0 új cikk érkezett

Renault Fluence premier

Válságálló?

2010. január 22., péntek 12:07 (2 éve)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az újdonság kedvező árával, impozáns méreteivel és gazdag felszereltségével próbálja visszahozni a vásárlókedvet.

Hazánk tavalyi katasztrofális és idén januárban is nyögvenyelősen induló újautó-értékesítései a legtöbb márkát, így a Renault-t is meglehetősen érzékenyen érintették. A kilábalásban éppen ezért kiemelten fontos szerepet játszhat a franciák Magyarországon most bemutatott, alsó-középkategóriás modellje, a kellemes adottságaival és barátságos árával csábító Fluence. A hangzatos típusnév ugyan kissé megtévesztő lehet, hiszen a Fluence valójában nem más, mint az aktuális Mégane család lépcsőshátú képviselője. Ennek megfelelően az autó a Mégane III padlólemezét hasznosítva készül az Oyak-Renault Törökországi üzemében, Bursában, ott ahol többek között a Thaliát, illetve az előd Mégane II négyajtós változatát is gyártják/gyártották.

A tervezésben a Renault-Nissan szövetség keretein belül nemzetközi - francia, japán, koreai és török - mérnöki gárda vett részt. Így, a négy igencsak eltérő kultúrájú fél szoros együttműködésében született meg a családi limuzin, amely előbb-utóbb a világ több mint 80 országában forgalomba kerül majd. A Fluence-t a Renault több helyen, pl. Törökországban, illetve az oroszoknál is kimondottan státuszszimbólumnak szánja. Bár az értékesítés nálunk még csak most indul, több országban már novembertől kapható a modell. Koreában is, ahol a Fluence helyi megfelelője, a Renault Samsung Motors márkajelzés alatt árusított SM3 már most kategóriájának második legkeresettebb autója, 13000 értékesített darabbal.

Ami a Fluence megjelenését illeti, a gyártó a visszafogott, ugyanakkor sportosan elegáns vonalat lőtte be a típusnak. A formaterv nem valami fantáziadús, de a szélsőségektől mentes dizájn globálisan talán jobban eladható lesz. A modell szélessége 1809, magassága 1479, hossza pedig 4620 mm; ez utóbbi csupán 7 centiméterrel marad el a Laguna hosszúságától. Az orr rajzolatát krómkeretes hűtőmaszk és felső légbeömlő nyílás, illetve a hangsúlyos fényszórók határozzák meg. Hátul osztott, vízszintes felületű lámpákkal, valamint a bőséges légteret (530 litert) rejtő csomagtartófedéllel találkozunk. Az elegancia hatását keltve, felszereltségtől függően több-kevesebb króm-díszítés is visszaköszön a karosszérián - az oldalablakok díszléceinél és a ködfényszóró kereteinél.

Az impozáns külső méretek egyértelműen tágas beltérrel kecsegtetnek; és lőn... A kocsi belső szélessége első a kategóriájában: 1480 mm elöl, 1475 mm hátul. Bőséges tehát a helykínálat, az ülések széles tartományban állíthatók, hátul pedig méretes a lábtér. A már említett, hatalmas csomagtartó a 60/40 arányban osztottan ledönthető hátsó üléstámlákkal tovább bővíthető, így a nagyobb tárgyak szállítása sem okoz különösebb nehézséget. Az utastérben a Mégane-ból már ismerős formák, egyszerű, sallangmentes berendezések és műszeregységek egyértelműsítik a két autó közeli rokonsági viszonyát. A kissé komor hangulatú sötét anyagokon kívül elegáns bézs árnyalatok is választhatók.

Nem érheti panasz a Fluence felszereltségét, hiszen a legszerényebb Confort, a közepes Exception és a csúcs Privilége-nél is alapáron jár a klímaberendezés (Confortnál manuális), az ESP és az ABS, a tempomat, hat légzsák, változó rásegítésű elektromos szervokormány, négy elektromos ablak, fedélzeti számítógép, első ködfényszórók és a kormányról vezérelhető MP3-as rádió.

