Hazai és éjszakai menetpróbán az Opel Astra K

Sokat lépett előre elődjéhez képest az Opel Astra K

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Végre itthon is kipróbálhattuk a vadonatúj Opel Astra K-t. Különböző útszakaszokon, többféle motorral és eltérő fényviszonyok mellett teszteltük. Vajon minden tökéletesre sikerült? Eláruljuk!


Szép lassan csöpögtette az információkat a megjelenés előtt az Opel a legnépszerűbb kompaktjáról, mellyel már több alkalommal is találkozunk. A statikus bemutatón kellően körbeszaglásztuk, másfél hónapja pedig külföldön sikerült meghajtani. Most azonban hosszabb távon, hazai útviszonyok között teszteltük. Az Opel hazai történelmének legfontosabb helyszínére, Szentgotthárdra látogattunk, ahol egy újdonságot is sikerült szemügyre venni. Erről majd egy külön cikkben beszámolunk, lássuk mit tapasztaltunk a 2x250 km-es, plusz 30 km-es éjszakai menetpróba során.
Hirdetés


A rendelkezésre álló 1,0 illetve 1,4 literes turbós benzines és az 1.6 CDTI közül utóbbi kettőt sikerült hosszabb időn keresztül vallatni. Mindkét motor alapvetően jó, a benzinestől kicsit többet vártam, a dízel pedig pozitív meglepetést okozott. De menjünk szépen sorban. A 150 lóerős turbós benzines a kis lökettérfogatnak és az Euro 6-nak köszönhetően kissé nyomatékszegény, a turbó ellenére is forgatni kell, 3000-4000 környékén kezd el élni igazán. A dízel a maga 136 lóerejével és 320 Nm forgatónyomatékával kellően fürgén mozgott, dízeles karaktere pedig csak bizonyos fordulatszámoknál hallatszott.

A benzines fogyasztása KRESZ szabályokat betartva 7,4 l/100 km volt, amelyben volt autópálya, országút, és számos városon, falun mentünk keresztül amíg elértünk Szentgotthárdig. A dízel ugyanilyen körülmények között 4,9 literrel megelégedett, amelyben ráadásul automata váltó volt. Ha már a váltónál járunk, érdemes megemlíteni, hogy a hatgangos automata tökéletesen látja el feladatát, a szintén hatos manuális pedig könnyen, pontosan kapcsolható. A váltási érzet jobb lett, mint elődjében volt. Hazaúton egy manuális dízellel szeltük a kilométereket, dinamikus tempót autózva 5,4 l/100 km-re adódott az átlag Szentgotthárd és Budaörs között. A dízelt ráadásul élmény is vezetni. A háromhengeres 1,0 literes turbóst nem sikerült kipróbálni, a kollégák elmondása alapján 7,2 l/100 km-es átlagot sikerült kihozni belőle.

Az előző Astraban is nagyot alkottak az ergonomikus sportülésekkel, a K-ban ezt továbbfejlesztették. Bőrkárpit esetén a fűtés mellett szellőzést is kap, amely hatékonyan, 1-2 perc alatt megszabadít a kellemetlen izzadástól. A változtatható hosszúságú combtámasz, a jó oldaltartás és az elektromos állítás mellett a masszázs funkció már csak hab a tortán. Zseniális lett az új ülés, amely még alapesetben is kényelmes. Nagyjából két órát ültem benne egy huzamban, és közben nem ficánkoltam ide-oda, hogy már elültem volna a hátsómat. Aki teheti, válassza az AGR üléseket, mert öröm bennük ülni, az alapváltozattól sem kell ugyanakkor félni, abban is jól fogjuk magunkat érezni.

A fény a tét. Pontosabban a megfelelő látás. Természetesen sötétben. Folyamatosan rövidülnek a nappalok, szerencsére már nem sokáig, a téli időszakban viszont akár tetszik, akár nem, lényegesen többet autózunk sötétben, mint az év többi szakaszában. Miért jó ilyenkor az új Opel Astra? Mert egy vadonatúj világítási rendszert kapott, amelyet IntelliLux LED-nek hívnak. A J Astrába is nagyságrendekkel jobb Xenon világítást építettek a mérnökök, mint a kategóriában lévő versenytársak, most pedig szintén nagyot villantott az Opel. Az új mátrix LED-es világítás ismételten jól sikerült. Ebben a szegmensben többnyire csak a prémiummárkák kínálnak LED fényszórókat, nem kell azonban drága prémiumautót venni ahhoz, hogy jól lássunk sötétben.

