Menetpróbán a Volvo új büszkesége, az XC90

Vezettük a Volvo legújabb SUV-ját, a második generációs XC90-et

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hónapokkal ezelőtt már találkoztunk a Volvo idei újdonságával, az XC90-nel, most pedig ki is próbáltuk, hogy mire képes.


2002-őt írtunk, amikor a Volvo is beszállt a szabadidőautók piacára az XC90 névre keresztelt modelljével. Azóta úgy telt el 13 év, hogy az autó összességében nem sokat változott, csupán enyhébb ráncfelvarrásokon esett át. Az első generációból 636 ezer darab kelt el világszerte, hazánkban pedig 1308 példányt értékesítettek újonnan, de természetesen jelentős mennyiség érkezett használtan is. A meglévő tulajdonosokon kívül többen is türelmetlenül várták az újdonságot, jól mutatja ezt az is, hogy itthon eddig már több mint 200 darab új XC90 talált gazdára.
Hirdetés

Mérete hasonlóan a trendeknek hosszában és széltében nőtt, magassága pedig csökkent. Előbbi kettő 14 és 7 centivel növekedett, míg a magasság közel 1 centivel csökkent. A tengelytáv 12,5 centivel nőtt, amely pozitív hatású a hátsó lábtérre. Az autó külleme sokat komolyodott, elöl lényegében egy teljesen új, morcos, agresszív dizájnnal köszönt bennünket az XC90. Hátul maradtak a tetőig nyúló lámpatestek, ugyanakkor szok karcsúbb formát és LED-es világítást kaptak. A kipufogók bizonyos felszereltségi szintnél trapéz alakúak és a körülöttük lévő díszléc megjelenése is attól függ, hogy milyen ellátmánnyal rendeltük az autót. A szemfülesek néhány dizájnelemet megtekintve azonnal kiszúrhatják, hogy a négy felszereltségi szint melyikével van dolguk.
Volvo XC90, 2015 − méretek
Hosszúság [mm] 4950
Szélesség [mm] 2008
Magasság [mm] 1776
Tengelytáv [mm] 2984
Csomagtér [l] 314-1886
Nyomtáv elöl/hátul [mm] 1665/1667
Hasmagasság [mm] 238

A belső tér nagymértékben átalakult, talán itt látszik leginkább a 12 éves fejlődés. Azt gondolhatná az ember, hogy a mai modern autókban egyre több gomb és kapcsoló van, az XC90 azonban rácáfol erre. Csupán egyetlen gombsor található a középkonzolon és pár multifunkciós gomb a kormányon, ezeken kívül pedig minden a 9"-os álló formátumú középső érintőkijelzőn kapott helyet, amely akár kesztyűben is kezelhető. Az egész olyan, mintha egy tabletet nyomogatnánk, annyi különbséggel, hogy az autó egyes alrendszereit állítgatjuk, illetve szabjuk személyre vele. A helykínálatnak jót tett a tengelytáv növekedése, hátul is kényelmesen elférni, ahol a fejtámlák kivitele és mérete lényegében egy az egyben megegyezik az első üléseken találhatókkal. Az ötüléses változat mellett 490 ezer forint felárért elérhető a hétüléses kivitel is, amely leghátul elsősorban gyerekek számára ad megfelelő helyet. A belső összességében nézve a német versenytársak szintjét hozza, mind kidolgozottság, mind anyagminőség tekintetében.

Motorizáció szempontjából az összes XC90-ben egy közös dolog van: mindegyik négyhengeres 2,0 literes turbómotorral szerelt. A palettán jelenleg egy benzines (T6) és egy dízel (D5) található. A harmadikként érkező T8 hibrid hajtású, vele tisztán elektromos üzemben akár 43 km-t is autózhatunk. A pontos teljesítmény, nyomaték és egyéb műszaki adatokat az alábbi táblázat mutatja.
Volvo XC90, 2015 − műszaki adatok
Változat T6 AWD T8 AWD D5 AWD
Hengerűrtartalom [cm3] 1969
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat 8 fokozatú automata
Teljesítmény [LE (1/min)] 320(5700) 400
(elektromotorral együtt)
225(4250)
Nyomaték [Nm (1/min)] 400(2200-5400) 640
(elektromotorral együtt)
470(1750-2500)
Gyorsulás 0-100 km/h 6,5 5,9 7,8
Végsebesség [km/h] 230 230 220
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 9,6/6,6/7,7 -/-/2,5 6,2/5,4/5,7
CO2-kibocsátás [g/km] 179 59 149
Menetkész tömeg [kg] 2078-2125 2343 2082-2130

