200 ezer forintért lesz kombi a Chevrolet Cruze

Turbó apának, puttony a családnak – itt a Chevy Cruze SW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Komoly mértékben, kombi változattal, két friss motorral és néhány apróbb elemmel is felfrissült a 3 éves Chevrolet Cruze.


Európa kedvenc Chevyje a 2009-ben érkezett, eddig közel 1,4 millió példányban elkelt Cruze, aktuális frissítése után pedig még sikeresebb lehet a kompakt sorozat. Ugyanis nem csak orrcicomát, de a B-oszloptól új, kombi karosszériát is kapott. Kétségtelenül utóbbi a leglátványosabb, s az eladásokat minden bizonnyal a legnagyobb mértékben megdobó frissítés, de vannak új színek, kárpitok, motorok és elektronikai rendszerek is.
A négyajtósnál 7,2, az ötajtósnál 16,1 centiméterrel hosszabb SW, magyarul kombi tengelytávja változatlanul 2675 mm, csomagtere persze nagyot nőtt, alapesetben 500 literes, mellyel a szedán értékét 50, az ötajtósét 87 literrel és persze sokkal jobb pakolhatósággal múlja felül. Messze nem egyedi – például a mostanság szintén új karosszériaformával frissülő Opel Astra kombijától is ismert, ám kellemes apróság, hogy a raktérfedő roló egy pöccintésre felkúszik, továbbá ki is vehető, úgy a raktér, a hátsó üléstámlák 2/1 arányú döntésével 1478 literesre bővíthető.
Chevrolet Cruze kombi - méretek
  1. Hosszúság x szélesség x magasság: 4675x1797x1521 mm (tetősínnel)
  2. Tengelytáv: 2675 mm
  3. Csomagtér: 500 l (ablakvonalig) – 1478 l (fektetett ülések, tetőig)

Az utastérben nincs sok újdonság, de azért frissek a kárpitok, új MyLink, Bluetooth-kihangosítót, és -zeneátjátszást, valamint tolatókamerát adó szórakoztató-központ szerepelhet, esetében az USB- és az audiocsatlakozó a könyöktámaszba kerül, hiszen a gyáriak tudják, a vevők már nem pendrive-ot, hanem okostelefont fognak az autóba dugni.

Noha az utastér helykínálata alig (és leginkább hátsó fejterével) nagyobb, mint a Cruze eddigi változatainál, térhiányra sem elöl, sem hátul nem panaszkodhatunk. Átlagon felülinek tűnik a belső szélesség, az utastér hangulatának nagyon jót tesz, hogy nem csak az ajtókra, a műszerfalra is jókora textilbetétek kerülhetnek.
Láb- és főként fejtérben korrekt a második sor, a belső szélesség nem akadálya, hogy ott hárman is egymás mellé üljenek, továbbá az üléskialakítás és a visszafogott padlódudor is csak kevéssé nehezíti az ötszemélyes használatot. Pakolóhely kellő mértékben kínálkozik, a kesztyűtartó jó átlagos méretű, az első ajtózsebek 1,5, a hátsók 0,5 literes palackokat bírnak el.
Hirdetés

Noha a Cruze frissítése az autóra szemből nézve nem feltűnő, a kombi megjelenésével ideális családi autó lett a Chevy kompaktja, s a motorpaletta frissítése is nagyot dob esélyein. Az eddigi, kissé harmatos 1,6-os (124 LE), torkosabb 1,8-as (141 LE) benzines, valamint bivalyerős (163 LE, 360 Nm), takarékos, de kissé drága 2,0 literes turbódízel mellé végre megérkezett az 1,4-es, 140 lóerős, 200 Newtonméter, ráadásul széles tartományban (1850-4900 1/perc között) elérhető nyomatékcsúcsú turbós benzines is. Magyarán a sorozatnak végre van egy jó benzinmotorja is. Ez már 6 fokozatú, amúgy nem kiemelkedően jó, kissé hosszú úton járó karral kapcsolható manuális váltós, és kellően élénk. Aki benzinest venne, nyugodtan válassza e motort, 9,5 másodperces 100 km/órára gyorsulása, 200 km/órás végsebessége korrekt, ahogyan vezetési élménye is.
A Chevrolet Cruze megújult kínálata - a kombi értékeivel
1.6 1.8 1.4 T 1.7 D 2.0 D
Lökettérfogat (ccm) 1598 1796 1364 1686 1998
Teljesítmény (LE/ford.) 124 (6400) 141 (6200) 140 (6000) 130 (4000) 163 (3800)
Nyomaték (Nm/ford.) 154 (4200) 176 (3800) 200
(1850-
4900)
300
(2000-
2500)
360 (2000)
Végsebesség (km/h) 191 200 (192)* 200 200 210 (205)*
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 12,6 11,0 (11,4)* 9,5 10,4 8,8 (9,8)*
Vegyes fogyasztás (l/100 km) 6,4 6,7 (7,2)* 5,7 4,5 4,8 (6,5)*
CO2-kibocsátás (g/km) 151 156 (170)* 134 119 126 (171)*

