Aston Martin cégautóként? Próbán az új Ford Mondeo

Végre itthon is kapható a legújabb Ford Mondeo. Milyen vezetni?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hatalmas száj jellemezi az Aston Martinokra emlékeztető orrú új Ford Mondeót, amiből elsőként hibrid is van. Kipróbáltuk.


Nehéz helyzetben van az új Ford Mondeo, ugyanis formáját, a mára a márkára is jellemző nagyszájú fizimiskát már csaknem három éve ismerjük. Ráadásul oldalról és hátulról elődjére is erősen emlékeztet az idén ősztől elsőként és kizárólag Spanyolországban készülő ötödik nemzedék. De nem is ez a nem forradalmian új forma hozza zavarba, kívülről, főként szemből ugyanis még megvan a „hűha” érzés, oldalról és hátulról is elegáns, belülről viszont nem egyértelmű, hogy ad-e elég többletet a régihez képest.
Állítólag ez minden idők legtágasabb Mondeója, de az előző széria érzésre légiesebb volt. Az A-oszlop talán még nyomasztóbban közel került a sofőrhöz, még nagyobb területet takar ki. A műszerfal formája nyilván ízlés dolga, de talán kecsesebb, és biztosan egyszerűbb, könnyebben értelmezhető volt a régi. Főként a középkonzol támadható, ami most már nem csak jellegtelen, hanem igen primitív gombokat kapott. Nincs fa- vagy fémbetét, egységesen mélyszürke a középkonzol. Van érintőképernyő, és dedikált gombsor is a klímának, de továbbra is lehet sóvárogni tekerőkapcsolókért a hőmérséklet vagy a ventilátor kapcsolásához. A visszajelzés az érintőkijelzőn parányi, odafigyelést igénylő. Ez nem csak nekem, a tesztelőnek nem szimpatikus, hanem a megkérdezett korábbi mondeósok számára sem az. Van viszont ergonomikus sofőrülés akár masszázsprogrammal, digitális műszerblokk a navigáció, a rádió- és csaknem bármi más megjelenítésével.
Ford Mondeo 2015 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér
4 ajtós 4871 1852 1482 2850 525
5 ajtós 550
Kombi 4867 1501 525-1630
Hybrid 383


Hátul nagy, de nem olyan feltűnően gigászi a lábtér, mint az előző szériában, immár szerepelhet ülésfűtés a második sorban is. És itt a kategória első légzsákos hátsó biztonsági öve – egyelőre csak opcióként, ám nem vészes, 57 000 forintos áron. Gyereküléssel nem kompatibilis, azokat Isofix-csatlakozóval kell rögzíteni, gyerekhordozó középre vagy az első utasülésre (a légzsák kikapcsolásával) övvel rögzíthető.
Sokat fejlődött a zajszigetelés, melyben része van a 0,4 mm-rel növelt vastagságú oldalüvegeknek is. Utóbbiakkal nem csak a zaj-, hanem a hőkomfort is javult. Nem mellesleg a gyártó szerint a kategória legcombosabb légkondija kerül a Mondeóba, 15 perc alatt az 55 fokosra hevült utasteret is képes 18 fokosra hűteni (ami persze nem ajánlott, nem érdemes magunkat megfagyasztani az autóban). Miként az utastérben sem szembeötlő a térbővülés, a korábbiaknál nagyobb csomagtér sem egyértelműen említhető. Az ötajtósnál 540-ről 550 literesre bővült ugyan a tér, ám a kombi értéke 554-ről 525 literre csökkent. A külső méretek sem sokat változtak, az ötajtós hosszúsága 7, a kombié 2,7 centivel nőtt, és érdekes módon utóbbi a rövidebb - kemény 4 milliméterrel. A tengelytáv változatlanul 2,85 m.
Hirdetés

