Volkswagen Passat Alltrack premier Genfben 
Passat Alltrack: ez a Volkswagen sem a nép autója
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Természetesen a Volkswagennek is van "igazi" szabadidő-autója, nem is egy, de az SUV-divathullámot meglovagolandó szinte kötelező kör volt egy emelt hasmagasságú kombi piacra dobása. Ő a Passat Alltrack.
Már-már luxusautós vívmányokkal, de ami biztos, szabadidős jegyekkel, tágas utas- és csomagtérrel hamarosan nálunk is kapható lesz a trendi Alltrack, a Volkswagen Passatból készített, emelt hasmagasságú kombi
Európai premierét a napokon belül nyitó Genfi Autószalonon tartják a Volkswagen Passat emelt hasmagasságú, összkerekesként is rendelhető kombijának avagy szabadidő-autójának − a korábban már általunk is beharangozott Alltrack újdonság trendi külsővel, prémiumos és igen tágas belsővel, két turbós benzinessel és három dízelvariánssal, vezetőtámogató berendezések arzenáljával pályázik az SUV-ra vágyó tehetős rétegek kegyeire. Joggal.
Az egészen elképesztő modellpalettát felsorakoztató Volkswagennek persze van már szabadidő-autója, nem is egy (Tiguan, Touareg), ebből az aspektusból tehát az Alltrack a márka harmadik SUV-ja. A picit, 3 centivel 16,5 cm-esre emelt hasmagasságú és (elöl MacPherson, hátul mutilink) futóművű kombi ugyanakkor a középkategóriás bestseller negyedik változata a szedánt, a − főszereplőnknek alapul szolgáló − Variantot és a most frissített négyajtós kupét követően, bár utóbbi, a CC ugye időközben elhagyta a Passat előnevet... És még egy megközelítés, illetve példa a VW-konszern offenzívájára: Audiból akad A4 és A6 Allroad, Skodából Octavia Scout, hogy a többit ne is említsük, azaz a Passat Alltrack akár fölöslegesnek, egy sokadik bőrnek is tűnhet, ha gonoszak lennénk.
Bent egy-két feliratot leszámítva éppen olyan, mint egy Passat, hiszen Passat. Az összkerekes változatokban gombnyomásra offroad-program is választható. A hatalmas csomagtartóból alig vesz el a 4Motion hajtás, pontos értékek a táblázatban
Ám nem vagyunk, csupán még azt rögzítjük sietve, hogy németországi alapára 33 450 euró, és ez "csak" egy elsőkerekes, szériafelszereltségű, 1.8 TSI kivitel manuális váltóval. A 170 lóerős, 4x4-es, DSG automata 2.0 TDI-ért már több mint 40 ezer eurót kérnek. De jobb nem is hasonlítgatni sem árban, sem méretben vagy tudásban az összkerékhajtással szintén elérhető Passat Varianthoz vagy a többiekhez konszernen belül, s azon túl, vizsgáljuk önmagában a legújabb "nem a nép autóját".
Módosított lökhárítók, műanyag betétek, védőelemek, egyedi színek és felnik, Alltrack-feliratok, a "normál" Passatokhoz képest magasabb felépítés − ránézésre ezek a jegyek teszik különlegessé a márka által és nevéből kiindulva mindenhova szánt kombit. Amely nem terepjáró még a Haldex-kuplungos állandó összkerékhajtással és az XDS elektronikus differenciálzárral sem, de könnyebb terepen azért biztos vígan elboldogul, továbbá a városi akadályokat is fölényesebben veszi, venné − ha tulajdonosa nem félti a puccos, 17-18 colos könnyűfém kerekeken virító, alacsony oldalfalú abroncsokat. A jobbára az első tengelyt dolgoztató, szükség esetén a nyomaték egészét hátraküldő 4Motion rendszer az erősebb benzines és dízel változathoz jár, az alap gázolajhoz választható.
Volkswagen Passat Alltrack − méretek
| Hosszúság/szélesség/magasság [mm] | 4771/1820/1550 |
| Tengelytáv [mm] | 2710 |
| Hasmagasság [mm] | 165 |
| Csomagtér [l] | 603-1731 (4Motion: 588-1716) |
A motorok mind négyhengeresek, turbósak és közvetlen befecskendezésesek. Az 1.8 és 2.0 literes TSI benzinesek 160 és 210 lóerősek, a kétliteres dízelek BMT-k, azaz környezetbarát BlueMotion Technology-rendszerűek 140 és 170 lóerővel. Az izmosabb benzines és dízel Alltrack a 30 km/h-s tempóig gombnyomásra Offroad-programot, lejtmeneti vezérlést is nyújtó 4Motion hajtást DSG duplakuplungos automata váltóval kombinálja, s mint az táblázatainkból kiolvasható, igen takarékosan.
