Akár már jogosítványt is kaphatna az Opel Zafira Tourer

Opel Zafira Tourer frissítés - sok-sok gombját érintőképernyő váltja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Frissítéssel lép az ősszel kezdődő új modellévbe az Opel Zafira Tourer. A már most rendelhető új verziót Frankfurt környékén próbáltuk.


Nem kevesebb, mint 17 évvel ezelőtt jelent meg az Opel eddig több mint 2,7 millió példányban elkelt kompakt egyterűje, az első két generációjával mindenképp hétüléses Zafira. Aztán 2011 végén érkezett a Zafira Tourer, az összes korábbi Zafiránál nagyobb mérettel és kezdetben a Zafira B-vel párhuzamosan készülve. Ez azonban már csak felárért hétüléses. Az Opel is belátta, nincs mindenkinek szüksége a harmadik üléssorra. Bár a Zafira Tourer az első, ami második üléssorában is független üléses, középső helye nem teljes értékű (és nem is isofixes), ellenben felárért a szélső helyek számára könyöklővé hajtogatható. Ez persze nem újdonság, ahogyan az opciós FlexRail sínes középső tárolórendszer vagy a FlexFix bringatartó, illetve a FlexRide adaptív futómű sem. Mostantól van viszont - szintén csak extraként - AFL LED fényszóró - automata reflektorral és kanyarkövetéssel, valamint teljesen új, a középkonzolról sok-sok gombot száműző IntelliLink érintőképernyős infotainment - egyebek mellett - wifi routerrel és internet alapú járműkövetéssel.
Hirdetés