Az építésmódban, a részletekben persze bőven van újdonság, a torziós merevség összességében 10%-kal nőtt a korábbi Mondeóhoz mérten. Nőtt, immár 61%-os a nagyszilárdságú acélok aránya, egy érdekes részlet, hogy a korábbinál 6 kilogrammal könnyebb B-oszlop 64 mm-rel kisebb mértékben torzul az oldalütközések során. Az új Mondeo a menetpróba szerint is érezhetően merevebb, mint a korábbi, tömege azonban átlagosan 25 kilogrammal apadt.
A számos elektronikai újdonság leginkább látványos eleme a LED fényszóró, amelyhez futófényes irányjelző is jár. Meg persze adaptív távfény is. Az egységet kompletten a Hella szállítja, s állítólag mintegy 500 alkatrészből épül fel. A gyár persze egyetlen cikkszámon kapja meg, hiba esetén is úgy lesz cserélhető. A gyártás összetettségét mutatja, hogy az új Mondeo, azaz az új CD-platformjának első képviselője kapcsán 17 focipályányi területtel bővítette valenciai gyárát a Ford, s a modellhez összesen 17 ezer cikkszámnyi alkatrészt tartanak számon.
Opcióként van adaptív tempomat mindig aktív ráfutásvédelemmel, holttérfigyelő, aktív sávtartó, táblafelismerő, párhuzamos és merőleges parkolásra is alkalmas parkolóasszisztens. A tömegcsökkentés jegyében magnéziumötvözetből készült csomagtérajtóhoz elektromos mozgatás. Alap a programozható MyKey okoskulcs, amivel szabályozható, hogy a gyereknek/asszonynak/cimborának/kollégának kölcsönadott autó legfeljebb milyen tempóval mehessen, adjon-e és milyen hangerővel rádiót.

Ford Mondeo 2015 - benzinmotorok
1.0 EcoBoost 125 LE 1.5 EcoBoost 160 LE 2.0 EcoBoost 203 LE 2.0 EcoBoost 240 LE Hybrid
Emissziós norma Euro6 Euro5b Euro6 Euro5 Euro6
Hengerűrtartalom (cm3) 998 1498 1999 1999
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 kézi/6 (automata/6) automata/6 eCVT
Teljesítmény [LE] 125 (6000) 160 (6000) 203 (5300) 240 (5400) 187 (6000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 170 (1400-4500) 240 (1500-4500) 345 (2700-3500) 345 (2300-4900) 173 (4000)
Végsebesség [km/h] 200 222 (214) 232 240 187
Gyorsulás 0-100 km/h 12,0 9,2 (9,1) 8,7 7,9 9,2
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 5,1 5,8 (6,3) 7,3 4,2
CO2-kibocsátás [g/km] 119 134 (146) 169 99
Saját tömeg [kg] 1455 1485 (1505) 1584 1579