Lesz baj, hogy mit vegyen az aktív életet élő üzletember. Elég a Skoda (Octavia Scout)? Ha már, akkor Audi (A4 Allroad vagy A6 Allroad) kéne? Vagy legyen Volkswagen az egyszerre megjelenős, családi és kirándulós szabadidő-autó? És akkor jó a Tiguan, vagy a Touareget válassza? Egyiket se. Passat. Passat Alltrack a megoldás
Volkswagen Passat Alltrack − benzines kínálat
| Motor | 1.8 TSI | 2.0 TSI 4Motion DSG |
| Lökettérfogat (ccm) | 1798 | 1984 |
| Max. teljesítmény (LE/ford.) | 160/5000-6200 | 210/5300-6200 |
| Max. nyomaték (Nm/ford.) | 250/1500-4200 | 280/1700-5200 |
| Vegyes fogyasztás (l/100 km) | 7,7 | 8,6 |
| CO2-kibocsátás (g/km) | 180 | 199 |
| Gyorsulás 0-100 km/h (s) | 8,9 | 7,8 |
| Végsebesség (km/h) | 211 | 212 |
A vérbő benzineseknél a nyomatékos, stop/startos, fékenergia-visszanyerős dízelek nyilván még tisztább üzeműek: gyárilag a 2.0 TDI 170 4Motion DSG kivitel is beéri 6 liternél kevesebb gázolajjal 100 kilométerenként. Akinek elég a 140 lóerő és a 320 Nm az a duplakuplungoshoz hasonlatosan 6 fokozatú, de manuális váltóval, még barátibb, 5,2 l/100 km-es vegyes fogyasztásra számíthat.
| Motor | 2.0 TDI | 2.0 TDI 4Motion | 2.0 TDI 170 4Motion DSG |
| Lökettérfogat (ccm) | 1968 | 1968 | 1968 |
| Max. teljesítmény (LE/ford.) | 140/4200 | 140/4200 | 170/4200 |
| Max. nyomaték (Nm/ford.) | 320/1750-2500 | 320/1750-2500 | 350/1750-2500 |
| Vegyes fogyasztás (l/100 km) | 5,2 | 5,7 | 5,9 |
| CO2-kibocsátás (g/km) | 135 | 150 | 155 |
| Gyorsulás 0-100 km/h (s) | 10,2 | 10,3 | 8,9 |
| Végsebesség (km/h) | 201 | 198 | 211 |
A család többi tagjával együtt az észak-németországi Emdenben szerelt szabadidő-autó utasterében a megszokott Passat-nívót mutatja egy-két Alltrack-felirattal, komfortüléssel, prémiumos anyaghasználattal és összeszerelési minőséggel. A gazdag alapellátmányt olyan radaros-kamerás vezetőtámogató rendszerekkel lehet kiegészíteni, mint adaptív tempomat, adaptív fényszóró, koccanásgátló, táblafelismerés, sávelhagyásra figyelmeztetés, holttérfigyelés, fáradtságfigyelés, parkolósegéd.
Kántor István
Ez is érdekes lehet:
Volkswagen Beetle 240 lóerővel
Az ABT tunerei szerint se nem elég erős, se nem elég dögös nem volt az új Bogár, az ő csomagjukkal bezzeg már az.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
MERCEDES-BENZ tesztek
Mercedes-Benz C 220 CDI BlueEfficiency Automata teszt 
Frissítésével biztonságosabb és gazdaságosabb lett a C-osztály. Kipróbáltuk a kínálat legtakarékosabbját.
Mercedes-Benz CLS 350 CDI Blue Efficiency teszt 
Első generációjával kategóriát alapított a CLS Merci, a tavaly év végén kigördített második pedig tökélyre fejlesztette a luxuskupé műfaját.
Mercedes-Benz R350 CDI 4MATIC teszt 
Öt méter hosszú, üres tömege 2,25 tonna, 265 lóerős motor mozgatja, és szinte csak az különbözteti meg egy tanktól, hogy nincs lövegtorony a tetején.
Mercedes-Benz E 250 CDI teszt
A következő években a taxisok kedvence lehet a Mercedes-Benz E 250 CDI Elegance, mert kényelemben és fogyasztásban remekel a W212 E-osztály kisfiúja.
