Új bundában a kisoroszlán – Peugeot 208 menetpróba

Vezettük a megújult Peugeot 208-ast

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Átrajzolt lámpákkal és lökhárítókkal, új színvilággal és erősebb, takarékosabb motorokkal érkezik a Peugeot ráncfelvarrott kisautója.


2012-ben debütált a Peugeot kisautója, amely azóta a B szegmens kulcsszereplőjévé vált. A 208-as a 2008-as modellel karöltve 2014-ben megerősítette az oroszlános márka dobogós helyezését a maga szegmensében. Annak érdekében, hogy a jó piaci szereplését megtartsa, idén új köntösbe öltözött. A látvány mellett műszaki innovációk is beköltöztek a kisoroszlán barlangjába, az átdolgozott motoroknak köszönhetően pedig még erősebbé és hatékonyabbá vált.
Hirdetés


A frissített 208 első ránézésre elődjéhez képest agresszívabb és határozottabb megjelenést kapott. Az első LED-es lámpák mellett a hátsók is LED technológiát kaptak 3D hatással, utóbbi dizájnja a márka más modelljeinél is felfedezhető oroszlánkarmokat szimbolizál. A hűtőmaszk szélesebb lett, a korábbi változathoz képest vastagabb, krómozott díszléccel látták el, amely mostantól teljesen belesimul a lökhárítóba. Oldalnézetből sem maradt változatlanul a 208, több új könnyűfémfelnit rendelhetünk az autóhoz, 15-től 17 colos méretekig.
A belső alapvetően nem változott. Akárcsak az eddigi 208 modellekben, most is az i-Cockpit várja a vezetőt, amely nagy sikereket ért el az ügyfelek körében. Nem csoda, valóban egy újszerű vezetési élményt nyújt a belső elrendezése. A kormány kis mérete, a magasra helyezett műszerfal és a karnyújtásnyira lévő 7 colos érintőképernyő mind-mind hozzájárulnak a sportos és biztonságos vezetéshez. Utóbbi a modellfrissítés során MirrorScreen funkciót kapott, mellyel saját Android vagy iOS alapú okostelefonunk képernyőjét klónozhatjuk az autó kijelzőjére.

Kényelmi és biztonsági extrákkal is kiegészült a Peugeot itthon kapható legkisebb modellje. Könnyedség azoknak, akik a kis méretű karosszéria ellenére sem képesek a pontos párhuzamos vagy merőleges parkolásra, hogy a Park Assist mindkét típusú parkolási módban segít, és beáll helyettünk a kiválasztott helyre. Aki ügyesen parkol, de nagyobb biztonságot szeretne hátramenetkor, mostantól tolatókamerát is választhat. A városi közlekedésben a koccanások megelőzésében és ütközések során a sebesség mérséklésében válik hasznunkra az Active City Brake, mely automatikusan fékez, ha a lézeres detektor vészhelyzetet észlel.

Motorizáció szempontjából is előrelépett a 208. Mind a dízel, mind a benzines paletta frissült, mindkettőből találhatunk olyat, amely a a kategóriában élen jár teljesítmény és fogyasztás szempontjából. Gázolajosból mostantól kizárólag 1.6-os BlueHDI érhető el 75, 100 és 120 lóerős teljesítményszinttel. A legkisebb dízel átlagfogyasztása 3,0 l/100 km, amely nemcsak a szegmensben, hanem a piacon is új rekordnak számít.
Peugeot 208, 2015 − dízelmotorok
1.6 BlueHDi 75 LE 1.6 BlueHDi 100 LE 1.6 BlueHDi 120 LE
Hengerűrtartalom [cm3] 1598
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat manuális/5 manuális/6
automata/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 75(3500) 100 (3750) 120 (3500)
Nyomaték [Nm (1/min)] 230 (1750) 254 (1750) 285 (1750)
Gyorsulás 0-100 km/h 13,3 10,7 9,4
Végsebesség [km/h] 171 187 190
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 4,2/3,0/3,5 3,8/3,2/3,4 4,4/3,2/3,6
CO2-kibocsátás [g/km] 90 87 94
Menetkész tömeg [kg] 1065 1090 1115
Alapár 5-ajtós [Millió Ft] 3,79 4,47 4,995

