Maradandó élmény – Peugeot 208

Önálló karakter - Kipróbáltuk az új 208-at!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Peugeot dolga az, hogy minden teljesen egyszerű és hagyományos megoldást olyan csomagolásban tálaljon, hogy évekkel később is emlegetni lehessen. Az új 208 is ilyen.

Egészen megdöbbentő, hogy minden egyes új Peugeot képes másodperceken belül élményt kiváltani abból, aki beleül. Rafináltan használják ki a dizájn művészetét és valahogy minden évtizedben képesek úgy megfogni a vonalakat, hogy az maradandó élmény lehessen. Gondoljunk csak a 206-ra, a csöpp kisautó Hindustan Ambassadoros videóját szerintem a mai napig kívülről fújja mindenki, és még ma is olyan kisautó, amibe szívesen ülnénk. Korábbi modelleket is érdemes említeni, például az éppen 50 éves 504-et és az a szép az irányvonalukban, hogy ma is képesek ugyanannyira különálló karaktereket alkotni, amik kilógnak a sorból, hogy a mindennapi közlekedés, a helyváltoztatás is élmény lehessen felhasználói szinten.

Varázsolnak, minden egyes autójuknál, trükköket használnak, amikkel leveszik az embert a lábáról, miközben a technika pofátlanul keveset változik.

És tudják mit? Ez pont senkit nem érdekel, kevés a mai új autó, ahol igazán lényeges a technika a vásárlók számára, a 208, 308, 508, 3008 és 5008 közönsége tipikusan ilyen, és ők elég jól is járnak, pláne az új 208 tulajok.
Peugeot 208, 2019 - méretek
Hosszúság[mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4055 1745 1430 2540 265

Kisautók között nagy karaktert alkotni már-már művészet, ezt a Peugeot-nál megpróbálták úgy kijátszani, hogy nem csak szavakkal idézik meg a nagyobb modelleket a 208-on. Már most könnyen kijelenthető, hogy a Corsa feleennyire sem érdekes, pedig gyakorlatilag ugyanarról az autóról van szó (Hohó, Hamvas kolléga még nem vezette az új Corsát, ám hamarosan róla is írunk! - a szerk.). A 208 arányai előnyére változtak, 9 centivel nyúlt és 3 centivel lett alacsonyabb a karosszéria.

A szélvédő hátrébb került, szögletes az orr, magabiztos a kiállás, máris fickósabb az egész, mint az elődje.

Szélessége nem változott, csomagtere VDA szabvány szerint 265 literes, kisautók közt ez nem egy rossz érték. Ezekkel az éles vonalakkal elég határozott a kiállása, az Active szinttől meg még ledes menetfényekké is válnak a szemfogai. Vagány, bár a GT és GT Line lakkfekete kerékjáratai kicsit piperkőccé változtatják, mégis kiadja az összkép. Az a legjobb az egészben, hogy a legmenőbb fényezés, a Faro sárga az alapáras, ráadásul metál, ilyen nagyon-nagyon rég volt már a Peugeot-nál.
Padlólemeze a CMP frissített változata, 30 kilót tudtak faragni vele az elődhöz képest, persze legnagyobb előnye, hogy van helye az elektromos hajtás elemeinek. Ha nincs belsőégésű motor, akkor az akkumulátorokat több helyen találjuk, az első ülés alatt és a hátsó ülés alatt egy-egy pakkot, valamint a "kardánalagútban" is elrejtettek párat. Ezzel a szétszórt megoldással értékes lábteret takarítottak meg a második sorban, ami kisautóhoz mérten egészen tisztességes, mivel a 208 is túlnyúlt már a 4 méteren, egyáltalán nem kényelmetlen hátul ülni benne. A lényeg persze elöl van, az ekkora autókat amúgy is kevés esetben használják a vásárlók kettőnél több fő szállítására.

A 208 vizuális élményekkel való bombázása bent folytatódik és teljesedik ki igazán.

Bepattanva az apró testbe azonnal kapjuk az impulzusokat, és meglepően kevés negatívat. Ott a nagyobb modellekből való, alul-felül lapított sportkormány, az Active szinttől bőr borítással, vagy épp a puha műanyagok, a formák, minden annyira más, mint a legtöbb új autóban. Ez itt izgalmas, amire rátesz egy jókora lapáttal a digitális műszeregység. 3D megjelenítésű, a HUD működési elve alapján vetít még egy képet a kijelző elé épített plexire. Egyszerű megoldás és a kivitelezés, valamint a tálalás miatt ez működik. Ja, parasztvakítás, látunk hasonlókat nap, mint nap, de ez jó, működik, bevettem, pedig azt hittem, már meglepetés nem érhet a folyamatos tesztautók áradatában.
Hirdetés
A 3D kijelzőre azt mondják, hasznos is, a különleges megjelenítés miatt a felvillanó jelzések állítólag hatékonyabbak. Felmérték, szám szerint fél másodperccel hamarabb érzékeli a sofőr a kiírt üzenetet, vagy felvillanó ikont, ami, ha valóban igaz, értékes métereket adhat egy vészfékezéskor. A műszeregység alapáron még mutatós, feláras a digitális megoldás, multimédiából viszont már jár a 7 colos érintőképernyő Active szinttől, alatta egyszerű, fizikai gombos rádiót kapunk, fölötte pedig 10 colos, szép képi megjelenítésű, de az ismert (leginkább fordítási) bakikkal operáló érintőkijelzős fejegységet.