Merőben új a motorpaletta, ami végleteit, a kategóriában elsőként megjelenő egyliteres, háromhengeres, háromszoros Év Motorja díjas 125 lóerős EcoBoost benzinest és a 210 lóerős 2,0 literes biturbó dízelt csak jövőre fogja hozni – legalábbis hozzánk. Benzinesből van még 1,5 literes 160 lóerős és 2,0 literes 203-240 lóerős, dízelből 1.6 TDCi 115 LE és 2.0 TDCi 150-180 LE. Az összes egység turbós és közvetlen befecskendezésű, a váltók mind hatfokozatúak, a benzinesek automatái hagyományosak, a dízelek kettős kuplungosat kapnak. A még Euro5 normás 1.6-os dízeleket jövőre azonos teljesítményű 1.5-ös Euro6-os váltja. Kézi váltóval a legtakarékosabb Mondeo az ültetett futóműves, javított légellenállású, speciális váltóáttételezésű, alacsony gördülési ellenállású abroncsos 1.6 TDCi ECOnetic, ami elvileg mindössze 3,6 liter gázolajjal képes megtenni 100 kilométert, CO2 emissziója mindössze 94 g/km. Automatával pedig a 2,0 literes, Atkinson ciklusú (Toyota-licencből származó) benzinest és fokozatmentes váltóként is játszó bolygóművében két villanymotort, pontosabban egy generátort és egy villanymotort rejtő Hybrid adja. Utóbbi esetén 187 lóerő a rendszer kombinált teljesítménye, a benzinmotor külön 141 lóerős, a villany 120 lóerő (88 kW) maximális teljesítményű. Az akkumulátor 1,4 kWh-s, 35 kW-os, mellyel néhány kilométert és akár 135 km/órás sebességgel is mehet tisztán elektromosan, emissziómentesen a Hybrid. A hajtáslánc elvileg hasonló elvű, mint a Toyota Priusé, de azért nem teljesen olyan. Itt nincs azonnali visszatermelés a gázpedál elengedésekor, akkor vitorlázó üzemmód van szétkapcsolt hajtáslánccal, az energiavisszatáplálás csak a fékre lépve indul meg.
Ford Mondeo 2015 - dízelmotorok
1.6 TDCi ECOnetic 1.6 TDCi 2.0 TDCi
150 LE
2.0 TDCi
180 LE
Emissziós norma Euro5b Euro6
Hengerűrtartalom (cm3) 1560 1997
Hengerek/szelepek száma 4/8 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 kézi/6 (automata/6)
Teljesítmény [LE] 115 (3600) 150 (3500) 180 (3500)
Nyomaték [Nm (1/min)] 270 (1750-2000) 350 (2000-2500) 400 (2000-2500)
Végsebesség [km/h] 192 215 (213) 225 (223)
Gyorsulás 0-100 km/h 12,1 9,3 (9,4) 8,3 (8,4)
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 3,6 4,2 4,4 (4,8)
CO2-kibocsátás [g/km] 94 109 115 (125)
Saját tömeg [kg] 1494 1495 1578 (1581) 1584 (1589)

A legkisebb (383 liter) csomagterű, a tavaly próbált amerikai Fusionhöz hasonlóan csakis négyajtósként, de a többi verzióhoz hasonlóan Spanyolországban készülő hibrid Mondeót nagyon rövid távon lehetett csak vezetni a nemzetközi bemutatón, mégis arra voksolnék a Mondeo kínálatából. A Fusion próbája után azt írtam, hogy jó autó lehet 10 millió forint alatti árral, s a gazdagabb Titanium felszereltséggel oda is adja 9,35 millióért a Ford. Ez tehát pipa, az viszont kevésbé, hogy hiába lettek valóban minőségibbek az utastéri kárpitok, mint a Fusion esetén, az összkép még így sem eléggé mai európai, s a hagyományos hajtásláncú verziókat próbálva sem kellően meggyőző az új Mondeo.
A kombit az új 1.5 EcoBoost 160 lóerős – kezdeti alap – benzinessel lehetett vezetni. 1500 1/perctől elviszi, de érzésre nem mozgatja túl dinamikusan a 1,5 tonnás autót. Emelkedőn induláskor izzad. A Mondeo első elektromechanikus (parkolóasszisztenst is lehetővé tevő) kormányműve pedig eléggé szintetikusra sikeredett. A futómű továbbra is elöl MacPherson, hátul független, a korábbi ControlBlade rendszert váltó IntegralLink azonban teljesen új. Továbbra is választható adaptív és hangolható (Normal, Sport, Comfort) állást kínáló lengéscsillapítás, ám már nem dedikált gombbal, hanem csak menüből kapcsolhatóan. Az alapáras passzív csillapítás olyan kellemesnek tűnt Andalúzia útjain, hogy nem is feltétlenül ajánlanám az amúgy csakis csomagban, csakis a gazdagabb Titanium felszereltséghez, adaptív tempomattal, kulcsnélküli ajtónyitással és motorindítással, holttérfigyelővel, első-hátsó parkolóradarral és elektromosan állítható, memóriás kormányoszloppal együtt rendelhető, velük együtt 695 000 forintba kerülő, és a 180 lóerős 2.0 TDCi-vel ötajtós karosszériával próbált CCD elektronikus lengéscsillapító-szabályzást.
A 400 Nm nyomatékú dízel amúgy talán jobban passzol a Mondeóhoz, de a koros blokkot hiába tervezték át, hiába kapott új hengerfejet és átdolgozott befecskendező-rendszert, továbbra is van némi turbólyuka, gyorsításkor nem túl szép, hajszálnyit csörgő hangot ad, viszont legalább összkerékhajtással is rendelhető lesz (150 és 180 lóerős szintjével). A Haldex rendszerű 4x4-ben az elektronika 16 ezredmásodpercenként figyeli majd a kerekek tapadását és 0,1 másodperc alatt lesz képes a kerekek közötti nyomatékosztás változtatására. Biztosan jó lesz, de egyelőre nem lehetett kipróbálni, ahogyan a dízelek dupla kuplungos és a benzinesek hagyományos automatáit sem. A próbált hatfokozatú kézik a márkától megszokottan jók. A kormányzás nem lett a barátom, de átlagosnak mondható, az adaptív futómű kapcsán azon lehet hahotázni, hogy a sportos beállítással a Focus ST-t próbálták modellezni.

