VOLVO V70

V70 (1996-2000)

V70

Évjárat:
1996-2000

tovább »

V70 (2000-2007)

V70

Évjárat:
2000-2007

tovább »

V70 (2007–)

V70

Évjárat:
2007–

tovább »

VOLVO V70 története

A V70 a Volvo középkategóriás kombija, amelynek első generációja 1996-ban jelent meg. A modell a Volvo 850 kombit váltotta. A „V” jelzés a Volvo kombi változatára utalt, míg az „S” a szedán, a „C” pedig a kupé kivitelekre. A V70 2,0–2,4 literes benzin- és 2,5 literes dízelmotorokkal került forgalomba; valamint első- és összkerékhajtással is szerelték. 2000-ben érkezett a második generáció, amely egy új padlólemezre (P2) épült; limuzin változata az S60-as volt. Továbbra is készültek első- és összkerékhajtású modellek, míg a motorválasztékot 2,0-2,5 literes benzines és 2,4-2,5 literes dízel erőforrások alkották, továbbá egy benzin-földgáz üzemű motor is napvilágot látott. A harmadik generációt 2007-ben dobták piacra, amelynek négyajtós kivitele a Volvo S80-as volt. Elődjéhez képest tizenegy centiméterrel gyarapodott a V70 hossza, a kínálat csúcsán pedig egy hathengeres, 3200 ccm-es benzinmotor állt, hatfokozatú automatikus váltóval. 2010-ben takarékos, 1,6 literes turbódízelt kapott a 2011-ben külsejével és utasterével is felfrissített sorozat.

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT12b2x2bw==

Kapcsolódó tartalom


Friss cikkek

A Lotus nem engedi Räikkönent ralizni

A Lotus nem engedi Räikkönent ralizni

3 órája – Autósvilág hírei

Hamar megjött a Lotus válasza Räikkönen ralis ötletére: a korábban Kubicát elveszítő F1-csapat nyilván nemet mondott.


Reklámáron jön a Dacia Lodgy

Reklámáron jön a Dacia Lodgy

6 órája – Autósvilág hírei

Most lett publikus a Dacia Lodgy árlistája, betartották ígéreteiket a gyáriak és van kedvezményes ár is: a Renault Crédit finanszírozásával 2,49 milliótól hazavihető a tágas egyterű.


Mobiltelefonos szerviznapló az Opeltől

Mobiltelefonos szerviznapló az Opeltől

10 órája – Autósvilág hírei

Egyre több autógyártó rukkol elő mobiltelefonos alkalmazással, az Opel most szerviznaplót telepít a zsebkészülékekbe.


Eseménynaptár 2012

Még több esemény

Használtautó.hu

VOLVO V70 2.4 D [D5] A...

Ár: 2.460.000 Ft

Évjárat: 2003

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

VOLVO V70 2.5 D

Ár: 799.000 Ft

Évjárat: 2000 / 6

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

VOLVO V70 2.4 D [D5] M...

Ár: 1.950.000 Ft

Évjárat: 2004 / 3

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

VOLVO V70 2.4 D [D5] M...

Ár: 2.930.000 Ft

Évjárat: 2008 / 4

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

VOLVO V70 2.4

Ár: 550.000 Ft

Évjárat: 2002 / 2

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Benzin

Még több autó

Eladó alkatrészek

VOLVO VOLVO S60 V70 XC...

Ár: 70000 Ft

Dízel D5 motorhoz D5244 T4 T5 T6 T7 motorkódhoz lendkerék, szerkezet, tárcsa S80 CSA...

VOLVO VOLVO 740, 850, ...

Ár: Érdeklődjön

Működő rádiók, gyári kóddal, karcmentes állapotban.

INTRA - ALUFELNI 15X7...

Ár: 15000 Ft

AKCIÓS ÚJ INTRA könnyűfém keréktárcsa

Még több alkatrész