Fiatal felnőtt – kipróbáltuk a felfrissített Toyota Yarist

Toyota Yaris facelift nemzetközi bemutató és menetpróba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Volt az Év Autója, a térdlégzsákos, meg a hibrid Yaris. Most az utóbbi generációt dolgozták át, hogy egyszerre legyen vidám és felnőttes.


A harmadik generációs Toyota Yaris frissített kiadását, ha nagyon szerették volna, akár új modellként is pozicionálhatták volna, mert elég sok minden változott rajta. Az idén 15 éves Yaris első generációjával 1999-ben érkezett, a millennium évében Év Autója címet is nyert vele, a második 2005-ös megjelenésekor világelsőként kínált térdlégzsákot a kisautók között, a harmadikat meg a fullhibrid HSD hajtásáról jegyeztük meg. Most ez utóbbi újult meg, három évvel a bemutatkozása után. Rosszabb helyzetben lévő autógyárak kiplakátolnák a várost "új autójukkal", de a Toyotának erre nincs szüksége.
Hirdetés


A Toyota saját előrejelzése szerint a B-szegmens, azaz a kisautók kategóriájának erősödése előtt áll az európai piac. Ennek oka a szigorodó környezetvédelmi előírások és a dugódíjak, ezt támogatandó a gyárak új modellei egyre felnőttesebbek, hogy a méretben kisebbre váltókat is kielégítsék. Azért, hogy az érdeklődést az újabb konkurensek érkezése ellenére fenntartsák, a Toyota a Yarist az idei évre átdolgozta, nagyon sok minden változott rajta. A legszembetűnőbb a külső. Az eleje, mint az idén bemutatott, teljesen új Aygóé. Egy íves X-et formáznak a hűtőmaszk és a lámpák vonalai, az X közepén méretes embléma. Újak a hátsó lámpák is, és akár ezek is lehetnek LED-esek, ahogy az első menetfény is.

A beltérben minőségibbek az ajtópanelek és a teljes műszerfal színvilága is megváltozott, stílusosabb és vidámabb is lehet. Ezeken a részeken az anyagok is újak, a korábbiaknál jobb minőségűek. A színek az üléseken is változtak, azok kárpitozása is más, mint eddig. A karosszéria alapvető felépítése nem változott, de több ponton javítottak rajta, növelték a merevségét. Az önhordó vázszerkezetet addicionális ponthegesztéssel, a kötőelemek megváltoztatásával tudták jobbá tenni, és új a ragasztó, ami a szélvédőt a helyén tartja. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a szélvédőragasztás kora óta, az egyre növekvő méretű szélvédők igen komoly teherviselő elemek. Ilyen apróságokkal sikerült kerek 20 százalékkal merevebbé tenni a Yaris kasztniját.

Más helyeken viszont puhítottak rajta, ahol az kellett a vásárlói visszajelzések alapján. 16 colos könnyűfémfelnikkel, Düsseldorf környékén próbáltuk a felfrissített Yarist. Nyilván az ottani úthibák nem a pesti kátyútenger reprodukciói, de eddig sem volt baj a Yaris futóművével. Ráadásul több ponton változtattak is rajta. A lényeg, hogy az eddig használt csatolt, hosszanti ferde lengőkaros hátsó futómű csatolóelemét merevebbre, a rugós tagokat meg elöl-hátul puhábbra vették. A berugózási ütközőket, meg hosszabb, poliuretán elemekre cserélték. Új a kormányszervót vezérlő szoftver, a lökésgátlókban használt szelepeket és az első tekercsrugót puhábbra cserélték. Puhább lett az első lökhárító és a sárvédő is. Ujjal nyomkodva is érződik, és ez sem a véletlen műve. Kisautóját a Toyota az új, szigorodó Euro NCAP szabványhoz igazította a ráncfelvarrással. A szervezet átáll a teljes alakos dummyk használatára, ezért az eddig puhára alakított pontokat ki kell egészíteni a legtöbb modellen. Krajcsovits Sándor, a Toyota műszakilag több mint felkészült PR és termék oktatás osztályvezetője mutogatta az apró változásokat. A sárvédő felfüggesztése egy kvázi ómega alakú fémdarab, baloldalon a kitámasztó pálca alját is befogadja, deformálódni képes, így a szerencsétlenül járt gyalogos felső testének több védelmet nyújt. Az egykaros ablaktörlő jobb működését a szélvédőkeret aljára illesztett műanyag terelőidom segíti, az aszimmetrikusság adta eltérő zajokat meg a vezetőoldali tükörre helyezett kis műanyaglappal egyenlítik ki. A zajkomfort nem csak annyiból áll, hogy legyen csendes az autó, hanem, hogy ne legyenek zavaró frekvenciaeltérések. Ezt a Toyotánál - pláne a Lexusnál - nagyon jól tudják.