Nagyszerű a látás éjszaka, távolsági fényt használva lényegében egy fényalagútban haladhatunk a legsötétebb helyeken is. Ha jönnek szembe vagy utolérünk valakit, akkor semmi dolgunk nincs, az automatikus távolsági fényszóróasszisztens dolgozik helyettünk, szembe forgalomnál pedig senkit sem vakítunk el, mindezt úgy, hogy nem kell lekapcsolni a távolsági fényt. Csak azon a helyen szűnik meg a reflektor, ahol a szembejövő vagy előttünk haladó halad, a többi terület pedig továbbra is fényárban úszik. Lehet spórolni a metálfénnyel vagy egy dizájn csomaggal, esetleg a bőrüléssel, ezzel semmiképp nem tenném. Kötelezővé tenném ezt a világítást az összes autóban. Ezt az extrát vétek kihagyni!

Kényelmes, jól világít, a dízel jól szedi a lábát és még keveset is eszik. Mindez természetesen a tömegcsökkentésnek is köszönhető. Az előd valóban kicsit túlsúlyosra sikerült, az új modell érezhetően könnyebb lett. Könnyebb vezetni, kanyarban is érződik, hogy lefogyott, a futóműve is jobb lett, a beltér is sokat szépült, nőtt a hely mind elöl, mind hátul és fejtérben is. A vezetőülésben ülve végre minden jól kézre áll. A kormány jó fogású, akárcsak a váltógomb. Látszik, hogy sok munkát tettek bele a mérnökök, de ideje volt már egy jó autót összerakni, nem is értem, miért vártak ezzel idáig. Pozitív csalódásként éltem meg ezt az 500 km-es túrát. Jó dolga lesz mostantól azoknak, akik céges autóként egy Opel Astra K-t kapnak a mindennapi feladatok elvégzésére, természetesen a privát vásárlók is jó vásárt csinálhatnak vele, hiszen tudjuk: nem drágább, mint elődje.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 11:09
    Permalink

    Köszi az infót. Én is régóta használok Peugeot-ot,nekem is hasonló tapasztalataim vannak vele mint neked. Komoly műszaki problémáim a kopó alkatrészeken kívül nem volt vele. Mi most is a 308-as irányába húztunk csak még meg akartam várni hogy kijöjön az Astra K (hátha beleszeretek), roszat nem mondanák róla de valahogy jobban bízok a 308-be,főleg az 1,6 HDi motorjába,meg hát nekünk a mondhati puritán de modern belseje is tetszik.

  • 2017.10.28. at 11:09
    Permalink

    Fogyasztásokat bemondásra összehasonlítani elég badarság, mert a körülményektől nagyon függ, no meg a “dinamikus autózás” is mindenkinek mást jelent. Nekem is turbó benzinesem van, de igen gyakran vagyok 4000 felett, csak mert örömet okoz :).

  • 2017.10.28. at 11:09
    Permalink

    Nahát ki gondolta volna , hogy egy átlag felhasználónak szánt nem prémium kompaktban előbb lesz ülésszellőztetés vagy LED ” mátrix” fényszóró mint a menő PRÉMIUM BMW 1-2-3-4 ,Mercedes Benz A-B ,Audi A1-3 , Volvo V40,S60/V60 , Infiniti q/qx30,q50 szériákban …

    Csak a te kedvedért említettem meg Krumelen 😀 Gyerünk írjál rá valami hülyeséget ne okoz csalódást …

  • 2017.10.28. at 11:09
    Permalink

    Szia,
    Igen. Teljesen elégedett vagyok vele. Az 1,6 HDi 115 LE-s motorral nagyon jól autózható, csendes, kényelmes. Országúton 4-5 liter között fogyaszt, de még vegyesben sem ment fel 5,5 fölé sosem. Eszméletlen nagy a csomagtartója. Nekem a kis kormány beállításával sem volt gondom, minden műszert rendesen látok. Az eleinte szokatlan volt, hogy a szellőztetést is az érintőképernyőn tudom állítani, de pár hét alatt megszoktam. Én 19 éve Peugeot-t használok, lehet csak szerencsém volt velük, de karbantartáson kívül más dolgom nem volt szervizben velük (205 1,8d, 306 kombi 2,0 HDi, 307 SW 2,0 HDi, 308 SW 1,6 HDi és most az új 308 SW). Remélem ezzel sem lesz gondom. Most 38e km van benne. Most igazából csak azért próbáltam ki az Astrát, mert téli kerék cserére bementem szervizbe és amíg vártam megnéztem. Tavaly próbáltam a J Astrát, de ez a mostani sokkal jobbnak tűnik.