A felhasznált anyagok minőségére egyre kevesebb panaszunk lehet a Peugeot-nál.

Finoman kattannak a bajuszkapcsolók, a műanyagokhoz jó hozzáérni és még a tempomat karja is új, ha zavart volna a klasszikus megoldás. A dizájn már a legfrissebb iCockpit szerint épül fel, de a központi kijelzőt feljebb tolták, mint az 508-ban. Érdekes a műszeregység fészke is, önmagában olyan, mint az önvezető tanulmányautók kormánya szokott, oldalt lyukas, kedvünk lenne megfogni és azzal irányítani a kisautót. Erre az apró kormány is tökéletes, persze, keveset fordul, játékszerű, még valami visszajelzés is akad rajta, de igazából nem szükséges, könnyedén és pontosan terelgethető vele a 208. Kiválóan belőhető az üléspozíació, egészen meglepő, mennyire mélyre ülhetünk. Jól tartanak az ülések, remek a kilátás és végtelenül könnyed az autó mozgása. Nehezen hozható ki a sodrából, biztos az úttartás, nem sikerült táncoltatni a fenekét, bármennyire is próbáltam. Érdekes megoldás, hogy alászedett kormánnyal egy egyszerű megforduláskor is beleszól a menetstabilizátor, túl vannak már ezek biztosítva... Futása feszes, de a könnyű karosszéria miatt messze nem kényelmetlen, igazából az egész jólesik, annyira egyszerű és közben precíz, plusz ott a belső látvány, a Peugeot-s kormánypozíció, ha mindennapi élményre vágynék egy egyszerű autónál, még mindig a Peugeot-hoz fordulnék. Ugyanakkor a 208-at azoknak is érdemes észben tartani, akik már a modern vezetéstámogatókra vágynak. Az éjjellátó kivételével minden elérhető hozzá, ami az 508-hoz is, ezek közül vészfékező, sávtartó, táblafelismerő, tempomat és automata fényszórókapcsolás mindenképp jár hozzá. Holttérfigyelő, adaptív tempomat, parkolóasszisztens és még sok más hasznos rendszer elérhető hozzá, amivel igazán komolyan képes megszorongatni a vetélytársakat.
Műszaki adatok
PureTech 75 MT5 PureTech 100 MT6 PureTech 130 AT8 BlueHDi 100 MT6
Emissziós norma Euro 6d-TEMP
Hengerűrtartalom (cm3) 1199 1499
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6 automata/8 kézi/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 75 (5750) 100 (5500) 130 (5500) 100 (3500)
Nyomaték [Nm (1/min)] 111 (2750) 205 (1750) 230 (1750) 250 (1750)
Végsebesség [km/h] 170 188 208 188
Gyorsulás 0-100 km/h 14,9 10,9 8,7 11,4
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 5,5 5,6 5,7 4,2
CO2-kibocsátás [g/km] 124 126 129 111
Saját tömeg [kg] 1023 1102 1165 1126

Motorizáltság tekintetében érdekesen alakul a kínálat, ugyanis a piac igényei alapján háromhengeres szívómotor az alap és elérhető hozzá az 1,5-ös dízel is. Az alap szívómotor karaktere nem rossz, bár csak 75 lóerő, a kis karosszériához elég, elindulásnál kell figyelni, ott érezni csupán gyengének. Turbós háromhengeresból 100 és 130 lóerős teljesítmény választható, utóbbihoz mindenképp 8 fokozatú hagyományos automata váltó jár. A turbós PureTech motorok egyetlen hibája, hogy kívülről is csúnya a hangjuk, forgatva bent is hallatszik a jellegzetes zörgés. Ugyanakkor már a gyengébbik változat is kellőképpen nyomatékos, a megfelelőnél jóval dinamikusabban mozgatja a 208-at.

A piaci bevezetés kezdetétől elérhető az e-208, csak GT felszereltséggel.

Az elektromos kisautó legfontosabb erényei, hogy sem a helykínálat, sem a dizájn nem változik, illetve a színezett hűtőmaszkon túl semmi drasztikus, ami pozitív lehet azok számára, akik még véletlenül sem szeretnék, hogy csak azért kelljen ordítóan más külsejű autóval járniuk, mert elektromosat szeretnének. Az e-208 136 lóerejével a legerősebb változat, 50 kWh-s akkumulátorcsomagjával 340 WLTP szerinti kilométerre elég hatótávolságot kínál. Az új 208 indulóára éppen 4 millió forint alá esik, míg az elektromos modell állami támogatással 9 990 000 forinttól startol és mindenképp jár hozzá 11 kW-os töltőkábel, mellyel Type2-es töltővel 5 óra alatt tölthető fel teljesen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.11.24. at 06:52
    Permalink

    Pofás lett, bár a gyártók mostmár ebben a szegmensben is menő autókat rajzolnak (pl a 2019-s Micra vagy a Yaris tökéletes példa)

    Közben kijött az új 2008 SUV is. A +9cm tengelytáv miatt szerintem maguknak ártanak, pont az egyik húzómodeltől fognak vásárlókat veszteni (3008).

    Ami dicséretes, hogy a menő színeket ingyen adják (bár a 2008-nál pont olyan az alap narancssárga, mint amit a Dusternél is lehet rendelni..)

Vélemény, hozzászólás?