Próbán a Mercedes 9 fokozatú váltója

Mercedes-Benz E-osztály menetpróba kupéval, kabrióval, kombival és 9 fokozatú automata váltóval

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legjobbat, vagy semmit. Ezt üzeni a Mercedes-Benz, s hogy egyet tudjunk érteni, szinte végigpróbáltuk a teljes E-osztályos palettát.


Az aktuális E-osztály nem nagyon, de kicsit azért új. Egy már frissített E 250 Avantgarde limuzinnal tavaly télen ismerkedtünk, most meg annak apropóján robogtunk át majdnem a teljes palettán, hogy a Mercedes-Benz hazai vezérképviselete a Corinthia Hotel Budapesttel együttműködve ismét megrendezi a MercedesTrophy nemzetközi golfverseny hazai fordulóját. Láttunk, bár sajnos vezetni még nem vezethettük egy biturbósan 585 lóerős E 63 AMG-t, viszont kipróbálhattuk az E-Klasse kupéját, kabrióját, s egy olyan kombit szintén, amiben debütál a stuttgartiak mesés 9 fokozatú automata váltója.



Integrált Szerviz Csomag és Mercedes-Benz Driving Events Magyarországon
Értéknövelő alapszolgáltatásként már két éve létezik az az Integrált Szerviz Csomag, ami a hazai piacon egyedülállóan 4 éves időtartamon vagy 120 000 kilométeres futásteljesítményen belül díjmentes karbantartást biztosít minden Magyarországon újonnan átadott Mercedes-Benz személyautóhoz.
A Mercedes-Benz felhatalmazott szervizpartnerei által elvégzett karbantartások az ügyfelek által igénybe vehető Mobilo szolgáltatások időtartamát is meghosszabbítják, amely bizonyos szolgáltatások esetében így akár 30 év is lehet. Az Integrált Szerviz Csomag a már korábban is elérhető Új Gépkocsi Garancia lejártát követően további 24 hónap, de legfeljebb összesen 120 000 km növelt javítási garanciát is tartalmaz.
Idén februártól tovább bővült a szolgáltatások köre. A Mercedes-Benz Driving Events révén az új személyautók tulajdonosai vezetéstechnikai kurzuson vehetnek részt, illetve átfogóan megismerhetik az asszisztens-rendszerek működését.


A legjobbat, vagy semmit – üzeni a Mercedes-Benz, s tény, hogy a faceliftes E-osztályokat vezetve hamar elkapja az embert egyfajta megérkeztél-érzés. Még akkor is, ha a tesztparkba beállított felsőközép-kategóriás luxusautók csillagos orrában egy kivétellel holmi négyhengeres motorok dolgozgattak. Mert volt egy E 220 CDI, egy E 250, egy E 250 CDI 4Matic limuzin, egy E 220 CDI Coupé, egy E 250 CDI Cabrio, s kivételnek egy E 350 BlueTEC kombi. Ő volt a legérdekesebb, hiszen elsőnek ebben a típusban mutatkozik be a 9G-TRONIC automata váltó. A 9 fokozatú szerkezet rövidesen összkerékhajtású változatokhoz is elérhető lesz – a végtelen Mercedes-kínálatban az E-osztálytól fölfelé.
Hirdetés
7+2=130@1400
Kezdjük is ezzel, a 9G-TRONIC automata váltós E 350 BlueTeckel: röviden csodás. Nem mintha a 7 fokozatú 7 G-TRONIC ne lenne az, de ezen a szinten a számháború már-már kötelező, és 9 sebességese nincsen még a konkurenseknek, se az Audinak, se a BMW-nek. A limuzin és T-modell (kombi) verzióban egyaránt választható E 350 BlueTEC alapfelszereltségként adja az új 9G-TRONIC váltót, amellyel a 252 lóerős és bődületes 620 Nm nyomatékű V6-os dízelmotor elméletileg alig 5,3 liter gázolajat fogyaszt 100 kilométeren (T-modell: 5,5 l/100 km). Ez 138-144 g/km-es CO2-kibocsátásnak felel meg, ergo üzemanyag-fogyasztás és emisszió tekintetében is jobb a helyzet.