  • 2017.10.28. at 11:09
    Permalink

    Én tegnap próbáltam ki. Nem mondom, hogy 1700-as fordulattól jól húz az 1,4 turbó 150 LE-s motor, de 2200-2300-tól már nagyon jól megy. Nagyon 3000 fölé nem is kell pörgetni. És közben csak kellemesen brummog a motor. Nagyon csendes az autó. 130-nál kb. 2700-2800-at forog a motor és onnan is még nagyon kellemesen gyorsul. A LED lámpa meg egyszerűen zseniális. A dízelre még kíváncsi leszek. Nekem kellemes csalódás volt az autó. Ha 1 évvel ezelőtt lett volna K Astra kombi lehet nem 308 SW-t veszek.

  • 2017.10.28. at 11:09
    Permalink

    Talán kicsit kevéssé lennék sarkos, de ha a “kezd el élni” igaz, az nagyobb baj, mint ahogy írva vagyon, illetve kiolvasható. Az gáz lenne. 1500-1600-nál ha még nem dolgozik, hát nehéz lehet vele autózni.
    Amúgy én nem érzem, hogy dinamikus autózásnál a 3-4000 rpm a turbó-benzines esetén, a gyorsításoknál sok lenne.
    Amúgy abban is kevéssé lennék sarkos, hogy “…kinyomom a szemét ….”, nagyon nem mond semmit a dinamikus autózás fogalom. Az 5,4-et mondjuk azért lehet átlagosnak tekinteni, bár Szentgotthárd-Budaörs vonalon nem éppen kiugróan kevés, de nem is valami rettenet. De akkor várossal és pályával vegyesen, a nem megismert vezetési móddal és körülményekkel, feltételezhető nagy átlagban legalább egy 6-os, inkább felette. Értem a 320Nm/136 LE-ben rejlő lehetőségek kihasználásának élvezetét.
    Szívesen kipróbálnám én is.

  • 2017.10.28. at 11:09
    Permalink

    Épp hasonlót készültem írni én is.

    2 héte jártam Bükfürdő-Budapest vonalon egy 2009-es 308 1.6 HDI-vel (az erősebbik változattal) 90-100-as országúti tempóban, sikerült 4,3 literrel megúsznia a 240 dimbes-dombos km-t. De már ezt is sokalltam.

    Szóval ez az “újságírós-kinyomom-a-szemét-mert-nem-számít” fogyasztásmérés abszolút nem valós. Ők még nem vezettek nyugodt tempóban.

    Azt meg elképzelni sem tudom, hogy egy turbós benzines hogy a fenébe “3000-4000 környékén kezd el élni”, ahová normál ember el sem pörgeti? Minek?

    Minden jót.

  • 2017.10.28. at 11:09
    Permalink

    Érdekes dolog ez a fogyasztás, meg jó fogyasztás.
    Én 2014-es gyártású, 2011-es modellévű Ford Focus 1.6 TDCI (270 Nm/115 LE) Euro5 kombival autózom, 14,5 hónapja, 51.000 km óta. Vegyes nagy-átlaga a teljes 51 ekm-re 5,- l, de ebben benne van egy 46-49 ekm között generálódott vezérlés-gyengélkedés, meg az injektorok újra-tanításának szükségessége, ami ebben a szakaszban érzékelhetően emelte a fogyasztást is.
    Nagypapás-kényelmes, 90-100 között gurulgatós országúti, lakott áthaladásokkal tűzdelt etapokon megelégszik 4,0-4,2-vel. “Dinamikus tempót autózva”, főútvonalakon, lakott áthaladásokkal, már még 4,4-4,6-ra is képes felmenni, de ha a dinamikusat még dinamikusabbnak akarnám érteni, akkor is max. 4,8.
    Fele autópályán, 120 körül maradva, 30 % országúton “dinamikusan”, 20 % város, tankolástól tankolásig bizonyosan 5,- alatt legalább egy-két tizeddel. Autópályán, 120 főlé emelve a sebességet, dinamikusan nő a fogyasztás is, már még 5,5- 5,7-re is képes.
    Városban, a tavalyi max. közepes télben annyi volt, mint tempósabban az autópályán (5,5 vagy kicsit felette).
    A vezérlés és befecskendezés rendbetétele óta 2200 km-t mentem, város, főútvonal, autópálya nagyon vegyesen, és ennek az átlagát most 4,6-4,8-nak becsülöm (120 körül maradtam pályán is).
    Pedig azért ez a 6-gangos TDCI (kombi !) is megy elég jól.
    (Ez is nagyrészt a PSA HDI-je, némi módosítással, és “felhúzva” az ott megszokott 92 (99) LE-ről 115-re).

