0 új cikk érkezett

Modellfrissítés: Toyota Auris 2010

Megfelel az elvárásoknak

2010. február 26., péntek 20:46 (2 éve)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy hajszállal nagyobb, kicsit csinosabb, még halkabb és jobb minőségű az új Auris, de az igazán nagy durranás, a hibrid, csak nyár végén érkezik.

Kellett már egy kis vérfrissítés a Toyota kompakt modelljének, hiszen a 2007-ben bevezetett - a Corolla család ferdehátú tagjait leváltó - Auris szépen lassan kezdett belefáradni a C szegmens vásárlóiért vívott küzdelembe. A ráncfelvarrás nem hozott drasztikus átalakulást, a mérnökök elsősorban a vevők és az újságírók visszajelzései alapján igyekeztek javítani a nem eléggé jól fogadott tulajdonságokon. Így a módosítások, még ha nem is túlságosan szembetűnőek, mindenképpen a kocsi - és persze a leendő vásárlók - hasznára válhatnak.

Nagyobb, toyotásabb, színesebb:

A 2010-es Auris hossza 25 mm-rel 4245 mm-re nőtt. Míg a hosszúnak számító 2600 mm-es tengelytáv nem változott, az első és a hátsó túlnyúlás 15 mm-rel 905 mm-re, illetve 10 mm-rel 740 mm-re nőtt.

Az optikai átalakítások által megerősödött a márkaimidzs és hangsúlyosabbá vált a modell kötődése a Toyota-családhoz. Az új, színre fújt, vízszintes rudakkal hangsúlyozott hűtőmaszk emlékeztet a Versóéra és az Avensisére, új a motorházfedél, a hűtőmaszk, a fényszórók, a lökhárítók és a légterelők is, mindezek eredményeképpen az Auris formája ismét aktuálissá vált.Profilból szemlélve a kocsi fontos elemei az új, 16 colos könnyűfém keréktárcsák, valamint az oldalsó irányjelzők, amelyek az áramvonalasabb külső tükrökbe költöztek.Hátul kiszélesedtek a lökhárító sarkai, és új hátsó lámpatestek ötvözik az erőteljes vízszintes vonalakat a sportos hangulatú, kétgyűrűs dizájnnal.

A 2010-es Auris kilencféle fényezéssel kapható, amelyek közül négy – az Ultra ezüst, a Szigetkék, a Sötétbíbor és a Barcelona piros – újak a palettán.

Kellemes matériák, praktikum, használhatóbb kézifék:

Jobb minőségű, puha tapintású anyagok kerültek a műszerfal és a kesztyűtartó felső részére. A középkonzolban lévő tároló rekesz magassága mintegy 50 mm-rel nőtt, így már kartámaszként is funkcionál. Az új, bőrrel bevont kormány lapos felületű részének köszönhetően kényelmesebb fogású és könnyebben kezelhető. A kormányra kerültek az audiorendszer és a Bluetooth telefonkihangosító kezelőszervei, illetve a fedélzeti számítógép gombja is, ami korábban a volán mögött volt. Maguk a kapcsolók is megváltoztak, elhelyezésükkor a jobb használhatóságra helyezték a hangsúlyt. A műszeregységben található Optitron műszerek alapszíne mostantól sárga helyett fehér, mert így az adatok könnyebben leolvashatók.

Új, fényes fémhatású felületet kapott a hídszerű középkonzol – amely a váltókart, a kéziféket és egyéb kapcsolókat (Toyotáék szerint) a lehető legközelebb helyezi a vezető kezéhez, és ugyanilyen fémhatású betétet kapott az ajtókilincsek borítása is. Az audioegység és a fűtés-szellőzés panelje metálfekete lett – ez jobban segíti a kapcsolók áttekinthetőségét, továbbá a klímaberendezés vezérlőpaneljének LCD lencséit is áttervezték a jobb leolvashatóság érdekében. A vevők visszajelzéseire reagálva módosult a kézifék karjának kialakítása: új a kiengedő gomb a kar végén, és ergonomikusabb is a mélyebbre került kar fogása. Az eddig használtaknál jobb minőségűek az üléskárpitok, és öt új anyag is választható az ülésfelületekre.