Akik a benzines változatokat részesítik előnyben, ők a dízelnél némileg szélesebb palettából válogathatnak. 1,0 literes lökettérfogattal egyetlen 68 lóerős változat érhető el. Az 1,2 literesekből 82 és 110 lóerős választható. Utóbbi az ötsebességes manuális mellett rendelhető hatfokozatú EAT automatával is, továbbá mindegyik modellhez elérhető a start/stop rendszer. Ezek mindegyike háromhengeres, négyhengeresből egyetlen érhető el, ez pedig a csúcsváltozat, az 1.6-os, 208 lóerős GTi.
Peugeot 208, 2015 − benzines motorok
[cellaigazitas="kozep"]1598[/cella]
1.0 PureTech 1.2 PureTech 1.6 THP 208 LE
Hengerűrtartalom [cm3] 999 1199
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat manuális/5 manuális/5
robotizált/5
manuális/5
automata/6
manuális/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 68 (6000) 82 (5750) 110 (5500) 208 (6000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 95 (3000) 118 (2750) 205 (1500) 300 (3000)
Gyorsulás 0-100 km/h 14,0 12,2 9,6 6,5
Végsebesség [km/h] 165 175 190 230
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 5,2/3,9/4,4 5,5/3,9/4,5 5,6/3,8/4,5 7,0/4,5/5,4
CO2-kibocsátás [g/km] 102 97 103 125
Menetkész tömeg [kg] 960 1060 1160
Alapár 5-ajtós [Millió Ft] 3,18 3,33 3,78 6,248

A megújult Peugeot 208 már rendelhető, ráadásul most 100-200 ezer közötti kedvezményt is kapunk. Három felszereltségi szint közül válogathatunk, az alap 1,0 literes 68 lóerős benzines ötajtós 3,18 millióról indul a korábban említett kedvezménnyel. A benzines 110 lóerős a legmagasabb felszereltségi szinttel 4,51 millióért vihető haza. Dízel fronton a belépő 75 lóerős BlueHDI 3,79 millióról indul, míg a kínálat csúcsát a 120 lóerős változat jelenti 4,99 milliós árával. A legsportosabb GTi változat 6,25 millióért vihető haza.

A menetpróba során a 75 lóerős BlueHDI-t sikerült kipróbálni, amely a rövid városi teszt során pozitív benyomásokat keltett. Az i-Cockpit-os belső elrendezés valóban zseniális, a kis kormány már-már szinte olyan, mintha szimulátorozna az ember. A dízelhang alapjáraton hallható, elindulásnál is mormogós, 30-40 km/h feletti tempónál viszont már kulturálttá válik a járása és a hangja, még akkor is, ha jobban tapossuk neki. A 230 Nm-es forgatónyomaték elegendő, és meggyőző dinamikát produkált az autó, amely városi használatban teljes mértékben elegendő, közúton viszont bizonyára nagyobb meggondolással kell majd autózni vele, főként ha előzésekre kerül a sor.
Egyetlen hátrányt sikerült felfedezni a néhány km-es menetpróba során, ami nem más, mint a váltóút hossza. Maga a váltó jól kézre esik és pontos, de olyan hosszú úton jár, hogy a mai világban nagyon ritkán találkozni ilyennel. Mindez persze megszokás kérdése, továbbá egyes motorváltozatokhoz elérhető az automata is, amellyel ez a probléma megszűnik. Összességében nagyon bejött a kis 208-as, és türelmetlenül várom, hogy mikor kerül végre hosszabb időre is a kezeim közé egy példány.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 16:10
    Permalink

    Furcsa, de a yarisszal én is így jártam… [url]http://autossagok.blog.hu/2015/06/12/egy_igazan_rossz_auto[/url] ,

    Furcsa hogy mennyire el tudja vinni az embert az előítélet.

