Nem olcsó, de vagány és akár összkerekes az új Suzuki Ignis

Suzuki Ignis hazai menetpróba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tipikus városi mini-SUV lett az új Ignis, még New Yorkban is vezettük. Szívómotor, négyhenger, 800 kiló, összkerékhajtás. Mi kell még?


Mini-Vitara. Már jó ideje tudunk róla, mégis csak most tartotta hazai menetpróbáját a vadiúj Suzuki Ignis. A japánok úgy döntöttek, másképp folytatják az Ignis által kijárt utat. A korábbinál egy jóval kisebb, mindössze 3,7 méter hosszú, valamivel 800 kiló feletti tömegű kisautóval, pontosabban mini-SUV-val, a Suzuki által ultrakompakt SUV-nak nevezett városi terepjáróval viszik tovább az Ignis modellnevet. A gyáriak kiemelték, ez nem crossover, ez SUV, később be is bizonyította nekünk, hogy miért. A külső épp olyan egyedi, mint a belső. A tipikus indiai formaterv megosztó lehet, azt viszont meg kell hagyni, hogy vonzza a tekinteteket. Főleg a Vitaráról ismert borostyánsárga, neonkék vagy korallpiros fényezéssel, amiket akár kéttónusúként, fekete tetővel is kérhetünk. Szintén a Vitara-rokonság jele a motorháztető oldalán futó apró műanyag ív és az 5 mm-rel alacsonyabb, 180 mm-es szabad hasmagasság. Minden másban egyedi, a hűtőrács semmihez sem hasonlítható, az 1977-es Cervo által ihletett C-oszlopra húzott mélyedések és az első-hátsó lámpák sportossá teszik. Persze egészében inkább aranyos, mint egy mesefigura. Az irányt jól mutatja, hogy az Ignis menetpróbáján fiatal youtuberek is ott voltak, akiken keresztül hibátlanul meg lehet fogni a célközönséget. Ráadásul - képletesen - New York utcáira is elvihettünk fotózni.
Suzuki Ignis, 2017 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
3700 1660-1690 1595 2435 260-1100

Mókás kisautó. Egyetlen motorral érkezett a Suzuki mini-SUV-ja, a Balenóban már bizonyító 1,2 literes, négyhengeres, 88 lóerős DualJet benzinessel. Végre nem egy agyonkicsinyített, megturbózott jószág, és láss csodát, ennek az ereje is elég hozzá, tipikus városi, pörgethető motor lett. Ehhez is illik az 5 fokozatú kézi váltó, ami pontosan ugyanúgy kapcsolható, mint minden más Suzukiban. Nem akad, nem recseg, nem nehézkes, simán beletalál a fokozatokba és kész. Nincs min gondolkodni, 30-nál harmadikat, 40-nél negyediket kér, mint a régi Swiftben. A 3000/perc fordulatot már ötödikben is 110 km/h-nál eléri, a hangja viszont ilyenkor is nyugodt marad. Mindemellett nagyon szuper a futóműve, kisautós mércével persze. Terepen és közúton is egész puhán fut, pedig mi összkerékhajtással próbáltuk, ami merev hátsó hidas, de legalább tekercsrugós. Akármilyen furcsa, de a vezetői pozíció ugyanolyan, mint az elődnél. Bár két teljesen különböző autó, a magas üléspozíció, alacsonyra helyezett váltó párosa megmaradt, így az érzés is hasonló. A kormánya méretes, jó tapintású bőr fedi, csak fel-le állítható. Egyik oldaláról klasszikus, bonyolításmentes és praktikus városi kisautó, de van ám egyik másik arca is az új Ignisnek.
Suzuki Ignis, 2017 - műszaki adatok
1.2 DUALJET
Hajtás 2WD 4WD
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1242
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat 5 fokozatú kézi/robotizált 5 fokozatú kézi
Teljesítmény [LE] 88 (6000)
Nyomaték [Nm] 120 (4400)
Gyorsulás 0-100 km/h 11,8-12,2 11,5-11,9
Végsebesség [km/h] 170 165
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 4,6 5,0
CO2-kibocsátás [g/km] 97-104 106-114
Saját tömeg [kg] 810-855 870-970
Megengedett össztömeg [kg] 1330