A ráncfelvarrás kapcsán többen fanyalogtak, hogy miért ugyanolyan, mint a kistestvére. Őket azzal lehet leszerelni, hogy egyrészt nem ugyanolyan, másrészt az Aygo sajnos megint nem lesz nálunk az utcakép része. Mert az városi, trendi, fiatalos, ami persze nem baj, de mivel alig 100 ezer forinttal drágább a nagyobb Yaris, mi magyarok azt vesszük majd. Ráadásul akár családi autónak is, a család egyetlen autójának. És a Yaris igazából erre is képes, mert minden funkcióját nagyon színvonalasan látja el. Változtak a felszereltségszintek és az opciós csomagok, új könnyűfémtárcsákkal és világítótestekkel fejlődött a kocsi testreszabhatósága.

A hibrid változat Atkinson ciklus szerint működő motorjában egy új, gyémánt szerkezetre hasonlító karbon bevonatot használnak. Az áthangolt villamosrendszerrel meg hatékonyabb az energiarekuperáció. Amúgy a hibridet kívülről a sárvédőn elhelyezett feliratok mellett a kék hátterű emblémáról lehet megkülönböztetni, de egyediek a hűtőrácsai és a könnyűfémfelnijei is. Belülről a stílusban passzoló kék háttérvilágítású műszerek, az eltérő óracsoport és a fokozatválasztó-kar feltűnő, az eltérő dekorszínek már kevésbé. Új a felszereltséglistán a Style csomag, amivel a Toyota egyértelmű célja, hogy a fiatalosabb (gondolkodású), vagányabb vásárlókat magához csábítsa. Nem titok, hogy férfivásárlókra gondolnak, ahogy az sem, hogy az alig drágább Lounge szinttel meg a 40 év alatti, komfortot preferáló hölgyek a célcsoport. A bemutatós prezentáció összeurópai, nemzetközi része egy olyan diával ért végzet, mely szerint a Toyota gazdaságossági számításai szerint is igaz az, hogy aki keveset jár, annak benzinest érdemes vennie, aki sokat, de országúton, annak dízelt, aki meg a városban sokat, annak tuti tipp a hibrid.
Toyota Yaris 2014 - műszaki adatok
Motor 1.0 VVT-i 1.33 Dual VVT-i 1.4 D-4D (DPF) 1.33 Dual VVT-i (CVT) HSD
Hengerűrtartalom [cm3] 998 1 329 1364 1 329 1497
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16 4/8 4/16 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6 kézi/6 CVT CVT
Teljesítmény [LE (1/min)] 69 (6000) 99 (6000) 90 (3800) 99 (6000) 100 (-)
Nyomaték [Nm (1/min)] 95 (4300) 125 (4000) 205 (1800-2800) 125 (4000) 111 (3800-4400)
Gyorsulás 0-100 km/h 15,3 11,7 10,8 12,6 11,8
Végsebesség [km/h] 155 175 175 175 165
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 5,2/3,8/4,3 6/4,1/4,8 4,6/3,3/3,8 5,6/4,3/4,8 3,1/3,3/3,3
CO2-kibocsátás [g/km] 99 109 99 109 75
Saját tömeg (legkisebb érték) [kg] 980 1030 1080 1050 1085


