka SUV szegmensét hivatott erősíteni. Az agresszív, karakteres külső, a prémium belső és a hibrid hajtáslánc is nagyot szólt. Annak ellenére, hogy a bevezetést követően csupán három hónap maradt a 2014-es évből, a tavaly Magyarországon eladott 202 db Lexusból 51 db - azaz az autók negyede - NX volt. Mindezt úgy sikerült összehozni, hogy tavaly még csak a hibrid 300h volt elérhető a piacon. Már akkor tudtunk, hogy idén tavasszal érkezik a 2,0 literes turbós benzines 200t. Eljött az idő, mi pedig kipróbáltuk, hogy mit tud az új hajtáslánc az NX-ben.
Hirdetés

Lexus NX 200t - méretek
Hosszúság (mm) Szélesség (mm) Magasság (mm) Tengelytáv (mm) Csomagtér (l)
4630 1845 1645 2660 580-1625


Merész húzásnak tűnik ez a japán prémiummárkától, hiszen a D-SUV szegmensben viaskodó versenytársak döntő többségét dízelmotorral vásárolják az ügyfelek. A Lexus ennek ellenére határozottan kijelentette, hogy az NX-ből nem fognak gázolajost gyártani. Aggodalomra nincs ok, a hibrid még mindig egy jó választás a dízellel szemben, az előrejelzések szerint idén a hazánkban értékesített NX-ek kb. 20 százalékát fogja kitenni a most bevezetett 200t. A 300h-val szemben a 200t kizárólag összkerékmeghajtással lesz itthon elérhető. A Lexus új turbómotorja elsőként az NX szériában mutatkozott be, később az IS, GS és RC modellek is megkapják a kétliteres turbós benzinest.
Lexus NX 200t - műszaki adatok
Motor Soros, négyhengeres benzinmotor, twin-scroll turbófeltöltővel
Hengerűrtartalom (cm3) 1998
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat automata/6 fokozatú
Hajtási mód összkerékhajtás (AWD)
Teljesítmény [LE (1/min)] 238 (4800-5600)
Forgatónyomaték [Nm (1/min)] 350 (1650-4000)
Végsebesség (km/h) 200
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 7,1
Vegyes fogyasztás (l/100 km) 7,9
CO2-kibocsátás (g/km) 183
Saját tömeg (kg) 1735

Mit nyújt nekünk az újdonsült erőforrás és milyen vezetési élményt kapunk tőle az NX-ben? Az 1998 köbcentis, négyhengeres turbómotor twin-scroll kétlépcsős feltöltésű, melynek köszönhetően lényegében nincs turbólyuk és alacsony fordulatszámon is kellően nyomatékos. Teljesítménye 238 lóerő, nyomatéka 350 Nm, amely 1650-4000 1/perc fordulatszám-tartományban áll rendelkezésre. A motorhoz csatlakozó hatsebességes automata váltóval és összkerékhajtással 7,1 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára az NX 200t. Végsebessége elektronikusan 200 km/h órában van korlátozva, amely számunkra is érthetetlen, egy ilyen motortól nagyobb végsebességet várna az ember. Az már más kérdés, hogy hazai körülmények között még ezt a 200 km/órát sem lehet tartósan kihasználni, kivéve, ha valaki százezreket szeretne fizetni a hatóságnak.

