Renault Laguna enyhe retussal
Megtapogattuk és kipróbáltuk a felújított Lagunát
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Egyszerre több ütőkártyát is bevet a 3 évesen felújított Laguna. Ennek ellenére sincs könnyű helyzetben, hiszen nem a megbízhatóság példaképeként vált ismertté.
Fekete hűtőmaszkot, "szemhéjas" fényszórókat, alapáras ködfényszórói fölé krómcsíkot kapott a friss Laguna
A sportos verziók mostantól egyenes aljú kormányt kapnak. A műszerpult a korábbinál puhább műanyaggal borított. A rögzítőfék elektromos, magától reteszelő
A franciáktól megszokottan, igazi forradalmárként hozott elsőként kulcs nélküli nyitórendszert a 2001-ben megjelent második generációs, jellegzetes formájú Laguna. A típus mindenképp emlékezetessé vált, ám nem megbízhatóságáról híresült el. A 6 évvel később, 2007-ben érkezett harmadik generáció azonban a francia L’Automobile Magazine megbízhatósági tesztjén a kategória második legmegbízhatóbbjaként végzett. Ez alapján alig kellett hozzányúlni az idén 3 éves sorozathoz, de természetesen nem maradhatott el a szokásos, „félidős” frissítés.
A Laguna erényeit megtartva még egy kicsit komfortosabbnak, mégis stabilabbnak ígérik a futóművet. A kategóriában egyedi ajánlatnak számító négykerék kormányzású 4Control futómű immár nem csak a legerősebb, 180 lóerős 2,0 literes dCi turbódízelhez, hanem a „luxusadó alatti”, 130 és 150 lóerősökhöz is elérhető.
Kívülről gyöngyház fekete fényezésű hűtőmaszkjáról, „szemhéjas” fényszóróiról, friss krómbetéteiről ismerhető fel az új sorozat, mely immár sötétszürke színű alufelniket is kínál. Az utastérben a műszerfal borítása a korábbinál is puhább plasztik, a sportos verziók vágott aljú kormányt kapnak. Utóbbi tekergetése főként a 4Control verziókban élmény, a 60 km/óra alatt az első kerekekkel ellentétes irányban, legfeljebb 3,5 fokot forduló hátsó kerekekkel a fordulókör kisautós, konkrétan a Clióéval egyező, 10,8 m átmérőjű. 60 km/óra felett a hátsó kerekek az elsőkkel azonos irányba fordulnak, nagy sebességgel is hihetetlen jó kanyartulajdonságokat adnak.
Az öblös, az ötajtósnál 450-1377, a szintén lejtős tetőívű Grandtour fedőnevű kombinál 508-1593 literes. A síkba fekvő háttámlák lebillentése pofonegyszerű, mindössze egy, az oldalfalba épített kart kell meghúzni
A frissített verzió nem csupán élvezetesebben, gazdaságosabban is vezethető, a paletta 100 kilométerre vetített átlagfogyasztása 0,5 literrel csökkent, a legtakarékosabb, 110 lóerős 1,5 dCi átlagosan 4,7 litert kér, CO2-emissziója 120 g/km. A gázolajosok mind részecskeszűrősek, a paletta egésze Euro5-normás. A váltók kivétel nélkül 6 fokozatúak. Az egyetlen benzinmotor 2,0 literes, 140 lóerős, a 2,0 literes dízelek 130, 150 és 180 lóerővel, automata váltóval 175 lóerővel választhatók.
A Laguna nem csupán értékes szolgáltatásaival, vezethetőségével és komfortjával, sőt, árával is csábító. A legolcsóbb (és egyben legtakarékosabb), 1,5 dCi 6 390 000 forintos listaára teljesen virtuális, készpénzzel 5 690 000 forintért kapható az ötajtós, Renault Crédit finanszírozással pedig 5 290 000 forint az akciós ár, továbbá 5 év/150 000 km garancia jár az alaphelyzetben 3 év/150 000 km-es jótállás helyett. Az alapellátmány abszolút értékben is gazdag, az árhoz mérten pedig nagyon csábító, sok más mellett 6 légzsák, menetstabilizáló elektronika, kétzónás automata légkondi, Renault-kártyás, menet közben automatikusan reteszelő központi zár, ködfényszóró, elektromos ablak- és tükörmozgatás, eső- és fényérzékelő, fedélzeti számítógép, tempomat és sebességkorlátozó, valamint kormányról vezérelhető, Bluetooth-kihangosítós, „kékfogon” keresztül zenét is fogadó, 8 hangszórós audiorendszer is jár.
