Árösszevetés: SX4 S-Cross kontra riválisok

Most akkor mennyire is drága a Suzuki S-Cross?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jelen körülmények között új autó olcsón bajosan van, de azon azért mindenki kibukott, hogy az SX4 S-Cross 5 milliós alapárral jött. Megnéztük, hogy áll a konkurenciaharcban.


Új autót gyártanak Esztergomban, és bizonyos értelemben az SX4-nél nagyságrendekkel méretesebb SX4 S-Cross az első olyan modell, amivel a Suzuki valóban modern, divatos terméket teríthet tőlünk Európa-szerte. Hiszen ahogy ebben a tesztben írtuk, az SX4 S-Cross trendi, tágas, ügyes, okos. Opciósan összkerékhajtással, hatalmas panorámatetővel, CVT-váltóval, majdnem minden földi jóval. Viszont csak kétféle motor választható az orrába, s ezek közül a benzines nem is turbós és közvetlen befecskendezéses, továbbá nagyon nem olcsó, mert alapára is karcolja az 5 millió forintot. És a gazdag felszereltségű példányokat 7-8 millióért vesztegetik, amire az egyszeri felhasználó ennyi pénzért már autót is kapni megállapítása ha szemellenzős is, de abszolút érthető.
Hirdetés


Természetesen mi is sokalltuk és sokalljuk ezeket a halandónak felfoghatatlan összegeket, így hát adta magát az ötlet: vessük össze az S-Cross kompakt szabadidő-autó/crossover/sajnos nem is annyira emelt hasmagasságú kombi árait a konkurensekéivel. Ezek pediglen ABC-rendben a következő listáról acsarkodnak az új fiúra: Dacia Duster, Hyundai ix35, Kia Sportage, Mazda CX-5, Mitsubishi ASX, Nissan Qashqai, Peugeot 3008, Skoda Yeti, Subaru XV, Volkswagen Tiguan. De kiegészíthető a gléda még velük is, mert alig kisebbek: Chevrolet Trax, Mini Countryman, Nissan Juke, Opel Mokka, Peugeot 2008, Renault Captur. Hűha, több mint népszerű a szegmens, s ha még azokat az autókat is bevennénk a buliba, amiket gyártóik ugyancsak kompaktnak becéznek (Ford Kugától Honda CR-V-n át Toyota RAV4-ig), akkor végképp nem látnánk a fától az erdőt a kismillió rivális dzsungelében. Hogy egy ilyen rémisztő képzavarral éljünk.

Ezért aztán magyarítunk, s nem a kategóriák, nem a skatulyák, nem a centik és a literek felől közelítünk és szűkítünk, hanem a pénz felől és az S-Crosst nem több mint három ellenlábassal szembesítve. Melyik legyen ez a három? Legyenek azok, amiket idén eddig a legtöbben vettek. És ők a Duster, a Qashqai meg a Juke. Ez a trió tökéletes tükre az aktuális helyzetnek. A Duster ár/értékben verhetetlen. Csak annak román, akinek a Renault mondjuk amerikai. Aki ilyet vásárol, szerintünk nagyon helyesen tesz az előítéletekre, az imidzsre, s nem akar amiatt felárat csengetni, hogy például VW-embléma fityegjen elöl-hátul. Vagy Nissan. Ami dettó Renault, mint a Dacia. A Qashqai sikere logikus, mert megnyerő, s erős akciókkal nem vészes árú, a Juke meg annyira formás, annyira egyedi, hogy ezért sokan elnézik neki az apró hátsó sort és csomagteret.

Szóval Suzuki SX4 S-Cross kontra Dacia Duster, Nissan Qashqai és Nissan Juke. A józanság kedvéért benzinesen és fronthajtással, mert aki nem megy sokat és ebből fehér hollós ritkasággal téved a hegyekbe, annak lássuk be, nincs szüksége a 4x4-re. Pláne úgy, hogy a megfelelő minőségű abroncsok mellett a menetstabilizáló is nyújt olyan biztonsági jobbot, hogy átlagpolgárnak átlagszituációkban jó eséllyel sosem fog hiányozni az összkerékhajtás. Ja és a vevők zömének esze ágában nincs még egy halom pénzt leszurkolni a 4WD-ért. És a tetemes dízelfelár is riasztó.