Minden részlet érdekli az új váltóról? Alább a gyári infók
A motor átlagos fordulatszámának csökkentésével javul az NVH - kényelem (zaj, vibráció, keménység), s a hosszabb áttételezés a külső zajt is csökkenti akár 4 dB(A) értékkel, mérsékelve a környezetre jutó terhelést. A 9 fokozat áttételének 9,15-ös az aránya, ami döntő jelentőséggel bír a magas fokú hatékonyság és a menetkomfort szempontjából. A 9G-TRONIC sebesen és puhán kapcsol, 130 km/órás tempónál percenkénti 1500-as fordulat alatt pihenteti a motort. A bolygóműben elhelyezett kettős turbinás torziós csillapítás és a centrifugális (röpsúlyos) erőinga kivételes vezetési kényelemről gondoskodik, ugyanakkor a két extra fokozat és az akár 1000 Nm-es maximális bemeneti forgatónyomaték ellenére az új váltó épp olyan kis helyre beépíthető, mint elődje, miközben annál alacsonyabb tömegű. A kétrészes váltóház-kialakítás megmaradt: a nyomaték-átalakító háza alumíniumból készül, a váltóház pedig, amelyhez optimalizált súlyú műanyag olajteknő tartozik, még könnyebb magnézium ötvözetből áll.
Annak érdekében, hogy az alacsony súrlódású szintetikus váltóolaj megbízható, egyben energiahatékony kenést biztosíthasson, a váltónak két olajpumpája van. A lényegesen kisebb méretű, mechanikus, „off axis” kialakítású főpumpa a váltómű főtengelye mellett kapott helyet, láncos hajtással működik, és munkáját különálló, elektromos kiegészítő pumpa segíti. Ez az építési mód lehetővé teszi a kenés és a hűtés aktív, szükség szerinti vezérlését, és szavatolja, hogy a 9G-TRONIC a start/stop rendszer előnyeit is élvezheti. A világ első direktvezérlési rendszerének köszönhetően, amelyet a 9 sebességes bolygóműves automataváltóban helyeztek el a tervezők, lehetővé vált a váltóművön belül a hidraulikus hatékonyság szignifikáns javítása. (A Mercedes-Benz több mint 50 éve fejleszt és gyárt automata váltókat, összesen mintegy 22 millió, személyautók számára készített automata váltó hagyta el a Stuttgart-Hedelfingenben található üzemet.)
12 fok kint, tető lent
A menetpróbán természetesen se fogyasztást, se zajszintet nem méricskéltünk, de annyi azért átjött, hogy a 9 fokozatú váltós és majd’ 2 tonnás E-osztályban a Mercedestől szokottnál is pihentetőbb utazni. Kellett hozzá mondjuk az is, hogy az uszkve 13 milliós alapárra extrák formájában még egy 13-as rakódott, s a 26 milliós T-Modellt egyebek mellett légrugózással, ülésszellőztetéssel, Harman Surround Soundsystemmel, a sofőrt és anyósát már-más képpel boldogító Splitview-val, vezetői segédrendszerek garmadájával élvezzük bőrben pöffeszkedve, fabetétekkel körülvéve.

Hát a négyhengeres dízelmotoros Coupé és a Cabrio milyen volt? A CLK utódjából 170 lóerősen és 400 Nm-esen pislogtuk meg a már közel kész felcsúti Makovecz-arénát. Hátra eszünkben sem volt mászni, elöl – a komfortülésekben – bezzeg tökéletes kényelemben állapítottuk meg, hogy picit szűrődhetne be kevesebb zaj, s hogy az AMG sportfutómű a rossz utakon picit túl kemény. A 204 lovas és 500 Nm-es 2.2-es dízellel hajtott kabrióban AirScarf és AirCap feledtette, hogy szeles és hűvös az idő. Előbbi a fejtámla alól fúj meleg levegőt, teker légsálat a nyakra, utóbbi a szélvédőkeretből kiemelkedő szélfogó 40 km/órától. A vászontetőt 20 mp és 40 km/órás tempó alatt nyitja-csukja az elektronika, a kocsi merevsége kabriós viszonylatban remek.

Egy gyors körön még megállapítottuk, hogy dinamikában és fogyasztásban kikap, más oldalról közelítve egy benzines E-osztály messze finomabb a dízeleknél, s jól elraktároztuk a Mercedes-Benz másik üzenetét. Emlékszünk még az elsőre? A legjobbat, vagy semmit. S a második: 2020-ra lenyomják a riválisokat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 10:03
    Permalink

    Erről van szó.
    Szerintem meg a robogó nem motor. De ettől még elfogadom, ha valaki azt szereti, noha a városi csalingászáson és kisebb kirándulásokon kívül másra nem jó.

  • 2017.10.29. at 10:03
    Permalink

    Teljesen valós kritikákat figurázol ki, kétség nem fér hozzá.
    Mégsincs igazad, amikor ezt bárkinek a szemére olvasod, mégpedig azért, mert rengetegen autózunk rengeteg elvárással. A te preferenciáid alapján lehet mindenek előtt való a kényelmes váltás, ám ne feledd, van akinek az autózás még mindig csak ritkán adatik meg, ezért szereti annak minden gépészeti élményét megélni….de az is lehet, hogy egyszerűen csak nem vezet olyan környezetben, ahol az automata előnyeit maradéktalanul kiélvezhetné.

    Jó ez így, ahogy van. Aki akar, az tekeri a kart, aki meg nem, az csak a gázt nyomja.

  • 2017.10.29. at 10:03
    Permalink

    45 éve folyamatosan használok motorkerékpárt. 14 évvel ezelőtt váltottam automataváltós nagyrobogóra. Azóta eszembe nem jut, hogy valaha is hagyományos váltóval szerelt motorkerékpárra üljek.
    Személykocsival más a helyzet. Fél évig hajtottam automata váltós Honda CR-V-t. Nem volt rossz, de megnyugtatóbb sem, mintha kézi váltós lett volna. Talán a nagyobb tömeg miatt van, de ez esetben teljesen más benyomást kelt az egész automatás manőver, mint motorkerékpárnál.

