2,9 millióért vihető a csinos, családi SEAT Toledo

Vissza a gyökerekhez, itthon a legújabb SEAT Toledo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már a hazai piacon is kapható a negyedik generációs SEAT Toledo. Csomagtere végre ismét 550 literes, 10 százalékkal nagyobb, mint a korábbi, egyterűs generációé, ára pedig sokkal alacsonyabb.

Talán generációs kérdés, de a SEAT Toledo nekem lejtőshátú ötajtós, alsó-középkategóriás, Volkswagen Golf-alapú, óriási csomagterű és olcsó modell. Leginkább taxi, hiszen a Főtaxi flottájában félezer példány szolgált a kilencvenes években. Természetesen az első, 1991-ben, még a Golf II műszakiságára épített első nemzedékből. Aztán lett belőle négyajtós, 550 helyett csak 500 literes csomagterű, Golf IV-alapú szedán 1998-ban, majd 2004-ben meredekhátú, szintén 500 literes csomagterű, már Golf V-alapú egyterű. Tavaly pedig Genfben koncepcióként, nyáron gyakorlatilag változatlan formában gyártásra kész modellként debütált a Skoda Rapiddal gyakorlatilag egyező lejtőshátú, az eredetihez nem csak formájával, 550 literes csomagterével és meglehetősen alacsony, 2,9 millió forint alá tolt alapárával is hasonlító negyedik generációs Toledo.
Ismét olcsó modell, viszlát sportos márkakép, viszlát független hátsó felfüggesztés, hello ismét elegánsabb forma, nagyobb csomagtér és reklámár. A Toledo nem más, mint egy SEAT-emblémás Skoda Rapid. Persze a szögletesebb maszkú cseh testvérhez képest lágyabb fizimiskát rajzoló fronttal, s kecsesebb farral. Homorításával légterelőt formázó csomagtérajtaját természetesen a SEAT-embléma billentése nyitja, a hátsó ablaktörlő pedig itt is feláras (21 590 forintos) tétel.
A SEAT Toledo méretei
Hosszúság x szélesség x magasság 4482 x 1703 x 1461 mm
Tengelytávolság 2602 mm
Csomagtér 550-1490 l
Belül már az alapverzióba is több króm kerül, például a légbeömlők köré, mint amennyivel a Skoda Rapid esetén az olcsónak nem nevezhető tesztautóban találkoztunk, alapvetően persze ugyanaz az érzés kerít magával, mint a cseh spármodell esetében. A plasztikok kivétel nélkül kemények, a legmagasabb (Style) felszereltség esetén kéttónusúak, szemre gusztusosak. Tér bőven van, a második üléssorban is, az ülések pedig fájóan puritánok. Bár a sajtóanyag szerint csak a „formai filozófia” modern és puritán, szerintünk a kivitelezés is. A legfőbb konkurensnek nevezett Chevrolet Cruze, illetve Renault Fluence sokkal komolyabb autó érzetét kelti – utasterével.
Vezetni ugyanúgy nem rossz a Toledót, mint a Rapidot, legalábbis az itt már 105 lóerővel és 6 fokozatú kézi váltóval próbált 1.2 TSI-t. A karosszéria könnyű, a 85 lóerős Rapidhoz képest mondjuk érzetre nem ment jobban a 105 lovas, izmosabb verzió. A futómű stabil és feszes, olcsó, elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros. A biztonsági ellátmány jónak számít, mindegyik verzióba kerül ESP, ám érdekes módon a Toledo alapáron hátul dobfékes, 13 970 forintos felár a hátsó tárcsafék. Mint azt Papp Zoltántól, a SEAT márkaigazgatójától megtudtuk, ezt minden modellbe megrendelik, s jövő évtől várhatóan széria lesz.
Hirdetés