A gyár 7,9 l/100 km vegyes fogyasztást ígér, a menetpróba során normál tempóban 9-10 liter körül alakult az átlag, amikor pedig komolyabban tapostuk neki, akkor 16 litert égetett el az NX 200t 100 km-re vetítve. A motor a valóságban halk, szinte alig hallani a hangját, kövérebb gázt nyomva a hatsebességes automata visszakapcsol és megjön a motorhang is, ami inkább sportos, mint zavaróan üvöltő. Mellé megfelelő dinamika tartozik, ahhoz képest, hogy 1735 kg az autó tömege, a km/óra mutatója tempósan kúszik felfelé. A kormányzás pontos, egy picit lehetne direktebb. A futómű hangolása az F Sport kivitelben jól eltalált, szűkebb kanyarokba nagyobb tempóval beesve is stabil. A Luxury már kevesebb vadulást enged meg, érezhetőbben lágyabb és komfortosabb a futómű karakterisztikája. A francia Riviéra elsőosztályú aszfalt útjain nem igazán tudtuk megtapasztalni, hogy milyen az utazási komfort a hazánkra jellemző minőségű utakon, ez majd a hazai teszt során kiderül. Az NX-be adaptív lengéscsillapító rendszer is került, amely 20 milliszekundum alatt az út és vezetési stílushoz igazítja a futóművet.

Az NX 200t, akárcsak a 300h, csomagokkal bővíthető ellátmánnyal érhető el. Összesen hét felszereltségi szint közül választhatunk. A Comforttól az Executive-ig három áll rendelkezésre, itt pedig kettéválik a kínálat. Az F-Sportból háromfélét választhatunk, míg a Luxuryból kettőt. A magasabb kategóriákban minden olyan extra rendelkezésre áll, amely manapság szükséges lehet és a versenytársak kínálatában is megtalálható. Az NX 200t alapesetben is gazdag felszereltséget kínál. Ennek része az összkerékhajtás, a teljes biztonsági csomag, amely tartalmaz mindenféle három- és négybetűs aktív biztonsági extrát. Ezen felül jár még a nyolc légzsák, a riasztó, a kulcs nélküli nyitás és indítás, az üzemmódválasztó, a Bluetooth-os telefonkihangosító és Aux, valamint USB csatlakozás.

A csúcs extrák közül pedig elég csak megemlíteni a vezeték nélküli telefontöltőt, amihez persze megfelelő okostelefonnal kell rendelkezni. Elérhető a ma divatos 360 fokos nézetű kamerarendszer, mely madártávlatból is megmutatja nekünk az autót parkolás során. A 6,2"-os Head-Up-Display kiváló felbontással és megfelelő méretben vetíti elénk a legfontosabb információkat. Aki pedig koncerttermi hangzásra vágyik, annak ott van a 12 hangszórós 835 watt teljesítményű Mark Levinson Prémium hangrendszer. Utóbbira lehet is szükség, hiszen 120 km/h órától eléggé hangossá válik az NX. A méretes tükrök és a magas felépítmény ezzel jár, az ezt a kategóriát képviselő egyéb autóknál is hasonló szélzajt tapasztaltunk.

Amin viszont tovább lehetne reszelni, az a gázpedál és a váltó kapcsolata. A hatsebességes automatát ugyan lehet kézi módban is használni, de ha D-ben hagyjuk, akkor a gázpedállal tudunk neki üzenni, hogy mit is várunk el tőle. Ez nem mindig történt úgy, ahogy szerettem volna. Ha finoman nyomtam mélyebbre a pedált, akkor volt, hogy vissza se kapcsolt, holott szerettem volna, máskor pedig ha hirtelen 50%-os gázpedálállást adtam neki, akkor túlzottan is visszaváltott és egészen 6000-re ugrott a fordulatszámmérő, és forgatta el a 6500-as piros tartományig, ami ismételten nem volt célom. A Luxury kivitelben csak a váltókarral tudunk manuálisan kapcsolni, az F-Sportban viszont a kormány mögött is találunk füleket, ami időnként jobb választás lehet, mint ráhagyni az algoritmusokra, hogy találják ki, mikor hova kellene kapcsolni.