  • 2017.10.29. at 10:03
    Permalink

    30 éve még a 100 Nm-t sem érte el a CVT határa! Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ha akarják megcsinálják.

    De ami sokkal fontosabb!
    Teljesen máshogy látom, ezt az automataváltós dolgot, mint a legtöbb “hozzáértő”.
    Már az 1990-es években jól látható volt a végtelenül maradi szemlélet Európában. Akkoriban kb. az USA-ban 90%, Japánban 70%, Euban 10% volt az automatás személyautók aránya.
    Azóta eltelt egy negyed évszázad és mi még mindig a kuplungpedállal szórakozgatunk, azt követeljük. Szánalmas! Mindig azt szoktam példának felhozni, hogy ha nem kéne keresgélni, hogy hova dugjuk, akkor mi európaiak még mindig kurblival indítanánk az autót.
    [b]Jó reggelt!!![/b]
    Gyalogosérzékelés, holtérfigyelő, sávtartó, 360fok kamera, auto parkolás, jelzőtábla-felismerés, tempomat, automata fényszóró, automata ablaktörlő, városban automata ütközéselkerülés, koccanásgátló, légzsák, radar, infra, lézer, a végtelenségig sorolhatnám, mi fejlődött az elmúlt 25 évben. Már lassan gép vezet helyettünk, de még mindig váltogatunk kézzel, mert az az “élvezet”. Egy francot! Az esetek 95%-ban igénytelenség!

    A gondolkodásmód, az elfogadás az nem változott semmit!
    Szakújságírók(pl. akár Winkler)) sem látnak az orruknál tovább, akkor mit várhatunk el egy egyszerű autóstól.
    Mai napig nem merik a gyártók úgy kiadni az autójukat, hogy ne lehessen karral, kormányfülekkel beleszólni a kapcsolásba, pedig 99%-ban soha nem bírálja felül az ember.

    CVT vonyítás, bőgés, stb!
    Ez teszik a legjobban! Itt mutatkozik meg a legjobban az ész, a logikus gondolkodás teljes hiánya.
    Évtizedek alatt a DNS-ünkig belénk verték, hogy mindig bólogatni kell váltásoknál, mert az a frankó! Kár, hogy ez a bólogatás egy szükséges rossz és nem tervezett valami. Mi a jó abban, hogy 0-60-ra felgyorsulsz, majd megtorpansz fél másodpercre utána megint gyorsulsz 100-ig, majd megint megállsz, és így tovább!
    A többség már ezt nem érti meg! 🙁
    Szegény Toyotának az új automata Lexusába váltást utánzó hanggenerálást kellett beépítenie, hogy a birka európai megvegye! A BMW az új 5-össel teljesen megszüntette a manuális váltókat. Ő is kapott, hogy ezt hogy gondolta.

    Elképzelem, a gepárdot ahogy megiramodik egy gazella után és, gyorsulás közben mindig megtorpan egy fél másodpercre. Vagy milyen természetes, hogy elkezdesz rohanni és a szíved a kezdeti 80-as pulzusról felmegy 100-ra, majd vissza 90-re, majd fel 110-re, vissza 100-ra, 120-ra és így tovább. Nonszensz az a természetellenes elvárás, amit a primitív emberek támasztanak a csak a manuális a jó, vagy ha nincs, akkor bólogatós, fokozatos automata.

    Hála a jó égnek végre valahára már látszik a fény az alagút végén. Pár év(tized) és megszűnnek ezek az elavult vackok. Jön a hibrid, meg az elektromos hajtás. Addig is minden “manuálisváltós” írjon petíciót, hogy a mozdonyok, repülők, űrhajók is dadogva gyorsuljanak!

    (akinek nem inge ne vegye magára, illetve természetesen több helyen pl. sportnál még van létjogosultsága az igényes kézi váltóknak)

  • 2017.10.29. at 10:03
    Permalink

    CVT legjobb esetben is csak maxx 450 nm-ig jó afelett már nem … és próbálj ki egy CVT váltós kocsit pl Multitronic és egy ilyen automatát meg fogod látni a különbséget… cvt váltóban olyan érzésed van mintha csúszna a kuplung egy mauális váltósnál gyorsításnál és állandó fordulaton bőg a motor mint egy tehén… he meg a virtuális fokozatokat használod akkor jobb egy automata váltó …. semmivel nem tűnik komplikáltabbnak mint egy Zf féle 8 sebességes vagy egy korai 6 sebességes bármilyen automata … csak ebben van még + pár fokozat ennyi …

  • 2017.10.29. at 10:03
    Permalink

    “s minden szempontból jobb a hetesnél”
    Komplikáltságban, javíthatóságban, árban is? Kétlem. Hihetetlen összetett szerkezet.

    Mikor jönnek rá, hogy a CVT elvileg a legjobb, mert ott végtelen fokozat van.

Vélemény, hozzászólás?