Az extrakínálat olcsó autóhoz mérten hosszú: automata klíma, navigációs rendszer, de még digitális rádiótuner is elérhető a Toledóhoz. Persze nem az alapverzióhoz! A csakis 1,2 literes háromhengeres motorral, akciós áron 2 896 000 forintért hazagurítható Entry ad ugyan 6 légzsákot és ESP-t, valamint elektromos első ablakokat, s központi zárat is, de hátsó üléstámlája egyben dönthető csak, s hozzá csupán néhány tétel kérhető extraként. Légkondi (273 050 Ft), MP3-olvasós, kormányról vezérelhető CD-rádió (137 160 Ft), valamint „Téli csomagként”, fűthető első ülés, fűthető ablakmosó fúvóka és fényszórómosó (114 300 Ft) rendelhető hozzá.
SEAT Toledo - alapvető műszaki adatok
1.2 MPI
75 LE
1.2 TSI
85 LE
1.2 TSI
105 LE
1.4 TSI
122 LE
1.6 CR TDI
105 LE
Hengerszám/ -űrtartalom [cm3] 3/1198 4/1197 4/1197 4/1390 4/1598
Teljesítmény [LE(1/min)] 75
(5400)
85
(4800)
105
(5000)
122
(5000)
105
(4400)
Nyomaték [Nm(1/min)] 112
(3750)
160
(1500-3500)
175
(1550-4100)
200
(1500-4000)
250
(1500-2500)
Váltó 5 fok. man. 5 fok. man. 6 fok. man. 7 fok. DSG 5 fok. man.
Gyorsulás [0-100 km/h, s] 13,9 11,8 10,3 9,5 10,1 (10,4)*
Végsebesség [km/h] 175 183 195 206 190
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 6,1 5,1 5,4 (5,0)* 5,8 4,4 (3,9)*
CO2 [g/km] 137 119 125 (116)* 134 114 (104)*
Akciós alapár 2 896 360 Ft (Entry) 3 637 000 Ft (Reference) 3 823 000 Ft (Reference) 4 843 000 Ft (DSG Style) 4 330 000 Ft (Reference)

*: Ecomotive
A második, Reference szint elektromosan állítható és fűthető külső tükröket, audiorendszert, fedélzeti számítógépet, világított kesztyűtartót, légkondit, magasságában szabályozható sofőrülést, ötödik fejtámaszt és temérdek opciót is ad. Felára nem meghatározható, hiszen szemben a csakis az alapmotorral kérhető Entryvel ez már csakis turbós (1.2 TSI, 85 vagy 105 LE benzines, illetve 1.6 CR TDI, 105 LE dízel) motorokkal kapható, listaáron több mint 1 millióval drágábban az alapnál, de akciósan 3 637 000 forinttól. Style lenne a vágy tárgya 16 colos felnivel, elektromos hátsó (soha nem látott módon csak a hátsó ajtókról kapcsolható) ablakokkal, liftezhető első utasüléssel, tempomattal és kanyarfényt adó ködfényszóróval, első és hátsó könyöktámasszal, csomagtéri rögzítőrendszerrel? Csakis legalább 105 lóerővel, 1.2 TSI motorral, csúcsmodellként 122 lóerős, 7 fokozatú DSG váltós 1.4 TSI-vel, illetve a 105 lóerős 1.6 CR TDI-vel lehet a vágyból valóság.
Akciós alapárak fentebb, a Skoda Rapidéhoz mérten magasabb, ám gazdagabb ellátmánnyal ellensúlyozott szinten. A SEAT idén 400 példányt kíván eladni a Toledóból, állítólag 70 már el is kelt, rendszámot persze még csak a 6 bemutatómodell kapott. A legfőbb konkurensnek nevezett modellek közül a Chevrolet Cruze tavaly 290, a Renault Fluence 1098 példányban kelt el itthon. Praktikus, ötajtós kialakításával és óriási, 550 literes csomagterével a Toledónak van esélye közéjük furakodni, ám minőségérzetben egyikükkel sem veszi fel a versenyt. A Fluence ellenében pedig ár szempontjából is jelentősen alulmarad, persze adhat DSG váltót, amit a konkurensek közül senki sem. Így aztán a Toledo igenis érdekes új modell a lépcsőshátúak között, főként öt ajtajával, ám vélhetően a döntő többség marad majd a használható alapmotor + gazdagabb ellátmány és finomabb utastér kombinációjánál, azt pedig jó áron nem a spanyol modell fogja megadni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 06:35
    Permalink

    Jó autó lenne normális motorokkal mi ez? ezek a motorok elég szégyenteljesek.
    Eleve a legkisebb motornak az 1.4TSI-nek kéne lennie 125LE-vel aztán jöhet az 1.8 160LE 2.0TFSI 211LE diesel 1.6 105 nyitja a sort 2.0 folytatja 140LE-vel aztán a 170LE-s csúcs diesel.

