Sosem volt még ilyen jó: itthon az új Jeep Grand Cherokee

Nyolcadik fokozatba kapcsolt a Jeep Grand Cherokee. Kipróbáltuk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Benzinesként egy V6-os és két V8-as motorral, dízelként egyetlen V6-ossal itt a megújult Jeep Grand Cherokee.

Idén 21 esztendős, hiszen első generációjával 1992-ben jelent meg a Jeep Grand Cherokee, azaz az Egyesült Államok ikonikus luxusterepjárója. Mondhatná a Range Rover, hogy jelentős késéssel, de arra pedig a jenkik reflektálhatnának, hogy azért az 1941-től, azaz a Willys születésétől datálható Jeep Wagoneer, vagyis a Grand Cherokee őse már 1963-ban, 50 évvel ezelőtt színre lépett, s hol volt akkor még a Range! De mindegy is, most a lényeges, hogy a 21 éves Grand Cherokee a 2010-ben érkezett negyedik (WK 2 kódú) generációjának idei frissítésével abszolút felnőtt. Amerika fiaként már az Államokban is fogyaszthatna alkoholt, ami viszont nekünk fontosabb: az időközben a Fiat-konszern szárnyai alá került Jeep már az európai piachoz is felnőtt.
Jeep Grand Cherokee 2014 - méretek
Hosszúság x szélesség x magasság 4828 x 1943 x 1792-1820 mm
Tengelytáv 2915 mm
Csomagtér 782-1554 liter
Hasmagasság 207-208 mm
Komoly különbségek természetesen nincsenek a három évvel ezelőtt érkezett modellhez mérten. A 4828 mm hosszú, 1943 mm széles és 1792-1802 mm magas monstrum továbbra is csak két üléssorral, viszont iszonyatos belső szélességgel, hátul valóban akár kényelmesen is háromszemélyes paddal készül, az utastér pedig minden eddiginél finomabb lett. A középkonzoli, egyáltalán nem prémiumautós gombokat mai divat szerint érintőképernyő váltotta fel. A műszerfal nem csak ezen okból, a felhasznált, tapogatásra persze ma sem igazán prémiumos, de azért nem is kellemetlenül olcsó, új anyagok miatt is minőségibb lett. Maga a műszerblokk egyetlen digitális, 7 colos TFT-panel, programozható kijelzésekkel, ízléses és gyorsan megjelenő grafikákkal. Ott a pont.
És a korábbi Nagy Csirkékhez mérten az egész autónál ott a pont, ugyanis tényleg minden eddiginél finomabb lett - legalábbis a vezetett, VM Motori 3,0 literes Multijet turbódízellel, ami 250 lóerőt és 2000 1/percnél 570 Nm nyomatékot mozgósít. Leglényegesebb újdonságként a ZF-féle, temérdek európai luxusautóban is alkalmazott, 8 sebességes, teljes mértékben elektromos vezérlésű, elektromos váltókarral és a kormánykerék mögé épített fülekkel kapcsolható, új, és mindegyik motorhoz alapáron járó váltó említhető. Ez, a korábbi ötsebességet nyugdíjazó szerkezet nagyon finoman kapcsol, higgadt haladásban alacsonyan tartja a fordulatszámot - valószínűleg ennek köszönhetően lehet az üresen is 2,5 tonnás monstrum (gyári) vegyes fogyasztási értéke 7,5 l/100 km.
A vásárlókat persze vélhetően jobban fogja érdekelni, hogy az új frissített Grand Cherokee egészen halkan és persze finoman mozog. Finom, hogy a dízel is 8,2 másodperc alatt 100 km/órára érhet, meg az is, hogy 202 km/órás végsebességre képes. Talán sokaknak az is, hogy az Overland és Summit felszereltségekkel járó (Qadra-Lift fantázianevű) légrugózásával növelhető (autópályás használathoz pedig automatikusan csökkenő) hasmagasságával egészen brutális terepszögeket ad. Ha már terepezés: mindegyik verzió hangolható ESP-s, felezőváltós, a V8-as SRT csúcsgép részlegesen önzáró hátsó differenciálművel szerelt, de elektronikus első és hátsó differenciálmű mindegyik verzióhoz jár, s azok is mind kiegészíthetők a mechanikusan önzáró diffivel.
Hirdetés