Nos, Suzuki SX4 S-Cross kontra Dacia Duster, Nissan Qashqai és Nissan Juke 1,6 literes benzinmotorral, fronthajtással és elvártan ezekkel a felszereltségi elemekkel (túl az „aprón”): ESP, klíma, rádió USB-csatlakozóval, Bluetooth. Ennyi, de tényleg az „aprót” (centrálzár, osztottan dönthető hátsó üléstámla, stb.) lehagyva. A LED-es nappali menetfény bármennyire is divatos, kösz, most nem kell, ahogy alufelni, ülésfűtés, okoskulcs, érintőképernyős navigáció, parkradar, tolatókamera sem. És nem azért, hogy megszégyenüljön vagy eleve bukjon az olcsójános Duster meg a digitgenerációnak lételem extrákban finoman szólva sem bővelkedő S-Cross, hanem mert csak. Nem feltétlen kellenek mindenkinek az extra extrák, sokaknak a bőrkormány sem kell meg a tempomat, sokakat még nem butított el a tolatóradar meg a kamerák hada. Azt sem tudják, hogy léteznek ilyesmik, és ezzel nincs is semmi baj.
Alapméretek
Dacia Duster Nissan Juke Nissan Qashqai Suzuki SX4 S-Cross
Hosszúság (mm) 4315 4135 4330 4300
Szélesség (mm) 1821 1765 1780 1765
Magasság (mm) 1695 1565 1615 1580
Tengelytáv (mm) 2674 2530 2630 2600
Csomagtér (l) 475-1636 251-830 410-1515 430-1269

A méretekből persze látszik, hogy a Juke jóval kisebb a másik háromnál, de még egyszer: ez most egy piaci alapú összevetés, amúgy meg sokaknál egyáltalán nem szempont, hogy hátul és csomagtérileg is nagy legyen a kocsi. Elég, ha nagynak látszik, és a Juke nagynak látszik. Irgalmatlan nagy az arca.


Műszaki alapadatok
Dacia Duster 1.6 Nissan Juke 1.6 Nissan Qashqai 1.6 Suzuki SX4 S-Cross 1.6
Hengerűrtartalom (cm3) 1598 1598 1598 1586
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16 4/16 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/5 kézi/5 kézi/5
Teljesítmény [LE (1/min] 105 (5750) 94 (5400) 117 (6000) 120 (6000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 148 (3750) 140 (3200) 158 (4400) 156 (4400)
Végsebesség (km/h) 165 168 181 180
Gyorsulás (0-100 km/h, s) 11,8 12,0 11,9 11,0
Fogyasztás − város/országút/vegyes (l/100 km) 9,6/6,0/7,1 7,6/5,0/6,0 7,9/5,2/6,2 6,8/4,8/5,5
CO2-kibocsátás (g/km) 165 138 144 127
Saját tömeg (kg) 1171 1195 1297 1085


Ami a műszaki adatokat illeti, a Juke megint kakukktojásnak tűnhet, de ő is kérhető az 1.6-os benzines 117 lovas verziójával, akárcsak a Qashqai. Viszont a plusz lóerők plusz forintokkal is járnak, illetve kellő dinamizmusra a 94 lóerős változat is képes. A fogyasztásnál megvan, mennyire takarékos a Suzuki? Stop-start rendszerrel még takarékosabb is lehet. Amellett, hogy könnyű és egészen gyors is.

Listaárak az elvárt felszereltségnek megfelelően (Ft)
Dacia Duster 1.6 Arctic 3 390 000
Nissan Juke 1.6 Acenta 4 110 000
Nissan Qashqai 1.6 Acenta 4 710 000
Suzuki SX4 S-Cross 1.6 Elegance (GLX) 6 200 000