Mercedes-Benz E 220 CDI Avantgarde T-Modell
Az épp generációváltását élő E-osztályos Mercedes kombi kapcsán merült fel a kérdés: kell ennél több autó?
Még több MERCEDES-BENZ tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
4 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
5 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Különleges Mercik fuvarozzák a Cannes-i csillagokat
- Légzsákokról röviden
- Hamilton harmadszor a pole-ban
- A világ leggyorsabb nagymamája
- F1: következik a Spanyol Nagydíj
- Kabrió nosztalgiajárat indult Budán
- Schumi újra és újra kiakad a gumikra
- Beüzemelték a BKV új Mercedes buszainak klímaberendezését
- GLA lehet a Mercedes junior szabadidő-autója
- Speciális ajánlat: ingyen Mercedest ajánl a bank
Használtautó.hu
|
Ár: 5.400.000 Ft Évjárat: 2004 Kivitel: kisbusz Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 5.199.000 Ft Évjárat: 2005 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.600.000 Ft Évjárat: 1974 Kivitel: coupe |













































Hozzászólások (12 db)
A VW az Audival van ott a prémium szegmensben, egy konzorcium, a motorjaik is azonosak. A ha valaki nem német autót akar, de szabadidős jellegű összekerekes kell neki, az előbb-utóbb biztos megtalálja a Subarut.
Előzmények megtekintése
Ha a VW prémium kategóriára pályázik, akkor ne az Audi mögé bújva tegye, hanem minőségben!
Egy Passátnak 10 éves korára ne rohadjon be az ablaktörlő tengelye!
A prémiumot minőséggel kel elérni nem formával!
Az XC70-ent fikázták mert pattog az ablaktörlő lapát, a passáton meg berohad, de mégis jobb mert német!
Ostoba tollforgatók!
Ezt miért nem hasonlítják a három német prémium márkához?? Csak nem azt szeretné sugallni a cikk írója hogy közéjük tartozik a népautó kategória is!
Kezdem azt hinni hogy a németek csak prémiumot tudnak gyártani.
A német prémium immár négy főre gyarapodott, annyira jó, hogy szinte semmihez sem tudják hasonlítani őket csak saját magukhoz! Ebben az esetben pedig egy VW pont olyan jó mint egy VW!
A német kocsik olyanok mint Chuck Norris, ő teremtette a világot!
Azért furcsa számomra a dolog, mivel az XC70-es cikk úgy indul hogy a német prémium márkák közé nem férkőzhet, csak azért mert nem német! Csak a német kocsi a jó, Chuck Norris az isten!
"Lesz baj, hogy mit vegyen az aktív életet élő üzletember. Elég a Skoda (Octavia Scout)? Ha már, akkor Audi (A4 Allroad vagy A6 Allroad) kéne? Vagy legyen Volkswagen az egyszerre megjelenős, családi és kirándulós szabadidő-autó? És akkor jó a Tiguan, vagy a Touareget válassza? Egyiket se. Passat. Passat Alltrack a megoldás"
És mi van, ha nem német autó buzi valaki, de üzletember és aktív??
Mintha nem lenne más választás!
Előzmények megtekintése
A VW az Audival van ott a prémium szegmensben, egy konzorcium, a motorjaik is azonosak. A ha valaki nem német autót akar, de szabadidős jellegű összekerekes kell neki, az előbb-utóbb biztos megtalálja a Subarut.
Ezt miért nem hasonlítják a három német prémium márkához?? Csak nem azt szeretné sugallni a cikk írója hogy közéjük tartozik a népautó kategória is!
Kezdem azt hinni hogy a németek csak prémiumot tudnak gyártani.
A német prémium immár négy főre gyarapodott, annyira jó, hogy szinte semmihez sem tudják hasonlítani őket csak saját magukhoz! Ebben az esetben pedig egy VW pont olyan jó mint egy VW!
A német kocsik olyanok mint Chuck Norris, ő teremtette a világot!
Azért furcsa számomra a dolog, mivel az XC70-es cikk úgy indul hogy a német prémium márkák közé nem férkőzhet, csak azért mert nem német! Csak a német kocsi a jó, Chuck Norris az isten!
"Lesz baj, hogy mit vegyen az aktív életet élő üzletember. Elég a Skoda (Octavia Scout)? Ha már, akkor Audi (A4 Allroad vagy A6 Allroad) kéne? Vagy legyen Volkswagen az egyszerre megjelenős, családi és kirándulós szabadidő-autó? És akkor jó a Tiguan, vagy a Touareget válassza? Egyiket se. Passat. Passat Alltrack a megoldás"
És mi van, ha nem német autó buzi valaki, de üzletember és aktív??