A Zafira Tourer legjelentősebb újdonsága bizony az információs rendszer lecserélése. Mindezt persze úgy tálalták a gyáriak, hogy "új" a műszerfal, valójában viszont inkább csak annak közepe. Az érintőképernyőn immár az okostelefonunkon futtatott navigáció is megjelenhet az Apple CarPlay, illetve az Android Auto segítségével, de csak a töltést is adó kábeles csatlakozással. Így aztán a korábbiaknál olcsóbban és mindig a lehető legfrissebb navigáció lehet autónkban, ugyanakkor a telefon GPS-vevőjével szűk utcákban és sűrű erdőben könnyebben veszíthetjük el a műholdakat. (Oké, egy Bluetooth-kapcsolatos külső GPS-vevő ezen könnyedén segíthet.) A vásárlás után egy ideig ingyen adott, ősztől már magyar nyelven beszélő diszpécsert is adó OnStar szolgáltatással lehet az autóban saját SIM-kártya, ami adhat wifit (akár 7 készüléknek is) a rendszer, de okostelefonról lekérdezhetjük az autó pozícióját, alap diagnosztikai és fogyasztási adatait, ellenőrizhetjük zárását, de akár lámpáit is kapcsolgathatjuk, valamint még dudálhatunk is vele. Ami pedig még fontosabb: baleset esetén riasztást küld az autó, illetve ellopása esetén is követhető marad - amíg jelét nem blokkolják.
A frissített Zafira természetesen akkor is új fényszórókat kap, ha az nem LED-es. A forma mindenképp friss, az Év Autója díjas Astra K-ra hasonlító. Új a hűtőmaszk és a lökhárító, valamint a LED menetfény dupla íve is. Az AGR tanúsítványos ergonomikus (opciós és első) ülések viszont már megszokottnak számítanak, ahogyan a feláras, az elülső utasok feje fölé nyújtózó panorámaszélvédő és a hátsó panorámatető is. A wifihez immár természetesen tablet-tartó is kérhető, de ilyet azért máshol, akár az áruházakban is találhatunk már. Zafira-sajátosság az utastér több mint 30 különböző rekesze, a csomagtér ötüléses verzióban 710, a második üléssort a padlóba hajtva 1860 literes. Utóbbi persze ugyanúgy eddig is ismert jellemző, ahogyan az akár 4 kerékpárhoz (legfeljebb 80 kg összesített terhelhetőséggel) használható, a csomagtér megközelítését sem gátló és a lökhárítóból kihúzható FlexFix kerékpártartó.
A 17 éves Zafira nem csak életkora alapján kaphatna akár jogosítványt is, hanem azért is, mert akár 60 km/óra felett automatikusan aktiválódó sávtartó és távolságtartós tempomat, illetve alacsony követési távolságra figyelmeztetés is elérhető hozzá. Szerepelhet táblafelismerő és holttérszenzor is, de az sem mellékes, hogy az AFL LED világítás nem csupán kanyarkövető, hanem 9 különböző kévét tud az éjszakai vezetés megkönnyítésére.
Ami a motorpalettát illeti: 120-200 lóerő közötti benzines, dízel, LPG (cseppfolyós gáz) és CNG (földgáz) hajtású egységek is elérhetők – mindegyik turbós. A benzinesek alapverziója 1.4-es és 120 lóerős, van 140 lóerős is (LPG-vel is), az 1.6-osok közül a CNG-s 150, az automata váltóval szerelt 170, míg a hatfokozatú kézis 200 lóerős. Dízelből csakis 2,0 literes választható, ebből az automata váltós 130, a kézis 170 lóerős. Egy kicsit meglepő, de a frissített verziók részletes műszaki adatait egyelőre még nem tette közzé az Opel.
A Frankfurt környéki bemutatón a benzines és dízel, 200, illetve 170 lóerős csúcsverziókat lehetett próbálni. Egyikkel sem lomha a Zafira Tourer, váltói nem a világ legjobbjai, de nem is rosszak. Vezethetősége korrekt, legalábbis az opciós – adaptív és hangolható lengéscsillapítós – FlexRide futóművel. A központi kijelzőre rakott navigáció okos megoldás, de erdőben előfordult, hogy elvesztette a fonalat. Az AGR tanúsítványos ülések továbbra is jók, hátul – főként a középső ülés lehajtásával és a szélsők középre, valamint leghátra tolásával – kényelmesen lehet ücsörögni, immár akár rögzített tabletet is nyomkodni. A csomagtér jól pakolható, de szépséghiba, hogy a helyéről kivett fedőrolónak nincs rekesze, és a már szinte nagyméretű egyterűtől ma már bizony az is szokatlan, hogy csomagtérajtaja kézzel mozgatandó, hiszen már az Astra K kombija is tudja azt elektromosan.
Akár a benzines, akár a dízel csúcsmodell van alattunk, mindenképp jól mozog. A gázolajos alul hajszálnyit erőtlenebb, felette viszont nagyobbat tol, és természetesen sokkalta takarékosabb is. Nem kérdés, hogy utóbbi lesz a népszerűbb, de ha például az autópályán hasítás a cél, és a fogyasztás nem számít, akkor az 1.6-os SIDI (azaz közvetlen befecskendezős) turbós benzines a nyerő. A frissített Zafira Tourer árlistája 7,08 millió forintról, a stop-start nélküli 1.4 Turbo (120 LE) benzinessel startol. Ha a hasonlóan felszerelt kifutó árát nézzük, 80 ezer forintos árnövekedést láthatunk (egyelőre ismeretlen, alighanem valamivel gazdagabb) felszereltség mellett. A márkát ismerve biztosak lehetünk benne, hogy nem csak a most még raktárról megkapható kifutó szériára, hanem az újra is lesz árkedvezmény, de erről szokás szerint csak a dílerek adhatnak felvilágosítást, akik már fogadják is a megrendeléseket, és ősszel kezdik szállítani is az új arcú Zafira Tourert.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:53
    Permalink

    Na ez jó, büntetik a telefon használatot de ha “zongorázik” a kis képernyőn míg beállít valamit azt NEM !! És a TESLA is megkapta a jogsit amikor beszaladt a sok modern kütyü /távérzékelő is/ mellet a kamion alá nemrég…

Vélemény, hozzászólás?