És akkor az árak, az elvárt felszereltséghez párosított árak, listaárak. Fontos kiemelni, hogy listaárakról van szó, mert importőri akciók, ilyen-olyan kedvezmények mindenütt megcsíphetőek. Viszont alapból egyértelmű, hogy igen, a Suzuki-újdonság tényleg nagyon nem olcsó, amikor a piac legnépszerűbb autóival néz farkasszemet. Más kérdés, hogy az esetünkben 6,2 millió forintos árért olyasmiket is ad, mint alufelni, ködlámpa, fény- és esőszenzor, a B-oszloptól sötétített üveg, elektromosan behajtható tükör, bőrkormány, sebességhatárolós tempomat, hátul is villanyablak, kétzónás digitklíma, ülésfűtés, LED-es nappali menetfény, elöl-hátul parkradar - azaz igen gazdag az ellátmány. A messze legolcsóbb Daciánál meg például se automata klíma, se tengelyirányban állítható kormány, se függönylégzsák, se visszagurulás-gátló az ESP-ben, egyebek mellett (amúgy ez már a faceliftes Duster-ár...). Ugyanakkor Arctic szinten alig 75 ezerért érintőképernyős navigáció is van, nem rossz. Hát a Nissanok? Maradjunk annyiban, hogy középárasan vonzók. A Juke-nál a feltüntetett árral különben már a 117 lóerő is dukál a 94 helyett...

Összegzésképp a Suzukinak nyilvánvalóan árcsökkentést kéne eszközölnie ahhoz, hogy sikeres lehessen az SX4 S-Cross. Magyarországon. Bár tudjuk jól, hogy a Suzukinak nem (sem) a mi kis piacunk a fő vadászterülete.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 21:34
    Permalink

    A töréstesztekről jut eszembe, Dacia Duster 3csillag!!! nem egyenlő Suzuki S-Cross 5csillag!!! A Nissan Qasuai szintén 5csillag, a Suzuki egy új konstrukció és 500.000,-Ft-tal drágább mint a Nissan, viszont jobb a fogyasztása és dinamikusabb(1,6benzin, saját tapasztalat!!!!) akkor ezen adatok fényében, kijelenthetjük hogy abszolút nem drágább a Suzuki!!!!

  • 2017.10.29. at 21:34
    Permalink

    Teljesen igazad van, nem tudom honnan vette a szerkesztőség az áltauk feltüntetett árat! Viszont ha akciós akkor meg kellene várni a Suzuki akciós árát is, úgy lenne korrekt!!!

  • 2017.10.29. at 21:34
    Permalink

    Bocs még annyit az előzőkhöz hogy ez egész Renault csoporton belül még nincs nagyon elterjedve ez az új ám de költséges technológia, valamint a minőségügyi csoport működésé is gondolok itt a “törő laborokra” és egyéb más ellenőrzéssel foglalkozó osztályokra, sokkal nagyobb és költségesebb a Suzukinál, volt szerencsém több üzemet is látni belülről valamint felszerelni bizonyos technológiákkal!!! Higgyétek el a Suzuki S-Cross egy High-Tec termék a Dusterhez képest, de a a Nissanhoz képest is!!!

  • 2017.10.29. at 21:34
    Permalink

    Tisztába kell tenni tenni a dolgokat, öreg hiba egy lapon említeni a Suzkit a Dacia Dusterral!!!! Mind motor mind karosszéria építésben sokkal költségesebb eljárásokat használnak, a Suzuki építésénél! Gyakorlatilag a Suzuki karosszériájában használt alapanyag technológiája megegyezik, pl az AUDI, Mazda vagy egyébb neves gyártók un. “Hochfest Stahl” magasszilárdságú acél technológiájával, tehát vékonyabb lemez, kisebb önsúly nagyobb merevség és szakító szilárdság!(Présformában edzett lemez) Amit nem lehet egy lapon említeni a Daciánál használt “kazánlemezzel” ami (talán) vastagabb ugyan de lágyabb, és egy sokkal kisebb költséggel járó technológiával készül! Ne felejtsük el a Suzukinál a világ legmodernebb Fanuc robotjaival és Fronius hegesztő áramforrásaival termelnek, mint pl AUDI, Mercedes, vagy Tesla stb… Valamint a tartósság terén is a Suzuki már le tett valamit az asztalra, a Dacia benzinesei és dízelei viszont eléggé megosztják az embereket megbízhatóság és tartósság terén is!