Magyarországon a Yaris eladásaiban is a 2008 őszi világgazdasági válság jelentett drámai csökkenést. Az első generáció frissítése után, 2004-ben teljesített a legjobban, 4500 körüli autót regisztráltak abban az évben. A most bemutatott, megújult harmadik generációval ebben az évben a prognózis szerint el tudják érni a 2009-es szintet, de ez még mindig csupán 800 példány körüli mennyiséget jelent. Ennek viszont stabilan növekvő részét teszik ki a hibridek. A Yaris motormixét tekintve 71 százalékot tesznek ki a benzinesek, 11 százalék a dízel részesedése és a HSD variáns már 18 százalékos szeletet tud magáénak a tortából. A vásárlók - akik ennél az autónál is elsősorban cégek - rájöttek, hogy a birtoklás és üzemeltetés teljes költségeit nézve megéri a hibrid felára. Érdekes, hogy bár a háromajtós karosszéria alig 3 százalékát teszi ki az eladásoknak, de mégis megmaradt a magyar kínálatban. Értékes lehet, mint felvethető lehetőség, hiszen indulóára (2,79 millió forint) 215 ezerrel a praktikusabb ötajtósé alatt van.

Yarisozással ki lehet bekkelni a legtöbb autózós szituációt; a horvátországi nyaralás négyen sima liba. A Balaton oda-vissza öten is vállalható, mert a hátsó ülés lapja szinte sík, így elfér rajta három szolid fenék. Persze, érezni a rövid tengelytávot autópálya-tempónál, de ez nem róható fel hibaként, a Yarisnak teljesen rendben van az egyenesfutása és az ívtartása is. Annyira, hogy a menetpróbán egy korlátozás nélküli autópálya-szakaszon haladtunk, én meg hátul ülve elbóbiskoltam, miközben kollégám kipróbálta a hibrid végsebességét, és higgyék el, nem vagyok annyira jó alvó, hogy ezt bármiben kibírjam. Végül saját órás 170-ről lassulva ébresztett fel. A HSD Yarisban utazva és vezetve is azt érzetem, hogy az amúgy teljesen jó benzines 1.33-ashoz képest is egy sokkal kiegyensúlyozottabb autó. Szerintem minden egyes típusnál van egy optimális hajtáslánc. A kollégákkal egyetértésben a Yarisnál szerintem ez a hibrid. Nagyon úgy tűnik, hogy ehhez optimalizálták a futóművet és a segédberendezéseket is.

Toyota Yaris 2014 - árlista
Motor Karosszéria Erőátvitel Felszereltség Ár
1.0 VVT-i 3 ajtós 5 M/T Live 2 790 000 Ft
1.0 VVT-i 3 ajtós 5 M/T Live Plus 3 230 000 Ft
1.0 VVT-i 3 ajtós 5 M/T Active 3 410 000 Ft
1.0 VVT-i 5 ajtós 5 M/T Live 3 005 000 Ft
1.0 VVT-i 5 ajtós 5 M/T Live Plus 3 445 000 Ft
1.0 VVT-i 5 ajtós 5 M/T Active 3 625 000 Ft
1.0 VVT-i 5 ajtós 5 M/T Active Comfort 3 900 000 Ft
1.33 Dual VVT-i 5 ajtós 6 M/T Live Plus 3 695 000 Ft
1.33 Dual VVT-i 5 ajtós 6 M/T Active 3 875 000 Ft
1.33 Dual VVT-i 5 ajtós 6 M/T Active Comfort 4 150 000 Ft
1.33 Dual VVT-i 5 ajtós 6 M/T Active Design 4 125 000 Ft
1.33 Dual VVT-i 5 ajtós 6 M/T Style 4 495 000 Ft
1.33 Dual VVT-i 5 ajtós 6 M/T Style Red 4 745 000 Ft
1.33 Dual VVT-i 5 ajtós 6 M/T Lounge 4 565 000 Ft
1.33 Dual VVT-i 5 ajtós 6 M/T Lounge Skyview 4 965 000 Ft
1.4 D-4D (DPF) 5 ajtós 6 M/T Live Plus 4 360 000 Ft
1.4 D-4D (DPF) 5 ajtós 6 M/T Active 4 540 000 Ft
1.4 D-4D (DPF) 5 ajtós 6 M/T Active Comfort 4 815 000 Ft
1.4 D-4D (DPF) 5 ajtós 6 M/T Active Design 4 790 000 Ft
1.4 D-4D (DPF) 5 ajtós 6 M/T Style 5 160 000 Ft
1.4 D-4D (DPF) 5 ajtós 6 M/T Style Red 5 410 000 Ft
1.4 D-4D (DPF) 5 ajtós 6 M/T Lounge 5 230 000 Ft
1.4 D-4D (DPF) 5 ajtós 6 M/T Lounge Skyview 5 630 000 Ft
1.33 Dual VVT-i 5 ajtós CVT Active 4 225 000 Ft
1.33 Dual VVT-i 5 ajtós CVT Active Comfort 4 500 000 Ft
1.33 Dual VVT-i 5 ajtós CVT Active Design 4 475 000 Ft
1.33 Dual VVT-i 5 ajtós CVT Lounge 4 915 000 Ft
1.33 Dual VVT-i 5 ajtós CVT Lounge Skyview 5 315 000 Ft
HSD 5 ajtós CVT Live 4 695 000 Ft
HSD 5 ajtós CVT Active 5 075 000 Ft
HSD 5 ajtós CVT Active Design 5 325 000 Ft
HSD 5 ajtós CVT Lounge 5 675 000 Ft
HSD 5 ajtós CVT Lounge Skyview 5 995 000 Ft