Futómű, motorkínálat és az optimális vezetés - európai igények szerint:

A Toyota európai és japán kutató-fejlesztő csapatai közötti szoros együttműködés eredményeként, illetve a regionális vásárlói visszajelzések figyelembe vételével, továbbá az alapos európai tesztprogram nyomán az Auris felfüggesztését speciálisan az európai vásárlói preferenciák és autózási igények szerint hangolták át. Az összhatásban ötvöződik a stabil viselkedés nagy sebességnél, a biztonságos úttartás és a nagyszerű gördülési kényelem. Az első felfüggesztésben L-alakú lengőkaros MacPherson rugóstag, míg hátul kompakt méretű torziós rudas kivitel dolgozik. Az első lengéscsillapítók áthangolásával a gördülési minőség is jelentősen javult.

A motorpalettán egyelőre négy variáns szerepel:

Az 1,33 literes benzinmotorban Dual VVT-i rendszer (intelligens, változó szelepvezérlés) működik, teljesítménye 99 lóerő, a legnagyobb nyomaték 128 Nm percenkénti 3800-as fordulatszám mellett. Az erőforráshoz csekély fogyasztás (6,0 l/km) és CO2-emisszió (139 g/km) párosul.

Az 1,6 literes Valvematic egy lépéssel tovább viszi a VVT-i technológiát, a szívóoldalon a szelepek nyitásának idejét és időtartamát is képes szabályozni. Ennek köszönhetően nő a beszívott levegő mennyisége, sebessége jobban szabályozható, aminek következtében nagyobb a teljesítmény, kisebb a fogyasztás és csökken a CO2-emisszió. Az új hatfokozatú manuális váltóhoz kapcsolt 1,6 literes Valvematic benzinmotor teljesítménye 132 lóerő, azaz 22-vel több, mint az általa leváltott 1,6-os VVT-i egységé. A nyomaték 10 Nm-rel 160-ra nőtt percenkénti 4400-as fordulatszám mellett. Manuális váltóművel szerelve a motor átlagos fogyasztása 6,6 l/100 km, a kibocsátott szén-dioxid mennyisége 152 g/km. A MultiMode váltó tovább mérsékli ezeket a számokat: a fogyasztás 6,3 l/100 km, míg a széndioxid-kibocsátás 146 g/km.

Az 1,4 literes D-4D 90 dízelmotor hatfokozatú manuális vagy a hatfokozatú MultiMode váltóval kapható. Teljesítménye 90 lóerő, legnagyobb nyomatéka pedig 205 Nm 1800-as és 2800-as fordulatszám között. Mindkét változat felszereltethető dízel koromrészecske-szűrővel (DPF). Manuális váltóval és katalizátorral (CCo) társítva az 1,4 literes D-4D 90 átlagos fogyasztása 4,7 l/100 km, CO2-kibocsátása mindössze 124 g/km. A manuális váltós és DPF-fel ellátott változatok átlagfogyasztása csupán 4,5 l/100 km, a károsanyag-kibocsátás 118 g/km.

A 2.0 D-4D 125 dízelmotor teljesítménye 127 lóerő, a legnagyobb nyomaték 310 Nm percenkénti 1800-as és 2400-as fordulatszám között. A vegyes üzemű átlagos fogyasztás 5,2 l/100 km, míg a CO2-emisszió 138 g/km.

MultiMode váltómű:

A 2010-es Auris 1,6 literes Valvematic benzines és 1,4 literes D-4D 90 dízelmotorjához rendelhető MultiMode olyan automatizált váltómű, amelyben teljesen automatikus kapcsolások mennek végbe, és nincs kuplungpedál sem. Kétféle, teljesen automatikus kapcsolási mód áll a vezető rendelkezésére, illetve választhatja a manuális üzemmódot is, amelyben a szekvenciális fokozatválasztás a kormányra szerelt kapcsolókkal is elvégezhető.

Az E (gazdaságos), M (manuális) vagy R (hátramenet) kapcsolásakor az autó a hagyományos automatikus váltós kocsikhoz hasonlóan araszol. AZ ES (sportos) üzemmódban a váltó késlelteti a következő fokozat kapcsolását, így a vezetési stílus sportosabb lesz.

Fokozatvisszajelző:

Fokozatvisszajelző segít az Auris vezetőjének, hogy a lehető legjobb hatékonyság érdekében mikor kell fel- vagy visszakapcsolnia. A rendszer figyeli a vezetési körülményeket, a jármű sebességét, a gázpedál kezelését, s a fogyasztást mintegy 0,5–3 százalékkal képes javítani.

