Mindent elvisz – bemutatkozott az új Mercedes Vito

A Mercedes-Benz egy a szokásostól eltérő rendezvényen mutatta meg az autós sajtónak, hogy mije van. Ezúttal három modellből álló kishaszongépjármű flottájuk kapta a legtöbb figyelmet, persze azért a személyautókat is elhozták a saját kiállításra. A furgonok közül a legkisebb Citannal egy előtte számukra idegen szegmenst céloztak meg, eggyel följebb egy vadonatúj Vitót, a harmadik szériát prezentálták, még nagyobb méretben - a 4,6 tonnáig tartó királykategóriában - meg az idén 20 éves, 2013-ban felfrissült Sprintert.

A tavaly bejelentett és az idei évtől kapható W447-es kódú, harmadik generációs Mercedes-Benz Vito és az őt egy kicsit megelőző, már tesztelt V-osztály párossal a gyár célja az volt, hogy az eddigieknél jobban megkülönböztetett autókat csináljon. A nagy eltérés nem az, hogy a V és a Vito lökhárítója kicsit más formát kapott, a lényeg odabent van. Míg a V három-, addig a Vito ötféle motorral kapható. Hozzá elérhető két gyengébb, 1.6-os Renault eredetű dízel is, amiket a Mercedes szokásával szemben elsőkerékhajtással gyártanak. Ezek a változatok így olcsóbbak és könnyebbek tudnak lenni a nagyobb terheléshez optimális 2.1-eseknél. A Vito abban is több a V-nél, hogy őt lehet rövidebb és hosszabb változatban is kérni, a V tulajdonképpen a közepes Vitóhoz áll műszakilag a legközelebb.



A rövid próbán a Vito Tourer személyszállító kivitelen túl a zárt áruszállítóval is mehettem, rajtuk kívül még ott van a kettő ötvözete, a két üléssoros, hátul dobozos Mixto is. Ha elég annyi férőhely, akkor az lehet a biztos megoldás. A tesztúton a hajtásláncokra figyeltem és bármennyire is meglepő, de a Renault kis dízeléhez kapcsolt hatfokozatú váltó tűnt kellemesebbnek. A hátsókerékhajtásról az árulkodik, hogy hol van a rükverc. Ha a kéziváltón bal alul találjuk a hátramentet, akkor ilyet vezetünk. Hiába kéne felépítése okén jobbnak lenni, nem tűnt pontosabbnak a szerkezet, de ez nem annyira fontos, mint például a 2.1-es motorok meggyőző nyomatéka. Még terheletlenül is durva volt a különbség, az erő rendelkezésre állása így a drágább változatok felé billenti a mérleg nyelvét.


Nagyon nagyok lehetnek a különbségek az egyes kivitelek között. Egyrészt a furgont is telepakolhatjuk kényelmi extrákkal, másrészt a személyautó kivitel alapváltozata is epikusan fapados. A klubülésektől a hétgangos automataváltóig (ez kiemelkedő a kategóriájában) kérhető bele minden, de az alapváltozat külső tükreit kívülről nyomkodva kell állítani, a kormánykerék meg sajnos fix, persze azért forgatható. Ha eddig nem tűnt volna elég nagynak a választék, akkor vegyük még hozzá, hogy a Vitót három megengedett tömeggel lehet kérni. A legfeljebb kilencszemélyes Tourerből meg három felszereltség létezik; a Base, a Pro és a Select. Utóbbinak konfigurálásakor érdemes összenézni az árakat a szebb kivitelű, már luxusigényű V-osztályéval. Adott esetben az extráktól roskadó Vito helyett egy alapból drágább, de jobban felszerelt V-vel jobban járhatunk. Emiatt is nagyon kíváncsi vagyok a Vito Tourer tesztautóra, ami alig három hét múlva elér hozzánk is.


Végezetül jöjjön a magyarázat a fenti képhez. A Mercedes-AMG GT egy igazi csodaverda, róla írtunk már. Ez viszont egy alapvetően haszonjárműves rendezvény volt, úgyhogy ehhez illően kellőképpen rápörögtem a vele szemben kiállított csibesárga Sprinterre. Ez egy normál tetős, rövid 208D, ahogy 1995 és 2000 között készült. A 79 lóerős alapmodell különlegessége az intaktsága, hiszen ezeket az alsó hangon is tizenöt éves furgonokat már évek óta csak igen lehasznált állapotban látni a forgalomban. A személyszállító változatok között több a megkímélt, emiatt így ahogy van ez a sárga ma már tulajdonképpen ritkaság. A Mercedes PR menedzsere osztozott a lelkesedésemben, de nem kunyerálhattam el egy rendhagyó használttesztre; este ment már vissza Németországba, hogy tovább vigyázzanak rá az utókornak.