A hibriddel könnyű autózni, ha tesztelési céllal nem forszírozzuk a nyomulást, nem búgatjuk a motort, akkor csöndesen és kevés emisszióval haladhatunk. Motorhang alig, gumisurrogás kevés. A fokozatválasztókart D állásból B-be visszahúzva erősebb motorféket ad a hibrid Yaris, ilyenkor több áramot termelünk, amivel csöndesen továbbmehetünk. Az egyetlen faktor az ár, ami miatt nyilván sokan fogják a sima benzinest választani a hibrid helyett. Aki Yarisban gondolkodik, az mindenképp tegyen egy próbát, és számoljon. A frissített hibrid nagyon jól tudja azt, amit leginkább elvárunk tőle: a közlekedés finom, gondtalan, kevéssé környezetszennyező módját turbó, kettős tömegű lendkerék és egyéb modern szitkok nélkül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 05:20
    Permalink

    Átlag vásárlóknak minimum 95%-ának sejtelme sincs a különböző váltókról, így ez sem mond nekik semmit. Nem tudom mi lenne a legértelmesebb megjelölés, de régebben sima CVT-nek hívta, mert az hasonlított “érzésre” legjobban egy átlagvezetőnek. Talán, ha a Toyota nem írna oda semmit, akkor durranna a legnagyobbat, mert aki addig elolvassa az úgyis megkérdezné, hogy nincs benne váltó?
    Egyébként lehetne[b] E[/b]-CVT is, de tudomásom szerint minden mai személyautóban elektronikusan vezérelt a váltó. Tehát előbb-utóbb minden gyár odaírná (ellopná az ötletet), hogy E-XXX váltó.

  • 2017.10.29. at 05:20
    Permalink

    Nem, a Toyota is e-CVT-nek nevezi:

    [url]http://cdn.assets.toyota.com.my/assets/pdf/prius/NewPRIUSFeb12(PM).pdf[/url]

    Az pedig, hogy a magyar Toyota mit bénázik össze vagy mit nem – pl. még a hibrid szót is y-nal írják a szerencsétlenek – az abszolút nem mérvadó.

  • 2017.10.29. at 05:20
    Permalink

    [i]“Toyota Yaris 2014 − műszaki adatok”[/i] táblázat [i]“Váltófajta/-fokozat”[/i] sor [i]“HSD”[/i] oszlop:

    “CVT”

    [i]“Toyota Yaris 2014 − árlista”[/i] táblázat [i]“HSD”[/i] sorok [i]“Erőátvitel”[/i] oszlop:

    “CVT”

    Kár, hogy a valóságban egy molekulányi váltó vagy CVT sincs benne, ehelyett eCVT van benne. Butítsuk a népet hiszen az jó.

  • 2017.10.29. at 05:20
    Permalink

    Kár, hogy a Toyota erőlteti ezt a rémes Darth Vader-szerű hűtőmaszkot. Biztos lesznek cégek, amelyek jól megélnek majd abból, hogy a legújabbkori Toyoták pofázmányát esztétikusabbra cserélik.

Vélemény, hozzászólás?