*: automata váltóval
Vezetési élményben persze értékelendő a futó- és a kormánymű is. A MacPherson első rendszer kategóriaátlag, a csatolt lengőkaros hátsó azonban ma már az olcsóbbak közé sorolható. Jellemzői jó, német utakon alapvetően kellemesek voltak, de az egy-egy úthibán érzett keményebb hangolás alapján félő, hogy hazai próba alapján nem fogjuk tudni ugyanezt mondani. A feszes hangolás azonban nagy tempónál előny, a Cruze még 180-200 km/órás tempónál is igen stabil, jól kormányozható. Kissé megszokást igénylő azonban, hogy az 1,8-as motor kivételével elektromos szervóval könnyített kormánymű visszajelzést nemigen ad; legalább azonban csendes, jó rásegítésű.

Bár a menetpróbán leginkább az új motorok voltak érdekesek, kalapot kell emeljünk a Chevrolet PR-osai előtt, ugyanis minden verzióból hoztak. A szívó benzinesek próbájára ugyan időhiány miatt nem volt módunk, de a korábbról ismert csúcsdízelt nyílt lehetőségünk megízlelni. Még mindig bivalyerős, izmosabb, mint amit paraméterei sugallnak, manuális (6 sebességes) váltóval 8,8 másodperces 100 km/órára gyorsulásával a modellsor legdinamikusabbja, 210 km/órás végsebességével leggyorsabbja. Mélyről (2000 1/perc) érkező nyomatékával kevés kapcsolgatással vezethető, s (kézijéhez hasonlóan 6 fokozatú) automata váltóval is rendelhető. Aki viszont le tud mondani az automata váltóról, az dízel Cruze-t áhítva nyugodtan vegye a palettán friss, 130 lóerős, 2000-2500 1/perc között 300 Newtonméter nyomatékú gázolajost. Olyan harmonikus, olyan kevés váltást igényel, hogy a sofőr szinte el is felejt benne váltani - pedig a próbált verziók közül ennek volt a legjobb váltója. Hangja kevéssel nyersebb a 2,0 literesnél, de a jó zajszigetelés miatt még mindig nem túlzottan bántó. Fogyasztása természetesen a paletta legkedvezőbbje, vegyes érték szerint 4,5 l/100 km, szén-dioxid emissziója 119 g/km. Az erősebb dízel fogyasztástöbblete szerény, elvileg 0,3 l/100 km, az automata gázolajos plussza jelentősebb, gyári érték szerint is 2 liter. Benzinesből természetesen az új turbós, 5,7 l/100 km értéke a nyerő.
A Cruze frissítésével és kombijával egészen korrekt autó született, a puttonyos kialakítás felára csekély, 200 ezer forint az ötajtóshoz mérten. A már most rendelhető sorozat alapváltozatával 3 599 000 forinttól érhető el, 6 légzsákkal, ESP-vel, MP3-olvasós CD-rádióval, elektromos ablakokkal és fedélzeti számítógéppel, de légkondicionáló nélkül. Az új motorok felára még nem ismert, ám az igazán ajánlható verziók közül az 1,4 literes turbó ára akár 4, az 1,7-es dízelé korrekt ellátmánnyal is 5 millió forint alatt maradhat. Ezzel méretosztályában kedvező árú, olcsó autó a Cruze kombi, és bizony ma már rá kell döbbenni, a valaha lenézett Daewoo-ból formált hangzatos nevű, de szintén mosolyogva nézett koreai Chevrolet ezen modelljével már a tucatautók élvonala felé kanyarodott. Mivel az új motorok nem csak a kombik kiváltságai, a teljes Cruze-sorozat minden eddiginél jobb eséllyel vághat neki a 2013-as modellévnek. Aki e kategóriából választana, nézze meg! Bemutatóautók talán már a nyáron jutnak az országba, az első rendelések pedig szeptemberben érhetnek haza.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?