  • 2017.10.30. at 06:35
    Permalink

    A forma, kinézet, műszerfal elrendezés, megjelenés témában teljesen fölösleges vitatkozni, hiszen az egyéni ízlés kérdése, van akinek tetszik, van akinek nem. És ettől senki sem rosszabb, mint a másik. Van aki a szögletes formát kedveli, van aki kereket, akár a nőknél :)))

    Nekem pl. tetszik ez a Toledo, az új Octavia pedig mégjobban. A legújabb Golf zsenialitását pedig éppen most díjazta a szakma az év autója díjjal. Azt pedig hozzáértők által odaítált díj, és nem mellesleg a Golf úgy nyert, hogy több, mint kétszer annyi pontot szerzett, mint a második helyezett. Szóval mondhatjuk, hogy a többiek a “fasorban sincsenek”.
    A VW – és a németek általában – az időtálló forma mellett döntenek. Lehet, hogy kicsit konzervatívabbnak hatnak az autóik, de 10-15 év múlva is rá lehet nézni. Az olaszok (és néha a farnciák) a merészebb formákat részesítik előnyben, ezzel bevállalva, hogy egy-egy kocsi egy-egy részlete már 4-5 év múlva is komikusan hat. Mondom mindezt francia autó tulajdonosként 🙂

  • 2017.10.30. at 06:35
    Permalink

    Már megint egy unalmas semmitmondó forma, úgy látszik a vw csoportnál már megszokott módon talán egyedül az audi kivétel (még)! A belső szánalmas, úgy tizenöt évesnek hat de hát úgy látszik a sok vw-skoda-seat “fan”-nak ez tetszik! A-ből b-be jutni talán elmegy de ahogy kinéz ezzel a terepjárós hasmagassággal az már egyenesen röhej! Vegyétek-vigyétek az “új” octáviával meg rapiddal együtt ja és az ára egyenesen arcpirító jó vastagon fogott a ceruza de sajnos ebben a németmajmolós világban még ez is belefér! Hála istennek sehol sincsenek és soha nem is lesznek az Olasz dizájnerek nyomában! Ja és én igenis tapogatom a finom puha műszerfalamat többnyire amikor műszerfalápolóval kezelem! 😀

  • 2017.10.30. at 06:35
    Permalink

    Milyen CDTDI-ről beszélnek az urak ?? Fogalom zavar a Vw meg az Opel motorjai közt ? 🙂 A CDTi az Opel dízelmotorja, a Vw csoport CR TDi-t használ, ezt olyan bonyolult megjegyezni ? És akkor ezek után vegyem valakinek a véleményét bármilyen szinten is komolyan ? 🙂
    Amúgy a beltér minősége olyan szőrszálhasogató dolog, amivel bármikor fel lehet idegesíteni… Kérem, mondja már meg valaki ki az az elvetemült idióta, aki a napi használat közben az autó műszerfalát tapogatja és kopogtatja, hogy milyen a minősége ??! A közlekedés során használom a kormányt-váltót-pedálokat, néha a bajuszkapcsolókat irányjelzéshez-ablaktörlésre, és rá-rápöccintek a rádióra vagy a szellőztetésre ( hűtés-fűtés, venti fokozat, stb )… Képtelen vagyok elképzelni, hogy valaki a pirosnál állva elkezdi taperolni a műszerfalat, mert az olyan selymesen lágy, minőségi anyagból van… Vicc az egész 😀
    Arról nem is beszélve, hogy az újrahasznosítás korát éljük, ha mindegyik be lenne bőrözve, az meg a zöldeknek nem tetszene… Mindenkinek nem lehet megfelelni ez tény, de legalább ne kössünk már bele apró-cseprő hülyeségekbe ! 🙂

  • 2017.10.30. at 06:35
    Permalink

    Miért szégyen ez? Egyáltalán nem az. 1,6 CDTDI. Ennél még talán van esély arra, hogy viszonylag hosszabb ideig üzemel probléma mentesen. Ugyanekkora motor Pl. 140 LE-vel már necces.
    Idő előtt mehet az olvasztóba.

  • 2017.10.30. at 06:35
    Permalink

    Mi ez a szégyenteljes motorpaletta? 1.6 CDTDI 105 ló … 5 évvel ezelőtt vagyunk?
    Szaros KIAba is 128 ló … Az autó belsejéről ne is beszéljünk, emellett ár egy eggyel ezelőtti Colt se ronda belülről …

  • 2017.10.30. at 06:35
    Permalink

    Minek ez a crdikpebdhv-zés? Nem mindegy. Mennyivel jobb motor? 2 decivel kevesebbet fogyasz ideális esetben, amit az átlag sofőr sosem tud realizálni? Vagy 1-2 LE vel erősebb? Szintén, a soförök 99 százaléka alap szinten tud vezetni. A lényeg, hogy 3 millióért a formatervezés teljes hiányát tudhatja magáénak az a madár, aki ezt megveszi.