  • 2017.10.28. at 16:10
    Permalink

    Alkalmam volt elkísérni egy hölgy kollégát, aki éppen ilyesmi autót keresgélt és tőlem kért segítséget, megnéztünk jópár modellt. Én személy szerint nem voltam elájulva a 208-tól, de beleülve egy-egy alacsonyabb felszereltségű Poloba, Yarisba vagy akár Fiestába, majdnem elsírtam magam. Az újságokban látott csili-vili belső helyett gagyi LCD kijelzős műszerfalak, csupa fekete belső, nylon kárpitok, 20 éves fejegységek kék világítással, és döglött 60-80 LE-s szívómotorok mindenütt 3,5 millió Ft-ért… Olyan “apróságokról” nem is beszélve hogy pótkereket még pénzért sem lehet rendelni egy kihangosító 100.000 Ft vagy hogy fizetni kell az oldallégzsákért és a hamutartóért is sok helyen. Ehhez képest tényleg felüdülés volt a Peugeot 208, igaz mi még a régi modellt néztük, de a 82 LE-s benzines jól pörgött, igényes volt a belső, ott volt a nagy képernyő ingyen kihangosítóval, és tényleg jó volt vezetni a miniatűr kormánnyal, a minőségben egész más mint a régi 206 vagy 207. A kolléga végül használt kocsit vett, viszont nagyon pozitívan csalódtunk a kis 208-ban.

  • 2017.10.28. at 16:10
    Permalink

    Az új 308 nagyon “németes” lett, már-már Golf – nem tudom mit értett egyéniség alatt, de ha azt, amit én, akkor talán igaza van. Itt van pl. a főoldalon az SW változat, amit ha hunyorítok simán VAG konszern autónak néznék, nem egy karakteres Peugeot – ez persze nem jelenti azt, hogy rosz – sőt, agyonajnározza mindenki, hogy ilyet kell venni, de hol van már belőle az elmúlt pár évtized francia autóinak komolytalansága. A tesó Citroen C4-ről szintén kevés izgalmas dolgot tud mondani az ember (hova lett a fix kormányközép, a menő coupé verzió, a kedvesen idióta műszerfal?). Persze őszintén szólva nekem a 207-hez hasonlóan az előző generációs 308 sem jött be annyira, de azért előlről-hátulról-oldalról akárhol felismeri az ember, hogy na igen, az egy Peugeot. A 306/307-et meg pláne. Nem állítom, hogy ez a 208 egy akkora “divatdiktátor” volna, mint volt a 206 annak idején, nyílván a cég anyagi helyzetéből is következik, hogy most nem engedhetik meg maguknak, hogy merész ötletekkel rukkoljanak elő.

  • 2017.10.28. at 16:10
    Permalink

    Tényleg érdekelne, hogy az a sületlenség, amit ez a witz csávó összehordott, hogy illik szerinted a 308-ra? Mitől “adnál neki igazad” ilyen orbitális baromság kapcsán?

  • 2017.10.28. at 16:10
    Permalink

    Hát ha ezt mondjuk a 308-al kapcsolatban hozod fel érvként, igazat is adnék neked, de a 208-nál szerintem szó nem érheti a ház elejét, mert mérföldkövekkel Peugeotosabb lett, mint az előd 207, ami hiába tartotta meg pl. az akkor aktuális brand-arculat szinte minden elemét (elhúzott fényszórók, nagy embléma, bohóc száj, stb.), ha a púder alatt semmi plusz nem volt és közben majdnem komapkt méretű járgány lett belőle. Nem akarom elkiabálni, de a 2-es szériával talán visszataláltak a nagy elődök (205/206) által kitaposott útra. Én egyedül a “színpolitikájuk” miatt haragszom rájuk – a szürke 50 árnyalatán kívűl kb. semmi egyébben nem elérhető a 208 – mikor megláttam a modellfrissítéshez kapcsolódó sajtóképeken a narancssárga verziót egy megkönnyebbülő “végre” futott át az agyamon, de úgy tűnik azon kívűl más nem lesz és az is csak drágább felszereltségekhez. Persze ha ezzel a vevőkör ízléséhez igazodnak, akkor ott is nagy baj van…

Vélemény, hozzászólás?