Toyota Optimal Drive:

A Toyota Optimal Drive sokféle modern technológia és belső fejlesztési programok kombinációját valósítja meg annak érdekében, hogy optimalizálja a teljesítményt és a vezetés élményét, illetve mérsékelje a fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást.

Ezek az alapvető fontosságú technológiák az erőforrások fejlesztésének három fontos területére koncentrálnak:

· Az első a hajtómű tömegének csökkentése a szuperkönnyű és nagyon kompakt méretű motoralkatrészek és váltóművek kifejlesztése révén a teljes Auris-palettán.

· A második a Valvematic rendszer alkalmazásával csökkenthető mechanikus veszteségek. A Valvematic a VVT-i rendszer továbbfejlesztése az 1,6 és 1,8 literes benzinmotorokban, s az ilyen motorokban új szelepgörgő technológiát, kisebb és könnyebb dugattyúkat, alacsony viszkozitású olajat alkalmaznak, és az 1,6 literes benzineshez és az 1,4 literes D4-D dízelmotorhoz opcionális MultiMode váltót társítanak.

· A harmadik terület az égési hatékonyság növelése. Az Auris benzinmotorjainak hatékonyságát magasabb, 11,5:1-es sűrítési arány, a Valvematic rendszer, a szívónyílás és az égéstér módosított kialakítása, valamint a dugattyúhűtő olajsugár alkalmazása javítja. Az Auris valamennyi dízelmotorjában kisebb lett a sűrítési arány, optimalizálták az égéstér dimenzióit, fokozták a kipufogógáz visszavezetés (EGR) hűtési hatékonyságát, illetve rozsdamentes acél kipufogó-leömlőkbe építették a dízel koromrészecske-szűrőket (DPF).

Felszereltségi szintek:

"Alap"

Már az alap felszereltségi szint autóiban is átdolgozott Optitron műszerek találhatók, a korábbinál könnyebben leolvasható, fehér számokkal. Emellett új és puhább tapintású az első kartámasz, amely egy tárolórekesz fedele is egyben. Széria még a rádiós CD-lejátszó négy hangszóróval, mini jack USB/AUX bementi terminállal, bőrborítású, az audiorendszer kezelését lehetővé tévő gombokkal szerelt kormánykerékkel, illetve az irányjelzőket is magukba foglaló, módosított külső tükrökkel.

"Luna"

A Luna felszereltség autóiban ezen felül vannak még színre fújt, elektromosan behajtható külső tükrök, első ködfényszóró, elektromos ablakok elöl-hátul, függönylégzsákok és vezető oldali térdlégzsák, a rádiós CD-lejátszóhoz két további hangszóró és egy újabb USB/AUX bemeneti terminál tartozik. Emellett mások a belső dekorációs elemek – krómozottak a dekorelemek, más a kárpitok varrása és Tatami az üléskárpit.

"Sol"

A Sol felszereltségű Aurisok nagyon átfogó felszereltséget kapnak, amelynek része többek között az automatikusan bekapcsolódó fényszórók, a sebességtartó automatika, a KAZE üléskárpit, valamint az esőérzékelők.

Az utastérben a Sol szint vevői élvezhetik a kulcs nélküli nyitás és motorindítás rendszerének kényelmét, az új, beszállást megkönnyítő világítási rendszert, az automatikus, kétzónás klímaberendezést, a fényre sötétedő belső visszapillantó tükröt, a hat hangszórós rádiós CD-lejátszót Bluetooth kapcsolattal, mikrofonnal és beszédfelismerés funkcióval.

A rendelhető opciók között van a teljes bőrkárpitozás, illetve a teljes térképes műholdas navigációs rendszer, amelyhez tolatókamera is tartozik.

Nagy durranás:

2010 közepétől az Auris vásárlói választhatják majd a nagy sorozatban gyártott ferdehátú modellhez a full hibrid technológiát is – ez a modell lesz az Auris HSD. A Toyota Hibrid Szinergia Hajtás technológiájának bevezetése révén az Auris különleges modell lesz a C szegmensben, hiszen ez a sorozat kínál első ízben benzines, dízel és hibrid hajtásláncot.

A csak az európai piac számára tervezett Auris HSD a full hibrid technológiát honosítja meg a Toyota palettájának szívében, s egyben ez az első lépés afelé, hogy a Hibrid Szinergia Hajtás technológiája az évtized végére a vállalat teljes európai modellkínálatában elérhető legyen.