Mintha nem lenne más választás!
Nekem tetszik ez a megemelt Passat, és nyilván legtöbben - már akik megengedhetik maguknak - azért fogják venni, mert tetszik a kocsi megjelenése. Egyszerűen jól néz ki, és ennyi elég, persze van akinek nem tetszik, de hát ízlések és pofonok (kinek a vékony szőke, kinek a bögyös-faros vörös :)
Valóban nem szabad ezt egy terepjáróhoz hasonlítani, de biztos, hogy sokan azért fogják összkerekes meghajtással rendelni, mert néha rendes aszfaltos úton is szükség van az összkerékre. Pl. az öcsém olyan helyen lakik, hogy ha el akar indulni, akkor fel kell hajtania egy kb. 150-200 m-es erős emelkedőn. Havas, jeges időben (lásd: elmúlt hetek) ez nem egyszerű, van egy 15 éves összkerekes kocsija, de ha jobban állna anyagilag, akkor biztos benevezne egy ilyenbe.
jó kavicso útra jó de ezenkívül? a szilentjeit a szar út ugyanúgy tönkreteszi és az nem filléres mutatvány. leültetni értettem hogy onroad azaz betonra ültessék. terepjáráshoz meg több kell mint 3 cm. spoilereit ütnéle először gondolj bele egy fűszál hosszabb mint 3 cm vegyük alapul lehetetlen de mongyuk tök sima réten kocsikázol vele 40 el a fű meg a gaz elöl megkaristolja a műanyag lököst hátul meg a szép fém díszbetétet allroad városi terepjáró stb mind felesleges terepre nem képes csak nagybb a presztizse mint a sima passat combinak
csintapala szerintes ha 3 cm re megemelik a hasmagasságot meg alávágnak egy 4x4 et akkor alltrack lesz kis sár vagy valami aztán elakad meg leüti a spoilereket. semmi értelme az ilyen autóknak a tulajuk félti meg drága sose menne vele durva terepre.még egy normális falusi földúton is felülne a bogárhátú útra. ha terepre kell akkor lada niva ha aszfaltra akkor meg sima passat combi. lehet venni az árkülönbözetből egy nivat meg egy sima passat combit és megvan oldva a probléma. sose értettem az ijen félmegoldásokat. a véleménye az audi a6 allroad combiról szintén ugyanez
Különböző emberek, különböző igények. Ennyi. Érdekes, hogy attól félsz ,hogy leüti az alját, de az előző hozzászólásodban meg azt írtad, hogy miért nem ültették inkább le. Akkor most mi van? Leültetve miért jobb, ha még megemelve is leüti az alját?
Meg kell érteni, hogy ez mire való: a gyári meg a gyári sport futóműnél kicsit magasabb, kényelmesebb, szar utakra pont jó. Nem terepjáró, tehát nem kell lada nivával összehasonlítani, ellenben a fekvőrendőrön vagy egy kis földúton vagy kavicson sem kell félteni, mint egy sportfutóműves autót. Pláne, hogy alul tele van védő műanyag burkolatokkal is. Én elfogadnám.
nsx tom
király de mire, félúton rekett egy zsákutcában a terepjáró a kombi és a szabadidőautó kategóriák között?
Volvo XC a király,vagy az elsö Allroad.
volvo xc a király
csintapala szerintes ha 3 cm re megemelik a hasmagasságot meg alávágnak egy 4x4 et akkor alltrack lesz kis sár vagy valami aztán elakad meg leüti a spoilereket. semmi értelme az ilyen autóknak a tulajuk félti meg drága sose menne vele durva terepre.még egy normális falusi földúton is felülne a bogárhátú útra. ha terepre kell akkor lada niva ha aszfaltra akkor meg sima passat combi. lehet venni az árkülönbözetből egy nivat meg egy sima passat combit és megvan oldva a probléma. sose értettem az ijen félmegoldásokat. a véleménye az audi a6 allroad combiról szintén ugyanez
barmok. felültetk a kocsit ahelyett hogy leültetnék. no comment
Tényleg ilyen értetlen vagy, vagy csak játszod a hülyét?
Szerinted egy "alltrack" verziót miért kéne leültetni? Direkt emelték fel (olyan ez mint az audi allroad quattro, vagy skodánál az octavia scout).
barmok. felültetk a kocsit ahelyett hogy leültetnék. no comment