Opel Insignia csúcsmodellek: melyik éri meg a legjobban?
Turbós 2,0 literes, V6-os, OPC, Unlimited: melyik a legjobb Insignia?
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Találkoztunk a legerősebb négyhengeres Insigniával, és rögtön felmerült a kérdés, vajon melyik izmos változat éri meg legjobban?
Nemrég Opel sajtóeseményen jártunk, ahol az általunk már kívülről és belülről egyaránt jól ismert Antara 2.2 CDTI-k mellett jelen volt a cég által augusztusban bejelentett, 250 lóerős kétliteres turbómotorral hajtott Insignia 4x4.
Titokzatos külső: csak a csomagtérajtóra applikált Turbo 4x4 felirat árulkodik arról, hogy a legerősebb négyhengeres Insignia közlekedik előttünk
A négyhengeres Insignia csúcsmodell úgy született, hogy a motor már meglévő, 220 lóerős változatának teljesítményét 30 LE-vel, 350 Nm-es nyomatékát pedig 50 Nm-rel növelték, és annak érdekében, hogy elkerüljék a túl erős elsőkerék-hajtású autókon jelentkező kellemetlen hajtási befolyásokat, a motort a sorozatból már ismert négykerék-hajtással párosítják. Ezzel a hajtással a hatfokozatú kézi váltóval felszerelt Insignia 2.0 Turbo Ecotec 4x4 álló helyeztből 7,5 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s sebességet, végsebessége pedig elektronikusan kontrollált 250 km/h. Sajnos a program jellege nem tette lehetővé, hogy mindenki, mindegyik autót kipróbálja, így csak arra hagyatkozhatunk, amit a kollégák nyilatkoztak az autóról. Kellemesen vezethetőnek, lendületesnek, de elég nagy étvágyúnak bizonyult, a gyári 8,6 l/100 km-es átlag helyett országúton 9-10, autópályán 12 litert fogyasztott el száz kilométeren. Egyébként ez a motor is kapható start-stop elektronikával és alacsony gördülési ellenállású gumikkal, viszont automata váltó nem rendelhető hozzá. A 2.0 Turbo Ecotec 4x4 típus Edition, Sport és Cosmo felszereltségben, négy- és ötajtós, valamint Sports Tourer kivitelben is kapható.
Sports Tourer, azaz kombi kivitelben, Edition felszereltséggel 9 419 000 forint az alapár, start-stop rendszerrel 9 517 000 Ft
A típus kapcsán felmerült bennünk, hogy menetteljesítmények és árak tekintetében hol helyezkedik el a négyhengeres turbó a csúcs Insigniák sorozatában. Az említett típus négyajtós karosszériával, Cosmo felszereltségben, start-stop automatika nélkül 9 579 000 forintért vihető haza. A következő szinten már a 2,8 literes V6-os 260 lovas, szintén összkerék-hajtású verziója található, ez viszont kizárólag automata váltóval párosítható: a négyajtós Cosmo ára 11 717 000 forint. Végsebességük megegyezik, a V6-os gyorsulása négy tizeddel jobb 100 km/h-ig, viszont fogyasztás és CO2-kibocsátás tekintetében is kíméletesebb a négyhengeres verzió, így a több mint kétmillió forintos árkülönbség arányosnak érzéséhez komoly V6-fanatikusság szükséges.
Antarák Tokaj szőlővesszei felett, és a világ száz legszebbjei közé beválogatott mádi zsinagóga előtt
A következő lépcső már a valódi csúcsmodelleket, az Insignia OPC változatokat jelenti. Ebben már 325 lóerőt teljesít a 2,8-as V6-os, ennek megfelelően tépi az autót, hat másodperc alatt százra, és ennek megfelelően fogyaszt is, akár 14-16 litert a használat módjától függően vegyes üzemben, komoly óvatoskodás szükséges a gyári, 11,3 l/100 km eléréséhez. Kézi váltós változatáért 12 943 000 forintot kell a kasszában hagyni: ha már a lassan kihalásra ítélt V6-os turbó mellett döntünk, akkor úgy véljük, itt viszont abszolút megéri az alap V6-oshoz képest mért 1,2 milliós különbség (automata váltóval 1,7 millió, bár szerintünk sportmodellt csak manuálissal, leszámítva a duplakuplungos megoldásokat), különösen, ha figyelembe vesszük az OPC gazdagabb alapfelszereltségét.