  • 2017.10.29. at 21:34
    Permalink

    Automata váltós 4×4-es változatot szerintem nagyon kevesen fognak venni, vagyis nem mérvadó, hogy az mennyibe kerül. Vagy ha igen, akkor az egy másik cikk témája lehet. A leggyakoribb a cikkben is szereplő kétkerék meghajtású kocsi, néhány extrával. A listaárakat valóban nem érdemes hasonlítani, hiszen a szalonokban más – szerencsére kedvezőbb – a helyzet. Elég csak a hasznaltauto.hu-n megnézni, hogy az egyes szalonok mennyiért adják a kocsikat. Nos ez alapján a legolcsóbb S-Cross 4.490.000 Ft, a legolcsóbb Qashqai pedig 3.750.000 Ft. A felszereltség lehet, hogy nem teljesen egyező, ebbe most nem mentem bele, de mindegyikben van klíma, 4 elektromos ablak, esp. Ez a különbség 20%-os felárat jelent. Nekem is tetszik ez az új S-Cross, végre egy Suzuki, aminek van csomagtartója (ok, az SX4 sedannak is volt, de az nem egy szépség). Ha nekem kellene választanom én biztos a Nissan mellett döntenék, és nem csak az ár miatt, egyszerűen jobban bejön valahogy.

  • 2017.10.29. at 21:34
    Permalink

    Listaár: 6.840.000 Ft

    Akciós ár 2.4-es 167 lóerős benzinesben: 4.200.000-4.300.000 Ft (!) körül.

    Hosszúság: 4596 mm
    Szélesség: 1850 mm
    Magasság: 1761 mm
    Tengelytáv: 2707 mm

  • 2017.10.29. at 21:34
    Permalink

    6.2M-ért 4×4-es CVT-s SX4 van listaáron (akciósan 5.6M)

    ezt melyikük csinálja utána ilyen felszereltséggel, ilyen fogyasztással?

    akinek bluetooth kell 5M-ér az vegyen nissant, akinek egy használható autó, az suzukit.

  • 2017.10.29. at 21:34
    Permalink

    Hát nem tom, a Dacia 1,6 16v, nem egy nyomaték bajnok, ráadásul 4,5 évesen rohad, és nem fogadták el garanciába, a Rönonál, mert nem oda lett hordva olajcserére.
    Az 1,3-as 16V-s Swift sokkal jobban megy, és jobban is fogyaszt, no meg a vezetési élmény, a Dacia mint egy teher autó.

  • 2017.10.29. at 21:34
    Permalink

    A fogyasztás a gyári adatok alapján összehasonlíthatatlan. Igazából az országúti az ami talán valamennyire. Viszont hogy mennyire lehet spórolni egy motor fogyasztásával, az a karakterisztikáján múlik. Egy alul nyomatékszegény motor bizony sokat fog enni városban. Korábban több Suzukit vezettem rövidebb-hosszabb ideig. Mindegyiknél pörgetni kellet, mert alul nem ment. A Qashgai már nyomatékosabb alul. A 117 lovas Juke pedig 5-ösben 1200-tól ad már használható nyomatékot (50-nél rendesen tol 5-ikben). A Swiftel nem sikerült 7 liter alatt tartani a fogyasztást, Juke-kal 6 alatt lehet menni. Kérdés mit tud ez a motor.

  • 2017.10.29. at 21:34
    Permalink

    Lehet hogy jó autó ez a Suzuki, de szerintem drága. Amit kicsit furcsállok, hogy a műszerfalra azt írta a szerző hogy teljesen korrekt. Nekem olyan Daciás érzésem van a középkonzolt nézve. Felül a légbeömlők meg a rádiós egység egy ezüsttel körbe van véve, alatta a kezelőgombok besüllyesztve a felső konzol mögé és felül nincs ezüst csík. Mintha elfogyott volna a csík. A gombokat meg érdekes kezelni. Jól oda kell nézni meg behajolni hogy kezelni lehessen. Nekem gagyi ez a kialakítás. Mostanában egész jó kinézésű és kezelhető konzolokat terveznek, de ez biztos nem az. 6 milllás autóban ennek nem így kéne kinézni.