  • 2017.10.28. at 11:09
    Permalink

    Bezzeg régen, mikor az ezerkettes Zsiguli akár 70 e km-t is elment motorgenerálozás nélkül, és a Skoda 105-ös is jó napjaiban lefutott egy 100 kilométeres nyári túrát Balatonra vízforralás nélkül… Hol vannak a mai hitvány, alsó hangon megbontás nélkül 200-300 ezres futásteljesítményű megbízhatatlan fostalicskák ezekhez a minőségi darabokhoz képest… 😀

  • 2017.10.28. at 11:09
    Permalink

    Szerelőknek is meg kell élniük valamiből.
    Mindig is megéltek, tehát mindig volt munkájuk, tehát sosem voltak az autók hibátlanok.
    Gyerekkoromból valahogy mégis több út szélén lerohadt autóra emlékszem, mint manapság. Pedig kevesebb autó is volt, kevesebbet is mentek az emberek, oszt mégis. 😀

  • 2017.10.28. at 11:09
    Permalink

    A Pd Tdi is 15 éves technológia. Szerintem a mai autók egyike sem tartós autó, márkától függetlenül. Előbb-utóbb mindegyikre súlyos tízezreket fogsz kifizetni. Nincs már megbízható autó. Egyébbként szerintem is giulietta lámpái vannak

  • 2017.10.28. at 11:09
    Permalink

    “Ebben a szegmensben többnyire csak a prémiummárkák kínálnak LED fényszórókat, nem kell azonban drága prémiumautót venni ahhoz, hogy jól lássunk sötétben.”

    Nem hát, hiszen a Peugeot 308 magasabb felszereltségeinél már évek óta széria, de a Seat Leonhoz is rendelhető már régóta.

  • 2017.10.28. at 11:09
    Permalink

    “A korábbi függőleges légbeömlők eltűntek” Akkor most milyen tájolású, ha nem függőleges?

    A hátulja egyértelműen Alfa Giulietta, az előd pedig Bravo volt.

  • 2017.10.28. at 11:09
    Permalink

    Ez a francia-ellenes gondolkodás ez a korábbi bosszantó elektromos hibák miatt alakult ki, nem a motorok miatt, többségében szerintem a franciák nagyon jó motorokat csinálnak. de szerintem nem a fogyasztás alapján dől el h milyen jó egy motor. A 2.0 pdtdi is baromi jól fogyasztanak 😀

  • 2017.10.28. at 11:09
    Permalink

    Szerintem a két motor azért nem teljesen ugyan az. Az évről évre szigorúbb környezetvédelmi szabályok miatt egyre több szűrők kerülnek a motorokba, így ez kihat a fogyasztásra és a menetdinamikára is. Valószínűleg egy 2015s hasonló paraméterekkel rendelkező Peugeot 1.6 dízel motor is ilyesmi fogyasztással rendelkezne.

  • 2017.10.28. at 11:09
    Permalink

    “dinamikus tempót autózva 5,4 l/100 km-re adódott az átlag Szentgotthárd és Budaörs között.” Én nem tudom sok embernek mi a baja a Peugeot-al ,10éve vettem egy 407-es Peugeot-ot,a maga 1580kg-jával és 2,0diesel motorjával nekem ugyanezt a távot tempós vezetés mellet 5.2-es átlag fogyasztással teszi meg. Igaz az kézi váltós nem automata,de szerintem van még hová fejlődni az opelnak. Autó vásárlás előtt állok,vártam még ki jön az Astra K,de nagyon úgy néz ki a dolog hogy maradok a Peugeot nál,a Peugeot 308 1,6 diesel 4,5 átlag fogyasztással megy el. Szóval vagy nekem van szerencsém a Peugettal vagy valóba csak itt Magyarországon is zsigerből megbélyegzik a francia autókat. Megjegyzem többnyire azok akik még tartósan nem is használtak franciát.

  • 2017.10.28. at 11:09
    Permalink

    A külső formaterv nagyon jó, a műszaki változtatások üdvözítőek.
    Belül zavaró, hogy kicsire vették a mély csőbe rejtett analóg műszereket – mintha már nem is lenne szükség rájuk, pedig a sebességmérő eléggé alapinformáció a vezetőnek (pláne a traffipaxokkal teleszórt utakon….)

Vélemény, hozzászólás?