A Mondeo igazából mindenhogyan kényelmes utazóautó, leginkább autópályára való, a hibriddel városban is nagyon jó lehet. Alapáron jár hozzá a felárért adaptív tempomat, utóbbi esetén a vezető döntése, hogy a rendszer milyen követési távolsággal, egyáltalán távolságtartóan vagy hagyományosan működjön-e. Érdekesség, hogy a Titanium esetén alapáras, táblafelismerést is adó kamera alapú sávtartó elektronika esetén is szabályozható, hogy csak figyelmeztetés, vagy csak korrigálás, netán mindkettő legyen.
Ford Mondeo 2015 - árak (Ft)
Felszereltség Motor 4 ajtós 5 ajtós Kombi
Trend 1.5 EcoBoost (160 LE) M6 - 7 750 000 8 185 000
1.5 EcoBoost (160 LE) A6 - 8 485 000 8 685 000
1.6 TDCi (115 LE) M6 - 7 960 000 8 160 000
1.6 TDCi (115 LE) ECOnetic M6 - 8 160 000 8 360 000
2.0l TDCi (150 LE) M6 - 8 250 000 8 450 000
2.0 TDCi (150 LE) PowerShift automata - 8 750 000 8 950 000
Titanium 1.5 EcoBoost (160 LE) M6 - 8 585 000 8 785 000
1.5 EcoBoost (160 LE) A6 - 9 085 000 9 285 000
2.0l SCTi EcoBoost (203 LE) A6 - 9 575 000 9 775 000
2.0 SCTi EcoBoost (240 LE) A6 - 10 005 000 10 205 000
2.0 TDCi (150LE) M6 - 8 850 000 9 050 000
2.0 TDCi (150LE) PowerShift automata - 9 350 000 9 550 000
2.0 TDCi (180LE) M6 - 9 195 000 9 395 000
2.0l TDCi (180LE) PowerShift automata - 9 695 000 9 895 000
Titanium Hybrid 2.0l HEV (187 LE) 9 350 000  - -