  • 2017.10.29. at 21:34
    Permalink

    Vannak Magyarországon olyan vevők (személyesen is ismerek) akik CSAK a suzukik közül választanak. Szvsz leginkább ők vettek sx4-et is és most ők vehetik ezt is…

  • 2017.10.29. at 21:34
    Permalink

    A cikk elején a lista két szegmenst ölel fel.
    A Mazda CX5, Kia Sportage, VW Tiguan-tól alig kissebb a Renault Captur. Mi van?
    A Captur hátul még 2 személynek is szűk, ültem benne.
    Ezek a “divat” mini SUV-ok semmire nem valók.
    Általában gyenge motor, szűk utastér hátul, kis csomagtartó, magas ár.

    A Suzuki S-Cross a ma elvárható technikai szintet hozza, persze drágán.
    Magyarországon a Grand Vitara-t kivéve az összes lenézett. Az emberek nem fognak annyit (sőt többet) fizetni érte, mint a “jobb presztizsű” autókért.

  • 2017.10.29. at 21:34
    Permalink

    A Juke behelyezése az összevetésbe hibás. Sehogy sem illik bele a képbe. Egyébként is kár volt két Nissant is belevenni.
    Nálam a Duster ellen a függönylégzsák hiánya szól, ez miatt kiesik a játékból.
    A Renault-konszern még egy Juke-szintű gépet tud felmutatni, a Capturt, de annak van normális csomagtere is, viszont talán alulmotorizált.
    Alulról egy nem renault-s versenyző a GM Chevy Trax/Opel Mokka párosa: nagyobb motor-hajtáslánc-váltó választék, felszereltség elég széles körű. Az is kisebb a Suzukinál, de nem sokkal.
    Tudom, hogy említve vannak ezek a cikkben, de nem ezek lettek kiemelve.
    Gyakorlatilag csak “renault”-k voltak a suzukival összevetve 🙂

  • 2017.10.29. at 21:34
    Permalink

    Sok feltételt szabhatunk, így lehet variálni a típusokat, egyik esetben ez a jobb, a másikban meg az. A cikkben a Nissan Qashqai.nak az Acenta típusa szerepel 4,71 millióért. A feltételeknek talán megfelel a Visia is, ha jól gondolom, akkor csak az USB hiányzik belőle (ami nem egetrengető dolog). Szóval a Qashqai jelenleg minden szalonban egységesen 3,99 millió forintért elvihető, ez kp.-s ár, nincs benne semmi hiteltrükk. Ebben is van manuális klíma, bluetotooth, 4 elektromos ablak, elektromos tükör. Szerintem ez a legjobb ár érték arány jelenleg a felsorolt moddellek között.

  • 2017.10.29. at 21:34
    Permalink

    Egyébként már elkezdődtek a különböző akciók az Suzuki háza táján:
    Flottakedvezmény már egy autótól + egyéb több százezres kedvezmények. Ennek fényében pedig igazán jó vételnek számít az S Cross annak, aki ebben a kategóriában gondolkozik.

  • 2017.10.29. at 21:34
    Permalink

    viszont a legtöbb adata a suzukinak jobb mint bármelyiknek: fogyasztás, gyorsulás, co2 kibocsájtás, forgatónyomaték, lóerő. nyilván ezek az adatok nem érnek ennyi pénzt, de mégiscsak ezek alapján a csoport legjobbja a suzuki…

  • 2017.10.29. at 21:34
    Permalink

    Importőri listaárakkal dolgoztam az elvárt felszereltségnek megfelelően. Az S-Cross sajnos csak GLX-ként ad kihangosítót, de ha az 5,3 milliós árát néznénk, azzal is sokkal drágább sajnos a többieknél.

  • 2017.10.29. at 21:34
    Permalink

    Tegyük már tisztába az árakat. A kifutó Qasqai Acenta 5710000 Ft, a Juke Acenta 4650000 Ft és csak az erősebb motorral kapni, a Suzuki S cross Premium 5300000 Ft.
    Alapban Qasqai 5150000,Juke 4110000,S cross 4980000. Akinek pedig Duster kell az a többivel nem foglalkozik.

Vélemény, hozzászólás?