Lexus NX 200t - listaárak (Ft)
Comfort 11 900 000
Comfort&Navigation 14 050 000
Executive 15 350 000
F Sport 15 200 000
Luxury 18 450 000
Luxury Panoramic 18 450 000
F Sport Top 17 900 000

Ezeket az apróságokat leszámítva az NX 200t és maga az NX széria egy nagyon jól összerakott, minőségi prémiumautó. A belső anyagok hibátlanok, az ülések kényelmesek, a kormány anyaga, fogása is pazar. Ha valaki a kétliteres turbósra vágyik, 11,9 milliótól hazaviheti az alapverziót. Az Executive 15,35 milliótól, a két csúcs felszereltség, a Luxury Panoramic 18,45 milliótól, az F-Sport TOP pedig 17,9 milliótól érhető el. A 200t 4WD egységesen 550 ezer forinttal drágább, mint a 300h 4WD. Hogy ezek után érdemes-e választani a 100 km/órára 2,1 másodperccel jobban gyorsuló, ugyanakkor többet fogyasztó turbómotort, azt mindenki döntse el, a Lexus haza viszonylatban az idei évre 20 százalékos megoszlást jósol a 200t-nek. Bármelyik modellt is választjuk, azzal számolni kell, hogy jelenleg akár 5 hónapot is várni kell az autó megérkezésére, ugyanis egész Európa komolyan rákapott a Lexus új SUV-jára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 20:21
    Permalink

    Az biztos hogy ez a motor tud enni, jó lesz ez a hibrid mellé mutatónak hogy az európai méretcsökkentési mánia miatt hátha tudnak pár vevőt a prémium németautó vásárlóktól is elcsábítani.

  • 2017.10.28. at 20:21
    Permalink

    …a sok munkával eltalált ‘jól elcsípett’ formát!”[b]MEGNEVETTETTÉL.:-D[/b][url]http://www.autonavigator.hu/autosvilag_hirei/toyota_mirai_-_a_jovo_mar_elkezdodott_a_japanoknal-13523[/url]
    Természetesen nem vonom kétségbe a japán mérnökök technikai tudását de az 1-3 évvel ezelőtt elindított design vonal valami katasztrófálisra sikeredett.Amikor megláttam a Mirai-t….Hát öszintén szólva majdnem elsírtam magam.Az etalon számomra a Mazda mellett a Kia, aki távolkeleti gyártóként európai modelleket ALKOT.Mazda6,Optima,Carens,és talán a Sportspace.De ezek a baltával faragott karosszériák a Toyotától méltatlanok és borzalmasak.Azért a minőség nem minden!!!

  • 2017.10.28. at 20:21
    Permalink

    De mennyi, de mennyi munkaóra van abban az ‘elnagyolásban’! Éppen ez a nehéz, elnagyoltnak láttatni a sok munkával eltalált ‘jól elcsípett’ formát! 😉

  • 2017.10.28. at 20:21
    Permalink

    Valahogy a Mazda konszolidáltabb megjelenése jobban bejön.A kerékjárati ívek is túl nagyok.Olyan elnagyolt az egész mint az új Honda Civic Tourer.Ez már nagyon futurisztikus.Szemből olyan mint egy birodalmi rohamosztagos.

  • 2017.10.28. at 20:21
    Permalink

    Mivel kizárt, hogy a GT 86 motorját beletegyék az Aurisba, így már csak ez ad reményt, pedig az szimpatikusabb lenne.
    Azt a hibrid hajtásláncot nem fogják beletenni, de egyébként sem szeretem azt a fokozatmentes váltót.
    Egy igazi TS, ha lesz egyáltalán az benzines (sajnos most már valószínűleg turbóval) és kézi váltós. 🙂

  • 2017.10.28. at 20:21
    Permalink

    Talán van remény, hogy ezek a töketlenek beleteszik ezt a motort az Aurisba és kihoznak egy komoly TS változatot.
    Egy vevőjük már biztos lenne, ha megállna 7 milliónál.

  • 2017.10.28. at 20:21
    Permalink

    Kb 3 hete láttam egy 300h-t ismét életnagyságban az egyik Tesco parkolóban szerintem kifejezetten ronda autó . Jelvény cserével simán elmenne egy Koreai Ssangyong förmedvénynek .

Vélemény, hozzászólás?