Játékos terepjáró. Bár nem néznénk ki belőle, de meglepően jól vizsgázott terepen is. Az Ignis másik arca egy mini terepjáró, a kategóriájában eddig nem szokványos tudással. Sáros dagonyában próbáltuk az AllGrip Auto összkerékhajtást, merthogy ezzel is rendelhető az Ignis, és hibátlanul viselkedett. A hajtás neve egyébként új, a Suzuki úgy döntött, hogy minden összkerékhajtása AllGrip nevet visel mostantól, a valódi terepjárók AllGrip Pro, a módválasztós SUV-k és a crossoverek AllGrip Select, míg az automatikusan aktiválódó összkerékhajtással rendelkező modellek, mint amilyen az Ignis is, AllGrip Auto elnevezést kapnak. Utóbbi az első kerekek tapadásvesztésénél automatikusan megosztja a nyomatékot a hátsó kerekekkel. Így lett élményautó az Ignis, ami elöl 22, hátul 38,8 fokos terepszögeivel kevesebb eséllyel akad el. Mindezt lejtmenetvezérlővel fejelték meg a 4WD modelleknél, ami 10 km/h-ra fékez meredek lejtőn, valamint laza talajon haladást egy titokzatos off-road gomb segíti a kipörgés-gátlóval játszva a továbbhaladást. Ki nem néznénk belőle mit tud, aggodalom néljül térhetünk le az útról, persze mindent nem kell bevállalni vele.
Egyedi utastér. Egyetlen jelenleg is palettán lévő Suzuki modellhez nem hasonlítható az új Ignis beltere. Ezek szerint ilyet is tud rajzolni a Suzuki. Vadóc, mutatós, fiatalos, vidám. Kétféle színű betéteket kaphat: narancs, illetve a képeken is látható szürkés színűt. A térérzet nagyszerű, figyeltek a hátsó fejtérre is, a szélesen vájt tetőnek köszönhetően ugyanakkora, mint elöl, a lábtér bőséges, nem lehet rá panasz. A hátsó üléssor három- és kétszemélyes is lehet, utóbbinál 19 centis úton, osztottan tologathatók az ülések, ezzel tovább bővíthető az alapból 260 literes csomagtér, támladöntéssel akár 1100 literesre toldható. A döntést és az előretolást a csomagtérből is végezhetjük, az ülések tetejéről. Előszériás tesztautónk a külön rendelhető Pioneer fejegységet kapta, ami az okostelefonok kezelhetőségét adja, ám rendszere nagyon lassan áll fel, a nagyobb ujjúak szenvednének rajta a mini ikonok miatt. Valamiért címet nem voltunk képesek belevinni, többen sem jöttünk rá, miért. Volt tolatókamera is, nem túl szép képpel. Sokkal inkább ajánlott a Suzuki jól megszokott és mindig jelesre vizsgázó, semmit sem túlbonyolító MirrorLink rendszere, ugyanis azzal is rendelhető az Ignis.
Három felszereltségi szint. Az elektronikus segédek hiánya miatt az Euro NCAP-tól csak 3 csillagot kiérdemlő GL alapfelszereltség csak kétkerék-hajtással rendelhető, a gazdagabb ellátmányú, már 5 csillagos GL+ és GLX csomagok összkerékhajtást is kaphatnak. Alapként jár a vészfékasszisztens és a 6 légzsák, a GL+ már fűtést is ad az első ülésekhez. A LED-es fényszórók és a nappali menetfény, a hegymeneti elindulássegítő, a sávelhagyás-figyelmeztetés, a tempomat és a stop-start már csak a GLX csúcsszint kiváltsága. Újdonság a sztereó kamera alapú sofőrsegéd, ami a szélvédő mögött kapott helyet és szintén csak a GLX felszereltséghez elérhető. Éberségünkre is figyel, sávelhagyáskor indexel, ha ezt elfelejtenénk, már ha felismeri a sávot. Amennyiben hosszú ideje „kacsázunk” a sávban, tehát széltől-szélig beleng az autó, akkor is figyelmeztet. Az 5 sebességes kézi váltó mellett, AGS robotizált váltóval is kérhető az Ignis, de kizárólag a csúcsfelszereltségnél, valamint egyedi kérésre, a Balenoból ismert SHVS enyhe hibrid rendszerrel is rendelhető lesz. Listaárat utóbbi is kap, de tőle nem sok eladást várnak.
Hirdetés

Legenda lehet. Csak gondoljunk bele, adott egy mindössze 800-900 kiló közötti saját tömeggel rendelkező fiatalos, mutatós kisautó, amiben egy - ha a dicső swiftes múltból indulunk ki - talán örök életű szívómotor pörög, és ráadásul akár összkerékhajtású. Ennél több együtthatója nem is lehetne a tökéletes játszós autónak a havas napokra. 10-15 év múlva a fiatalok kedvence lehet, de ahhoz az is kell, hogy most fogyjon. A GL alapfelszereltség listaára 3 755 000 Ft, a GL+ már 4 140 000 Ft, a GLX robotizált automatával 4 940 000 Ft. Az összkerékhajtás 400 000 Ft felár. Egyetlen közvetlen konkurense a Ford EcoSport lehetne, ami legalacsonyabb listaárán is 5 125 000 Ft-ról indul, ám még ő is 30 centivel hosszabb. Így mondhatni, egyedül maradt az Ignis, feladata pedig nem más, mint a mini-SUV kategória megszerettetése a vásárlókkal. Ha valakinek, hát neki menni fog, kérdés, hogy mennyire vevő rá a hazai közönség.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?