Az OPC elsősorban merészebb és aerodinamikailag is hatékonyabb karosszéria-elemeivel emelkedik a kínálat többi darabja fölé
Viszont az Opel nem állt meg az OPC-nél. Tavasszal jelentették be az OPC Unlimited jelzésű verziót, melyből kimaradt a sebesség-határoló, így 270 km/h-s végsebességre képes. Ez a modell nálunk egyelőre nem szerepel az árlistában, felára a külföldi piacokon 1990 euró. A plusz költség nem csak az elektronikus tiltást tartalmazza, a típust megrendelőknek az Opel külön vezetéstechnikai kurzust tart Németországban. Ha egyszer lenne hazai megrendelő, az oktatást is megkapná a felárért cserébe, de utazását önmagának kellene finanszírozni. Az ilyen egynapos tréningek átlagára körülbelül 120 ezer forint, így számolhatunk úgy, hogy az Opel körülbelül 19 ezer forintot számol fel minden 1 km/h-ért az Unlimited verziónál. Tekintettel arra, hogy az átlagos vezetőnek hányszor adódik alkalma 250 km/h-val haladni, és hányszor 270 km/h-val, valójában teljesen felesleges erőfitogtatásnak tűnik az OPC Unlimited, bár nyilvánvalóan vannak olyan sofőrök, akiknek igenis megéri a felár, hogy Németországban például igazi prémiummodelleket vagy rangosabb sportkocsikat is kiutasíthassanak maguk elől a korlátozásmentes autópályákon, ha épp a forgalom engedi a speciális vezetési tudást és rutint, valamint minden esetben jó abroncsokat igénylő tempót.
Ahogyan azt megállapítottuk, 3,5 millió forint a különbség a 2.0 Turbo Ecotec 4x4 és a 2.8 V6 Turbo Ecotec 4x4 OPC között. Ezért kapunk egy jóval nehezebb, jóval iszákosabb, környezetet jóval inkább károsító motort, amivel annyit érünk el, hogy piros lámpától rajtolva 1,5 másodperccel előbb érjük el a százas tempót, mint a kétliteressel. Mivel az Insignia nem kimondottan gyorsulási versenyre termett autó, ennek a három pislogásnyi időnek sem tulajdonítanánk túl nagy jelentőséget. Összességében azt kell mondanunk, hogy a 250 lovas turbóval az Opel tulajdonképpen kivágta a fát a V6-os alól, bár mindig lesznek, akiket az anyagi okoknál jobban motiválnak a presztízst jelentő emblémák. Nekik továbbra is az OPC, sőt az OPC Unlimited a legjobb választás, de mindazoknak, akik szeretik minden oldalról átgondolni választásukat, egyértelműen a most bemutatott kétliteres, összkerekes turbót javasoljuk.
Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
Tényleg Adam lesz az új Opel mini?
Még két hete írtuk, hogy az Opel régóta ígért minije mégsem Junior lesz, s a hivatalos név május 8-án derül ki. Most csupán a bemutatkozás módja az újdonság.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
OPEL tesztek
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Opel Vivaro Tour Cosmo 2.0 CDTI ecoFLEX teszt
Új, Euro5-normás, fogyasztás-optimalizált alapmotorjával járt nálunk az Opel legnagyobb személyszállítója, a Vivaro.
Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI miniteszt 
Jövőre felfelé bővül az Opel piacvezető egyterű-kínálata, hiszen a Zafira Tourer nem nyugdíjazza, hanem kiegészíti a 2005-ben érkezett Zafira B kínálatát. Kipróbáltuk!
Opel Insignia 2.0 Turbo E85 teszt
Próbára tettük az E85-tel hajtható, turbós Opel Insigniát. Fogyasztása első pillantásra drasztikus, ám a menetdinamikához és az E85 árához mérten nem túlzó.
- Opel Movano 2.3 DT L2H2 Van teszt
- Opel Antara 2011 - első teszt
- Opel Corsa 2011 – első teszt
- Opel Meriva 1.4 Turbo 120 LE teszt
- Opel Astra J teszt
- Opel Insignia 2.0 CDTI Ecotec Cosmo Aut.
- Opel Corsa 1.7 CDTi
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
4 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
5 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Mobiltelefonos szerviznapló az Opeltől
- Opel Combo Tour 1.3 CDTI, 2005 - használtteszt
- Opelt venne? Kérdezze ki a márkaszervizt, mielőtt döntene!
- Jelentősen csökkenhet a balesetek száma
- Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Erősebb és takarékosabb lesz a szentgotthárdi Opel motor
- Tovább apadnak az üzemanyagárak
- Merre mennek az üzemanyagárak?
- Tudják, hogy veszélyes, mégis mobiloznak a fiatal autóvezetők
- Ijesztő is tud lenni egy Koenigsegg
Használtautó.hu
|
Ár: 4.495.000 Ft Évjárat: 2010 / 3 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 5.200.000 Ft Évjárat: 2009 / 4 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.590.000 Ft Évjárat: 2010 / 2 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |






















Hozzászólások (2 db)
Hát igen.100 nál 6.ban 1400 at forog a V6 és vigan viszi a 15 mázsát.;)
Rendben, ha csak azt nézem, hogy 0-100-ig melyik, hogy gyorsul, jobban megéri a 2.0 turbo. Mi a helyzet 100-tól? Hiszen nem gyorsulási vagy "lámpától lámpáig" versenyre vesz autót valaki (normál esetben).