  • 2017.10.30. at 06:35
    Permalink

    Jó ez a Toledo, legalábbis nekem tetszik. Az úgynevezett fapados sedanokkal nehéz összehasonlítani, hiszen a Toledoban (és a Rapidban is) csupán a belépő motor az egyetlen, amelyik nem turbos, az meg valószínű gyenge hozzá, nem hiszem, hogy sokat eladnak majd belőle. Ellenben a Renault Fleunceben nincs turbós benzines, csak a jó régi 1.6-os 16V turbo nélküli.
    A dízeleknél lehet hasonlítani, de itt érdemes figyelembevenni, hogy az 1.6 Crdi újabb, és sokkal jobb motor, mint az 1.5 dCi.
    Ha a Fluence 1.6 dCi újabb fejlesztésű dízelt hasonlítjuk a Toledo 1.6 Crdi-hez – a legmagasabb felszereltséget és a jelenlegi akciós árakat figyelembe véve – akkor már a Toledo az olcsóbb majdnem félmillióval. Gondolom ezek között a felszereltségek között is van eltérés, tehát jól meg kell nézni mit is akar az ember. Szerintem ilyenkor nem az ár dönt. Pár százeszer forint nem döntő, az ember inkább azt veszi, amelyik jobban tetszik neki.

  • 2017.10.30. at 06:35
    Permalink

    Az elvük valóban azonos, mindkettő dupla kuplungos, de (bár én tagadhatatlanul Renault-rajongó lettem az utóbbi időkben) az EDC és a DSG nem említhető egy lapon, utóbbi sokkal jobb váltó, az EDC érzetre inkább a hagyományos robotizáltakhoz közeli.

  • 2017.10.30. at 06:35
    Permalink

    …még annyit hogy a Toledó és a Rapid ideális kocsi lehetne a magyar családoknak(persze megfizethető hitelek is kellenének hozzá),de a Vw még ebben a kategóriában is felszámolja a”presztízspénzt”!

    Az is röhej persze,hogy a 8 éves Lianámban jobb(puhább)anyagok vannak az utastérben.

  • 2017.10.30. at 06:35
    Permalink

    Katona Mátyás.Bocsánat,közben én is rájöttem.Hogyha jól tudom egy gyárban készül a két autó.Már csak azért
    ha netalántán valakiben felmerül az összeszerelési minőség dilemmája.

  • 2017.10.30. at 06:35
    Permalink

    “A Fluence ellenében pedig ár szempontjából is jelentősen alulmarad, persze adhat DSG váltót, amit a konkurensek közül senki sem.”

    Ez nem igaz mert a Fluence elérhető 1.5 dci motorral dupla-kuplungos EDC váltóval is:
    Fluence 1,5 dCi 110 LE EDC
    A DSG és EDC működési elve közelítőleg megegyezik.

  • 2017.10.30. at 06:35
    Permalink

    Bár a Toledo szerintem több fokkal jobban néz ki a Rapid-nál,a véleményem itt is ugyanaz!

    A jobban felszerelt-élhetőbb változatok ára túlzott,reálisan az 1,2(85 le) Tsi-vel kellene 2,9 millióba kerülnie…..
    Úgy akár versenyben is lehetne a Fluance-al,Cruze-al,301-essel,de így maximum flottaautóként(nagy tételnél biztos van további kedvezmény)vagy a taxisok körében lehet sikeres.
    Az a bizonyos hátsó ablakvezérlés pedig a németes spúr netovábbja!

  • 2017.10.30. at 06:35
    Permalink

    Elnézést, valóban voltak benne hibák, köszönjük az észrevételt! A hátsó ablakok különlegessége, hogy csak a hátsó ajtókról kapcsolhatók: soha nem láttunk még olyan autót, amelyben a sofőrnek hátra kellett volna nyúlnia az ablakvezérléshez.

  • 2017.10.30. at 06:35
    Permalink

    Hogy is van ez?elektromos hátsó (soha nem látott módon csak a hátsó ajtókról kapcsolható)
    Skoda Rapid − alapvető műszaki adatok. Megértem ,szombat van és kora reggel.

Vélemény, hozzászólás?