A bemutatón a hagyományos, utcai gumikkal dagasztottuk is egy kicsit a sarat a Grand Cherokeeval, ami persze érdekes kérdés, a vadonatúj luxusterepjáró furcsán mutat a mezőn. Még akkor is, ha mindenhol elmegy. Sokkal inkább való országútra, s még autópályára is a Grand Cherokke. Ezt jelzik a frissítés újdonságai is: bi-xenon fényszórók, LED menetfénnyel, a Summit és SRT csúcsverzióknál kanyarkövető funkcióval. Automata távfény-kapcsolás, adaptív tempomat szintén szerepelhet. Utóbbi ráadásul elsőként úgy, hogy a távolságtartás funkció külön kapcsolható, magyarán a tempomat hagyományosan is használható. Végre valaki elhozta ezt!
Menetbiztonsági elektronikák terén említhető még a ráfutásos ütközésre figyelmeztetés, ami természetesen az adaptív tempomat szenzorait használja. Lehet még holttérfigyelő és tolatáskor a keresztirányú forgalomra figyelmeztetés, valamint segédvonalakat is rajzoló tolatókamera is az autókban. Hogy a Grand Cherokee luxusautó, azt mutatja, hogy alapverziójában is kétzónás és automata a klíma, azon 18 colos könnyűfém a felni, az SRT csúcsgép pedig 20 colosat kap. Bőrkárpitból négyféle létezik, eső- és guminyomásszenzor, visszagurulásgátló és lejtmenetvezérlő, ködfényszóró, 6 légzsák, továbbá „versenyadatokat”, valamint például aktuális fékutat is jelző fedélzeti számítógép is jár mindegyik verzióhoz. A bőr kárpitozás a második, Limited felszereltségtől jelenik meg, ott már villanymotor mozgatja a csomagtérajtót, króm díszcsíkos az első lökhárító, memóriás az elektromos mozgatású sofőrülés, fűthető a kormánykerék, van tolatókamera és első-hátsó parkolóradar. Továbbá, ha nem is a Summit és az SRT-hez adott 825 W-os, 19 hangszórós Harman Kardon, de már 9 hangszórós, 506 W-os a hifi. Vélhetően ez az ellátmány, azaz a Limited lesz a vevők kedvence.
Jeep Grand Cherokee 2014 - motorok
3.0 V6 Multijet II 3.6 V6 VVT 5.7 V8 Hemi MDS VVT 6.4 V8 Hemi MDS
Motor Dízel Benzin Benzin Benzin
Hengerűrtartalom [cm3] 2987 3604 5654 6417
Hengerek/szelepek száma 6/24 6/24 8/16 8/16
Váltófajta/-fokozat automata/8 automata/8 automata/8 automata/8
Teljesítmény [LE (1/min)] 250 (4000) 286 (6350) 352 (5200) 468 (6250)
Nyomaték [Nm (1/min)] 570 (2000) 347 (4300) 520 (4200) 624 (4100)
Gyorsulás 0-100 km/h 8,2 8,3 7,3 5
Végsebesség [km/h] 202 206 225 257
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 9,3/6,5/7.5 14,3/8,2/10,4 (E85: 18,9/10,8/13,8) 19,6/9,2/13,0 20,7/10,1/10,4
CO2-kibocsátás [g/km] 198 244 (E85: 225) 304 327
Motorból pedig itthon tuti, hogy a dízel lesz a legkelendőbb, ugyanis hiába itatható E85-tel a V6-os benzines, hiába kínálnak hengerlekapcsolást a V8-as benzinesek, azok (a V6-osnál etanollal, a V8-asoknál mindenképp) jócskán 10 liter fölötti kombinált fogyasztása nem teszi őket józan választássá. Meg az is igaz, hogy a Grand Cherokeeval dinamikusan autózni leginkább csak egyenesen lehet. Kormányműve a terepképességek érdekében indirekt, s amúgy eléggé érzéketlen is. Elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink futóműve pedig bár nagyon kényelmes, bőven ad kanyarodási oldaldőlést. Így könnyedén feltehető a kérdés: minek a V8 ereje? A futómű billegése amúgy kényes téma. A frissítés előtti Grand Cherokeet a svéd Teknises Värld alaposan lehúzta a jávorszarvas-teszten mutatkozott majdnem borulása miatt. A tesztet mondjuk terhelt autóval végezték, ám a konkurensekkel is, s azok stabilabbnak mutatkoztak. Hogy a svéd teszt alaptalan, azt a hazai bemutatón három felnőttel terhelt autókkal magunk is megtapasztalhattuk. Nem csak az újjal, a régivel is, s Grand Cherokee valóban bírta a gyors kikerülést, majd visszatérést, még 100 km/óra közeli tempóval is. Az persze igaz, hogy szokatlanul nagyot kellett kormányozni. Nem biztos, hogy a kevéssé ismert, ám alább itt is látható svéd teszt cáfolására ezt a vészkikerülést elő kellett hozni, de azért a svéd videó végére írt mondat mindenképp cáfolható, a Grand Cherokeet nyugodtan megveheti az is, aki családját biztonságban akarja tudni.
Jeep Grand Cherokke 2014 - árak
3.0 V6 CRD Laredo 14 600 000 Ft
3.0 V6 CRD Limited 16 600 000 Ft
3.0 V6 CRD Overland 19 400 000 Ft
3.6 V6 Pentastar Overland 19 550 000 Ft
5.7 V8 Hemi Overland 21 950 000 Ft
3.0 V6 CRD Summit 20 450 000 Ft
5.7 V8 Hemi Summit 23 000 000 Ft
6.4 V8 Gemi SRT 25 800 000 Ft
Ára természetesen nem szerény, 14,6 millió forint az alap. Ám ez, ebben a szegmensben kedvezőnek számít. Konkurensei közül az Audi Q7, a BMW X5, a Mercedes ML, a Range Rover Sport, a Volkswagen Touareg és a Volvo XC90 is mind drágább nála. Szégyenkezni valója pedig minden eddiginél kevesebb van a Grand Cherokeenak, így – már amennyire ebben az osztályban lehet ilyenről beszélni – a szegmens józan, és persze Amerika-imádó választása lehet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 20:20
    Permalink

    Valve System
    Variable

    valve timing (VVT), pushrod

    operated overhead valves, 16 valves,
    eight deactivating and eight
    conventional hydraulic lifters, all with roller followers

    HEMI 2014

  • 2017.10.29. at 20:20
    Permalink

    az arlistabna rosszul szerepelnek a motor megjelolesek: nincs 3,6 CRD motor, az a Pentastar benzinmotor. Raadasul egy szenzacios motor. Amikor nem a nagyhajo es a sok terepezes a lenyeg, hanem az orszaguti kozlekedes az elsodleges akkor 9l-es fogyasztassal ertelmetlenne teszi a diesel motort ami gyakorlatban ugyanennyit eszik csak dragabban es bonyolultabban. A gep pedig a hazajaban a Pentastar motorral es jo felszereltseggel $35.000 a diesel $43.000, erre kellene magyarazotot talalni, hogy mitol is lesz Europaban ennyire draga.

Vélemény, hozzászólás?