Sötétszürke, 18 colos alufelni 100 000 forintért, az alap- és a fullextrás verzió kivételével kérhető. A hátsó ablakok rolói a legdrágább verziónál alapárasak, lejjebb 25 000 forintért kérhetők, de a alapgéphez nem választhatók. A navigáció csak utóbbihoz feláras, a többinél széria
Csupán az alapverziónál feláras, ott is emészthető, 160 000 forintos a feljebb széria, jelentős mértékben kiokosított TomTom navigáció, mely ugyanazt tudja, mint a vadonatúj Latitude rendszere, Live menüpontjában időjárás előrejelzés, Google POI adatbázis, traffipax figyelmeztetés és útlezárás infó is elérhető. Nem csak az alap, a drágábbak is jól felszereltek, a kanyarkövető Bi-Xenon fényszóró, a krómozott dupla kipufogóvég és a zsebből nyitó Renault-kártya példaképp már a második lépcsőnél megjelenik. A középkategóriában gondolkozóknak tehát mindenképp érdemes kipróbálniuk a friss Lagunát!
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
Megújult a Twingo, kicsit tán többnek is akar látszani annál, mint ami: egyszerű, remek, főleg városi használatra ideális kisautó. Kár, hogy gazdagon extrázva már igen drága.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
RENAULT tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt 
Megújult a Twingo, kicsit tán többnek is akar látszani annál, mint ami: egyszerű, remek, főleg városi használatra ideális kisautó. Kár, hogy gazdagon extrázva már igen drága.
Renault Scénic 1.6 dCi Privilége teszt
Csendes, erős, kényelmes, tele van hasznos ötletekkel, az összeszerelési minősége korrekt, és mindezt értékarányos áron nyújtja: ez a Renault Scénic 1.6 dCi 130 Privilége.
Renault Scénic 1.5 dCi Advantage teszt
Legolcsóbb dízel kivitelével járt nálunk a Renault Scénic. A költségtakarékos családi autót keresők jó eséllyel e verziót választanák a szerteágazó kínálatból.
Renault Koleos 2.0 dCi 4x4 teszt
Francia és japán mérnökök szüleménye a Renault Koleos 2.0 dCi 4x4 Exception, amelyet Európától távol, Dél-Koreában szerelnek össze. Hiába, az ipari globalizáció már csak ilyen.
- Renault Latitude 3.0 V6 dCi - első teszt
- Drága, de jó játék – Renault Wind 1.6 Exception teszt
- Renault Master 2.3 dCi L3H2P3 teszt
- Renault Fluence teszt
- Renault Mégane Grandtour teszt
- Renault Clio Grandtour teszt
- Renault Kangoo Be Bop teszt
- Renault Laguna Coupé teszt
- Renault Laguna 2.0 dCi Grandtour
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
4 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
5 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Első képen a Renault Alpine lehetséges utódja
- Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
- Finom frissítésen esett át a Renault Espace
- Rohamosan nőhet a villanyautók iránti kereslet
- Williams-siker és robbanás Barcelonában
- Maldonado és a Williams-Renault nyerte a Spanyol Nagydíjat
- Párizsban debütál az új Renault Clio
- Újabb diszkontmárkát vesz szárnyai alá a Renault
- Itthon vezettük: Renault Kangoo Z.E.
- Biztonsági öv (nélkül) buszon, taxiban
Cikk ajánló
Frissül a Renault Twingo
11 hónapja – Autósvilág hírei
Nem titok, hogy vadonatúj, a smarttal közösen fejlesztendő miniautón dolgozik a Renault, ám az csak 2014-ben várható, addig pedig a Twingo hamarosan megújuló változata mérkőzik majd.
A technika kibabrált Kiss Pál Tamással
2 éve – Sztori
Nehéz hétvégéje volt Kiss Pál Tamásnak a Brit Formula Renault-bajnokságban, ahol műszaki hiba hátráltatta az időmérőn, a második futamon pedig baleset miatt kiesett.
Renault Clio Grandtour teszt
2 éve – Teszt
A kombi Renault Clio 1,5 dCi Dynamique a leggazdagabban felszerelt, legerősebb dízelmotorral ellátott, legnagyobb csomagtérrel rendelkező változat.
-
Csak Kína kapja az új Renault Talisman luxusszedánt
2 hónapja – Autósvilág hírei -
Genf 2011: Renault R-Space
Tavaly – Autósvilág hírei -
World Series by Renault: családi program benzin-vérűeknek
11 hónapja – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 429.000 Ft Évjárat: 1995 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 2.390.000 Ft Évjárat: 2007 / 11 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 2.699.000 Ft Évjárat: 2008 / 10 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |










