A menetpróba során a T6-os blokkal szerelt modellhez volt szerencsém, amely nem okozott csalódást. Nem csoda, annak ellenére, hogy valamivel 2 tonna feletti az autó súlya, hipp-hopp elértük a pályán engedélyezett 110 km/órás maximális sebességet a sikán előtt, ahol egy komolyabb féktáv következett. Még itt sem lehetett érezni, hogy nehéz lenne az autó, kanyarban viszont már picit billegősebb volt a légrugókkal szerelt futómű. A kanyarstabilitás és a kormányzás pontossága ugyanakkor precíznek érződött, oda ment az autó, ahova én akartam. Egyedül a kigyorsításoknál volt hosszabb késlekedése a nyolcsebességes automatának, jól lehet, a menetstabilizáló elektronika is érezte, hogy határon vagyunk, emiatt nem engedte időben a visszakapcsolást. Sportosabb vezetésnél ezért ajánlott a váltót M, azaz manuális módban használni, ilyenkor viszont jól jönnének a kormány mögötti váltófülek.

Az országúti közlekedést szimuláló körpálya mellett profi instruktorokkal utasként tapasztalhattuk meg, hogy mit tud terepen az XC90. Többet, mint amit egy átlagsofőr meg merne vele csinálni. Mindezt úgy, hogy utcai gumi van az autón és nincs benne felező. Van viszont off-road mód, amelyet egy kattintással bekapcsolhatunk, ekkor a légrugók növelik a hasmagasságot és automatikusan bekapcsolják a lejtmenet vezérlőt. Innentől jöhet akár az 50 százalékos emelkedő vagy lejtő, a 30 fokos oldaldőlésű kúpfelületen autózás, ésszel vezetve gond nélkül teljesíteni tudja az autó ezeket, annak ellenére, hogy nem terepjárónak született. A gumi természetesen határt szab, vizes füvön és saras útfelületen azért nem birkózna meg mindennel olyan könnyen, mint szárazon.

A temérdek vezetősegéd közül az automatikus parkolóautomatikát próbálhattuk még ki, amely robotpilóta módjára végzi a dolgát. Nekünk csak annyit kell csinálni, hogy kiadjuk a parancsot: keresd a parkolóhelyet! Ezután ha talált, akkor szól és írja az utasításokat, hogy mikor, mit kell csinálnunk. Többnyire csak a váltót kell D és R között tologatni, a gáz és fékadás természetesen a mi kezünkben, azaz lábunkra marad. A kormány viszont magától pörög oda vissza, a végeredmény pedig egy tökéletesen elvégzett merőleges vagy párhuzamos parkolás. Nem kell félniük tehát azoknak sem, akik úgy gondolják, hogy nagy autó az XC90, és nehéz lesz vele a rutinozás és parkolás.

Extrák szempontjából természetesen nem ez a leginkább hi-tech kütyü, de számos olyan kiegészítő van, ami könnyebbé és biztonságosabbá teszi az autózást. A Volvo jól ismert passzív biztonsági felszereltségei mellett számos aktív biztonsági extra véd minket attól, hogy a baleset bekövetkezzen. Adaptív tempomat, sávelhagyásra, sávváltásra figyelmeztetés és ráfutást megelőző rendszer, tolatáskor a keresztirányú forgalmat figyelő szenzorok, bekanyarodáskor ütközésmegelőző rendszer áll rendelkezésre, csak hogy a legfontosabbakat említsem. Kényelmi és egyben biztonsági extraként rendelhető Head Up Display, a zene kedvelői pedig a Bowers & Wilkins 19 hangszórós, 1400 wattos prémium hangrendszeren hallgathatják kedvenc számaikat.

Volvo XC90, 2015. 06. hó − árak
Kinetic Momentum Inscription R-Design
T6 AWD (5 üléses) 17 350 000 18 860 000 20 800 000 20 860 000
T8 AWD (7 üléses) - 22 240 000 23 400 000 23 450 000
D5 AWD (5 üléses) 15 370 000 16 880 000 18 820 000 18 880 000

Az XC90 a Kinetictől az R-Designig összesen négyféle felszereltségi szintet kínál. Az első generációban a Momentum felszereltség volt a legkelendőbb, várhatóan most is ebből fogy majd a legtöbb. A sportos megjelenést nem igénylők számára a Summumot váltó Inscription szint lesz a megfelelő választás, amely már kellően sok extrát tartalmaz, de közel nem mindent. Akárcsak a többi prémiummárkánál, itt is több millió forintot lehet még költeni a különböző biztonsági és kényelmi extrákra. Az aktív biztonsági felszerelések csomagjai együttvéve közel 800 ezer forintot kóstálnak, a légrugózás adaptív futóműállítással további 800 ezer, a 19 hangszórós hifi pedig 1 millió forint. Még néhány apróságot kiválasztva máris 3 milliós többlettel számolhatunk, és még közel nincs vége a sornak. Ha tehetjük, akkor minden olyan kiegészítőt rendeljünk meg az autóba, amely hasznos lehet. Ebben az esetben egy nagyon szerethető és mind aktív, mind passzív biztonság terén egy megbízható autónk lesz az XC90 személyében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?