Plázacica – Vezettük a megújult Peugeot 2008-at

Peugeot 2008 facelift hazai bemutató és menetpróba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkezett a Peugeot 2008 frissített kiadása. Ránéztünk, hogy mutat az új orral, kipróbáltuk dízelként és benzinesként is.

Annyira furcsa SUV-nak hívni valamit, ami ennyire kicsi, de a Peugeot ezt teszi. Szerintük a 2008 nem kisautó, nem crossover, hanem SUV. Ha már emelve van egy picit, az már SUV, hiába alig hosszabb 4 méternél, és magasságban is éppen csak másfél méter fölött van, persze tetősínnel együtt. Ugyanakkor a fotókon abszolút nagyobbnak tűnik, mint amekkora, ez a formatervezők érdeme, biztos nem volt egyszerű nagyautónak tűnő tárgyat faragni az alapokat adó, tavaly frissített 208-asból. Az első verzió se nézett ki rosszul, de az új maszk határozottan jobban áll a 2008-nak, mert szinte új lett az eleje - a lámpák formáját leszámítva. Belsejükkel módosultak a fényszórók, az Allure verziók immár fekete bélést kapnak - persze projektorral világítanak.
Peugeot 2008 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4159 1829 1556 2538 350, dízel: 360

A maszk a jelenlegi Peugeot-divat szerint picit magasabbra került, sokkal szélesebb, látványosabb, mint a régi, ráadásul szinte függőleges, és az oroszlán is lemászott ide a korábbinál erősebben domborított motorháztetőről, bár ezt csak a szakavatott szemek fogják észrevenni. Határozottabbak lettek a "mancsformájú" hátsó lámpák is, a karmolásra hasonlító három sáv sokkal jobban kivehető. Ami kicsit terepjárósabb kinézetet ad a 2008-nak, az a csúcs Allure kivitelekhez járó fekete kerékjárati ív, ilyen eddig nem volt, optikailag elég sokat emel úgy, hogy a kocsi méretei közben egy centit nem változtak. Állítólag a vásárlók véleményére reagálva visszavettek a krómdíszítésekből is, a jellegzetes tetőpúp és az ajtók élén lévő díszítések alapból már feketék, csak a jobban felszereltekhez jár a csillogás.
Hirdetés
Az Allure szinten egyébként a műszerek is halványan világító kék keretet kapnak, de a tetőkárpitba is került egy kis hangulatvilágítás, az üvegtetős verziókban pedig a belső szegélyeket világítják meg LED-sorok. Ha már bent vagyunk, az i-Cockpit-nak hívott műszerfal-elrendezés vidító, igazából nem lehet túl komolyan venni, annyira más, mint egy normál autóban. Nekem speciel bejön az apró kormány - ami inkább ellipszis formájú, mint kerek - meg a magasra helyezett műszerek is, de sokan nincsenek így ezzel. Pedig elég jó hangulata van, főleg, hogy kicsit hangoltak a kormányzáson és a futóművön is, így a város közepén is elég jó móka vele forgolódni. Ez persze ízlés kérdése, annyi biztos, hogy egyszer ki kell próbálni, eleinte én is szkeptikus voltam.
A motorválasztékot nem túl nehéz megjegyezni, a benzinesek mind 1,2, a dízelek meg 1,6 literesek, teljesítményben viszont elég nagy a szórás. Előbbi 82, 110, és 130 lóerős verzióban érhető el, ráadásul háromhengeresek, a belépő pedig csak szívó. Kellemesen csalódtam benne, igaz rövid városi kört sikerült csak futnom vele, de nem sikerült kellemetlen helyzetbe hoznom, elég jól viszi a 2008-ast, ráadásul a hangja sem szörnyű, inkább karakteresnek mondanám. Nem szokatlan módon a csúcsfelszereltségű Allure kivitelben hozták a bemutatóra, vélhetően a legnépszerűbb választás lesz 5 015 000 forintos bevezető árával, ismerős fogás, hogy akár félmilliót is elengednek használtautó-beszámítással. Ez a motor csakis ötfokozatú kézi váltóval rendelhető,,vagy ugyanilyen robotizált automatával, úgy egy picit kedvezőbb fogyasztást is ígér a gyártó, előbbivel 4,9 litert kér 100 kilométerre, utóbbival 4,4-et. A 110 lovashoz már normális, EAT 6 automata váltót is csatolnak, érdekelt volna, de sajnos nem hoztak belőle. Talán nem is lesz annyira kelendő változat, a maga 350 ezer forintos felárával.
Peugeot 2008 - benzines kínálat
1.2 Pure Tech 82 LE 1.2 Pure Tech 110LE 1.2 Pure Tech 130 LE
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1199
Hengerek/szelepek száma 3/12
Váltófajta/-fokozat kézi/5(robotizált/5) kézi/5 (EAT6/6) nincs adat
Teljesítmény [LE (1/min)] 82/5750 110/6250(5500) 130
Nyomaték [Nm (1/min)] 118/2750 205/1750 nincs adat
Gyorsulás 0-100 km/h 13,5(15,4) 9,9 (10,3) nincs adat
Végsebesség [km/h] 169(170) 191 (188) nincs adat
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 4,9(4,4 5,0 (5,2) nincs adat
CO2-kibocsátás [g/km] 114 112 (121) nincs adat
Saját tömeg [kg] 1045 1120 (1160) nincs adat
Megengedett össztömeg [kg] 1582 1655 (1690) nincs adat