Az Auris HSD full hibrid hajtásláncában egy 1,8 literes VVT-i benzinmotor és egy 27 kW-os nikkel-fém hidrid akkumulátor által táplált 60 kW-os villanymotor nyújt összesen 136 lóerős, a hagyományos kétliteres dízelmotorokéhoz hasonló teljesítményt. Ám az Auris HSD üzemanyag-fogyasztása mindössze 4,1 l/100 km az európai mérési ciklus szerint, figyelemre méltóan alacsony a CO2-emissziója (93 g/km), illetve a vele összevethető teljesítményű dízelmotorokénál jóval kisebb mennyiségű a NOx-kibocsátása is. Sőt, amikor a különleges, a vezető által kapcsolható, és az enyhe (mild) hibridek vezetői számára nem elérhető, tisztán elektromos (EV) üzemmódban dolgozik, az Auris HSD nulla CO2 -és NOx-emisszióval üzemel két kilométeren át, legfeljebb 50 km/órás sebességgel.

A hibridváltozatra azonban nagy valószínűséggel legalább nyár végéig várni kell, a többi típus azonban már most rendelhető. A 2010-es Toyota Auris indulóára alapcsomaggal, 1,33 literes VVT-i benzinmotorral 4330000 Ft.

Karap Gábor

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT10b3lvdGE=

Friss tesztek

SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt

SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 

A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.


Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.


Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt

Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt 

Alaposan feladja a leckét a Jaguar, a Mondeo alapú X-Type után már a frissített XF is kínál négyhengeres dízelt. Újabb vevőket kíván meghódítani, és meg kell hagyni, van rá esélye.

Még több teszt

Toyota tesztek

Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt

Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt 

Néhány okos megoldás kikopott a harmadik generációs Toyota Yarisból, néhány viszont belekerült. Utastere nagyot nőtt, karosszériája azonban kellően kompakt maradt.


Toyota Hilux 3.0 D-4D SR+ Leather teszt

Toyota Hilux 3.0 D-4D SR+ Leather teszt

A megújult Toyota Hilux igyekszik rászolgálni a nevére, pláne a tesztelt erősebbik motoros, automata váltós, csúcsfelszereltségű luxuskivitelben.


Toyota Hiace Panel Van 2.5 D-4D LWB teszt

Toyota Hiace Panel Van 2.5 D-4D LWB teszt

Aki japán furgont szeretne, az egyetlen modellt, a Toyota Hiace-t választhatja - már nem sokáig, Euro4-es motorja miatt ugyanis jövőre újként már nem lesz forgalomba helyezhető.

Toyota Avensis 2.0 D-4D Travel Edition teszt

Toyota Avensis 2.0 D-4D Travel Edition teszt

Belépő turbódízelével és "utazós", kedvezményes ellátmányával járt nálunk a középkategóriás Toyota. Akinek ez a verzió kell annak nyerő, varia azonban nincs!

Toyota Corolla 1.4 D-4D Luna teszt

Toyota Corolla 1.4 D-4D Luna teszt

Erősen konzervatív vásárlókört céloz a csakis lépcsős háttal kapható Corolla. Fokozottan igaz ez az olcsónak sem nevezhető dízelre.

Még több Toyota teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autós hirdetések a Super Bowlon

Autós hirdetések a Super Bowlon 

Tegnap – Sztori

Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.


Unicat Experience EX63-HD

Unicat Experience EX63-HD

Tegnap – Nagyvas

Tetőtől talpig német a Unicat Experience EX63-HD, mely nem más, mint egy, a helyi kukásautókhoz hasonlóan MAN-alapokra épített, terepképességeivel is kiemelkedő luxus lakóautó.


Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC

Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC

2 napja – Újdonság

Már itthon is rendelhető, a kereskedésekbe pedig tavasszal érkezik a Volkswagen megújult négyajtós kupéja, a Passat nevet elhagyó CC.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

TOYOTA COROLLA 1.4 D-4...

Ár: 1.899.000 Ft

Évjárat: 2005 / 8

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

TOYOTA HI-ACE 2.4 D 9...

Ár: 1.550.000 Ft

Évjárat: 1998 / 4

Kivitel: egyterű

Üzemanyag: Dízel

TOYOTA MR 2 MR2 1.8 Ro...

Ár: 3.490.000 Ft

Évjárat: 2002 / 11

Kivitel: cabrio

Üzemanyag: Benzin

Még több autó