Az Exception és Privilége kivitelnél széria többek között a tolatóradar, a kártyakulcs, az elektromosan behajtható, fűthető külső tükrök; míg a Privélege privilégiuma legfőképp Carminat TomTom navigációban rejlik.

A motorpalettán egy benzines és két különböző teljesítményű dízel szerepel. Előbbi, az 1,6 literes, benzines alapmotor 110 lóerőt tud, míg a dízelek közül a Confort felszereltséghez tartozó gyengébbik 1,5 dCi 85; Privilége és Exception stafírung esetén 105 lóerőt teljesít. Az erősebb dízelhez hatfokozatú, a többi erőforráshoz ötgangos manuális váltó társul.

Hogy világszerte megfeleljen a vásárlók igényeinek, a Fluence futóművét úgy tervezték, hogy könnyen, pontosan irányítható legyen, minél kevesebb zaj és vibráció mellett, továbbá a rossz minőségű útburkolatokon, illetve földúton egyaránt kényelmes maradjon.

Na de mennyibe kerül? A Fluence valamennyi konfigurációja most bevezető áron elérhető, ami számszerűsítve minden egyes modellnél 300000 Ft-os kedvezményt jelent. Így a Confort csomagos 1,6-os benzines már 3 590000-tól, a 85 lovas dízel pedig 3790 000 forintért - mindössze 200000 Ft plusz pénzért - kapható. A benzines Exception 3890000, a dízel 4 390000 Ft, míg a Privilége benzinmotorral 3 990000, dízellel az orrában pedig 4490000 forintos bevezető áron birtokba vehető. Ráadásul a Renault további kedvezményt is biztosít a vásárlóknak, melynek értelmében Renault Crédit finanszírozás igénybevétele esetén további 400000 Ft-os kedvezmény, és akár 5 év garancia is jár a leendő tulajdonosnak. Aki tehát az alsó-középkategóriában keresgél, ezentúl egy újabb alternatívával kell számolnia, hiszen a Fluence méreteivel, felszereltségével és remek ár-érték arányával korrekt ajánlatot jelent az egyelőre még érezhetően problémás gazdasági helyzetben is autóvásárlást fontolgatóknak.

Karap Gábor

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Friss tesztek

SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt

SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 

A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.


Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.


Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt

Jaguar XF 2.2 D Premium Luxury teszt 

Alaposan feladja a leckét a Jaguar, a Mondeo alapú X-Type után már a frissített XF is kínál négyhengeres dízelt. Újabb vevőket kíván meghódítani, és meg kell hagyni, van rá esélye.

Még több teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autós hirdetések a Super Bowlon

Autós hirdetések a Super Bowlon 

Tegnap – Sztori

Az amerikai foci döntője hagyományosan a legnézettebb tv-műsor az egész világon, ilyenkor mindenki próbál emlékezetes reklámokkal előállni - csokorba gyűjtöttük az idei autós szpotokat.


Unicat Experience EX63-HD

Unicat Experience EX63-HD

Tegnap – Nagyvas

Tetőtől talpig német a Unicat Experience EX63-HD, mely nem más, mint egy, a helyi kukásautókhoz hasonlóan MAN-alapokra épített, terepképességeivel is kiemelkedő luxus lakóautó.


Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC

Passat nélkül puccosabb az új Volkswagen CC

2 napja – Újdonság

Már itthon is rendelhető, a kereskedésekbe pedig tavasszal érkezik a Volkswagen megújult négyajtós kupéja, a Passat nevet elhagyó CC.


Használtautó.hu

CITROEN C5 Kombi 2.0 H...

Ár: 1.199.000 Ft

Évjárat: 2003 / 12

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

HONDA CIVIC 1.5 LSi Ai...

Ár: 599.000 Ft

Évjárat: 1996 / 1

Kivitel: coupe

Üzemanyag: Benzin

SEAT CORDOBA Vario 1.9...

Ár: 349.000 Ft

Évjárat: 1998 / 3

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

Még több autó