A Mondeo nagy fegyvere – főként szemből friss és ütős - formáján túl ellátmánya. Nem csak az, hogy a kategóriában ma elvárható tételeket sorolja, valamint kínál egyedi tételként hátsó övlégzsákot, hanem az, hogy a legtöbb fontos extrát már alapból, vagy olcsón adja. Az új széria akciók nélkül 7,75 millió forinttól rendelhető, amivel nyilván jóval drágább a nagyon komoly készletkisöprési kedvezményekkel kelletett korábbinál. Ellenben alapáron nyújt sok más mellett kétzónás automata klímát, 7 légzsákot, fékdifferenciálzáras, visszagurulásgátlós ESP-t, elektromos rögzítőféket, távirányítós központi zárt My Key programozható pótkulccsal, tempomatot, stop/start rendszert, elektromos ablakokat és tükröket, bőrbe varrt kormányt és váltógombot, valamint MP3-olvasós és USB-csatlakozós CD-rádiót is. A holttérfigyelő már az alapverzióhoz is elérhető (196 000 forintért), akárcsak a 115 000 forintos elektromos csomagtérajtó vagy a 200 000 forintos, első-hátsó radaros parkolóasszisztens, illetve a legfontosabbat említve a gyalogoselütéseket is kiküszöbölő, illetve súlyosságukat mérséklő Active City Stop koccanásgátló. LED fényszóró csak a Titanium esetén rendelhető (385 000-ért), akárcsak távolságtartós tempomat 378 000, első-hátsó ülésfűtés mindössze 70 000 forintért. Csak egy-egy további tételt említve továbbra is kérhető roló a hátsó ajtók ablakaira, sport- és memóriás ülés, fűtőszálas szélvédő, utastéri konnektor. Számos extra csomagokba kombinálva is kapható, az opciós lista kellően hosszú.
Az új Mondeo első példányai november végén, decemberben futhatnak be hazánkba, a csakis a Ford Store speciális kereskedésekben kínált Vignale luxusszéria érkezése a jövő év második felében esedékes. Itthon az idei évben már nem várható túlzottan komoly eladás a legújabb Mondeóból, bár van számos flottavásárló, aki már rendelt is az újdonságból. A magánkuncsaftok inkább az akciós régit viszik – egyelőre. Jövőre viszont nemcsak arra számít a Ford, hogy megőrzi a kategória éllovasa címet (hazánkban), hanem arra is, hogy jelenleg sem szerény 19,7%-os piacrészét is feljebb tudja tornászni. Ehhez bizonyára az új Passatnak is lesz egy-két szava, az erős verseny a vevőknek kedvezhet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 00:53
    Permalink

    En nem temettem el 10en eves kocsik kozul is szivesebben veszem aminek az oraja 250-350e km kornyeken
    jar mint aminek 100-150ekm…
    Tudom hogy birniuk kell,csakhat azert valjuk be egy ilyen kis motorbol 125paci 170Nm nem kis szo.
    Most a fotelfizikusok ne horduljenek fel de aki szerelt auto motort az tudja hogy sokszor mekkora erohatasok
    keletkeznek mar egy sima 1.6osban is.A fotengely hajtokarok es tarsainak milyen erohatasokat kell lekuzdeni.

  • 2017.10.29. at 00:53
    Permalink

    Barátom az elmúlt 10 évben a “hozzáértők” már eltemették az összes turbó dieselt.
    Közben meg 500 ezret futottan is csöpögő nyállal veszik meg 150-re visszatekert órával.

    Nem kell jajveszékelni, jól fogják bírni a kis benzinesek is. Bár nem vagyok jómódú, mégis komoly összegben fogadnék rá, csak félő, hogy 10 év múlva már minden kesergő tagadni fogja a mai jajveszékelését.

  • 2017.10.29. at 00:53
    Permalink

    És ezen csodálkozol? 150 lovas, 350 Nm-es autókról beszélsz, amiket 105 lovas, 180 Nm-esekkel akarnak összehasonlítani. Megjegyzem, aki cégautót kap, az kussoljon, ne lázadjon.
    Olcsóbb őket megvenni és fenntartani, ez a jövő. Benzin vagy hibrid. A dieselek lassan kihalnak (nagyon lassan) mint a dinoszauruszok.

  • 2017.10.29. at 00:53
    Permalink

    Santo! Láttál már lengyel turistákat “Kispók” után akasztott 5-5személyes lakókocsival? Én jó párat, nem a dinamizmus volt a jellemző, de azért valahogyan elporoszkáltak! De aki ilyen célra akarja használni annak ott 2literes TDCI, kiváló kiforrott, én már a 3. céges gépemet koptatom, mindegyik hiba mentes volt, és 450.000km-rel mentek vissza a lízing céghez! Ez az új “mondi” gyönyörű, ver mindent a kategóriában, bár ez relatív és én kicsit elfogult is vagyok!

Vélemény, hozzászólás?