Dízel vonalon 75 lóerőnél kezdődik a 2008 palettája, csak kézi váltóval kérhető, egy ilyet is sikerült megcsípni. Elég hasonló az alapbenzineshez, persze nyomatékosabb, nagyon jól húz, egyedül a hangjával nem voltam kibékülve, főleg álló helyzetben van meg a tipikus kerregés, az utastérben is tisztán hallható, de talán a 3,7 literesnek ígért fogyasztásba ennyi kompromisszum belefér, aztán majd a hosszabb teszteken meglátjuk, hogyan teljesít. Ugyanakkor még az egyel alacsonyabb Active felszereltégben és minden lehetséges kedvezménnyel együtt is drágább, mint az 1.2-es benzines a csúcs Allure szinten. Ott pedig már olyan extrák is járnak hozzá, mint a kétzónás automata klíma és az automata fényszórók, fényre sötétedő belső tükör, de tolatóradar és elektromosan behajtható külső tükrök is. Valamint a grafikában és gyorsaságban is frissített 7-colos érintőkijelzőhöz a Mirror screen funkció, amivel az okostelefonunk kijelzőjeként használhatjuk az autó rendszerét. Viszont az Active és Allure szinten is jár Bluetooth és USB csatlakozó, de navigációt mindkettőben csak plusz pénzért kaphatunk, a legalsó Access kivitelhez pedig nem is kérhetünk.
Peugeot 2008 - dízel kínálat
1.6 BlueHDi 75 LE 1.6 BlueHDi 100 LE 1.6 BlueHDi 120 LE
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1598
Hengerek/szelepek száma 4/8
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 75 (3500) 100 (3500) 120(3500)
Nyomaték [Nm (1/min)] 230 (1750) 254 (1750) 300(1750)
Gyorsulás 0-100 km/h 13,8 11,3 9,6
Végsebesség [km/h] 165 180 192
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 3,7
CO2-kibocsátás [g/km] 97 97 96
Saját tömeg [kg] 1160 1160 1200
Megengedett össztömeg [kg] 1680 1700 1726


Négykerék-hajtást a facelifttel sem kapott a 2008, de van GripControl, ami lényegében az okosított kipörgésgátlót takarja. A talajnak megfelelően választhatunk programot, ha éppen havas vagy sáros helyen járunk a kis pláza terepjáróval. A próbált két alapmotorhoz egyébként nem rendelhető, csak az erősebbekhez, akkor viszont négyévszakos Goodyear abroncsokkal adják. Amit viszont mindenképp érdemes a 2008-hoz megrendelni, az a városi vészfék-asszisztens: 30 km/h alatt akár állóra is fékezi az autót, ha szükséges. Kicsit komolyabb felárért tolatókamerát és City park fantázianevű parkolássegítő-rendszert is kínálnak hozzá, ami nem csak be, hanem kiállásnál is képes segíteni a kormány tekerésével. A tolatókamera is mindenképp hasznos, ugyanakkor a 2008-ban valahogy nem sikerült megfelelően elhelyezni, túl meredeken néz lefelé, így a középső nagy kijelzőre vetített képén jórészt a hátsó rendszámtábla látszik.
Mindenképp a 2008 javára írható a 350 literes csomagtér, ami pótkerékkel is ennyi, mivel alapáron jár hozzá - a benzineshez ráadásul teljes értékű - míg a versenytársaknál ezt csak felárért, vagy egyáltalán nem is kaphatunk. Összességében egy 2008 még mindig elég jó választás annak, aki kicsit ki akar tűnni a tömegből, bár egyelőre úgy tűnik, a Peugeot-nak sem sikerült, amit terveztek vele. Javarészt idősek viszik, csak nagyon kevés fiatal vásárlója van, pedig alapvetően nekik szánták. Ugyanakkor teljesen érthető is, az idősebbeknek jön be a magasabb felépítés, a nagyobb csomagtartó, ráadásul akár két kisebb gyerek is elég jól ellehet a hátsó üléseken. Inkább fiatalosaknak, mint fiataloknak szól.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 04:09
    Permalink

    Rőzse fórumtárstól akceptálom a humort. 😀
    Görény az más. Ő szándékosan keresi, vadássza a konfliktusokat. Micsoda egy nyomorult karakter az ilyen?!
    Azokra nem reagálok, mert ez itt nem a lelki sérültekkel foglalkozó konzultációs hely.

  • 2017.10.28. at 04:09
    Permalink

    Döbbenetesen buta vagy, meg az a gyogyóból szökött Görény is.

    Nem hallottátok még azt a kifejezést, hogy [b]“átvitt értelemben”[/b]???

    Jesszus Mariskám…

  • 2017.10.28. at 04:09
    Permalink

    A második mondatodért jár a pont, de szerintem , ha ritkán is kell jó a nagyobb csomagtér kb.: 500l
    Én is mint mindenki, minden héten nagyobb bevásárlásra megyek (asszonnyal:-DDD), na az pénz, de legalább befér az anyag a csomagtérbe, nem kell ledönteni a hátsó üléseket.Azért nálam az szempont.

  • 2017.10.28. at 04:09
    Permalink

    Véleményem szerint meg ezek a crossoverek meg SUV-ok csak a magamutogatásra jók, legfeljebb a komolyabbak: Q5,Q7,X5…, használhatóak rendeltetésük szerint.A kisebbek,minrt pl ez is sz…ra se jók, még bevásárlásra is kicsi.Akkor meg mire???Egy jó kombi sokkal többet ér.360L csomagtér az vicc.

  • 2017.10.28. at 04:09
    Permalink

    Kedves Tamas!

    Nem lehet, hogy a benzinmotoroknal a 110 LE verzi gyorsulasi adatai helytelenül szerepelnek?
    Meg a 120 LE dizelmotorral is csak 9,6 masodperc a gyorsulas.
    Fickos egy jarmü, ha 8,5 alatt van szazon egy haromhengeres 110 LE-s motorral 🙂

Vélemény, hozzászólás?