Érzik a hiányt, ezért piaci lehetőséget is látnak benne!

A Vodafone leányvállalata is beszáll a villanyautó-töltő bizniszbe

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Vantage Towers nemrég cserélte autóflottáját elektromos autókra és plug-in hibridekre, most pedig publikus autótöltőket telepít.

A villanyautó és akár a konnektoros hibrid is környezettudatos, hosszú távon költséghatékony megoldás, ezt a Vodafone és leányvállalata, a Vantage Towers is érzi. Igen ám, de annyi konnektoros autójuk van már nekik és partnereiknek is, hogy számukra is rendre gondot okoz az autók töltése. A hiányból azonban erényt, pontosabban profitot kívánnak kovácsolni, ezért a Vantage Towers Magyarország Zrt. az Elektromotive Hungaria Kft. együttműködésével országszerte 38 bázisállomáshoz mintegy 60 villanyautó-töltőt telepít a következő egy évben.
Hirdetés
Az árazás még nem ismert, az viszont igen, hogy 2x22 kW-os AC és 180 kW-os DC villámtöltőket egyaránt fognak telepíteni, akár napelemekkel és kiegészítő akkumulátorokkal kombinálva, azok ugyanis alapból is megtalálhatók az átjátszó-állomásokon. A Vantage Towers alapgondolata az adótornyok megosztása, kihasználtságának fokozása, azaz az, hogy egy-egy toronyra több szolgáltató antennája kerüljön fel, ez pedig jelentősen csökkenti az egységnyi költségeket. Ehhez csatlakozik most a villanyautó-tötés. Messze nem az összes helyen, hiszen országszerte több mint 2000 állomást működtetnek. Ebben benne vannak a háztetőkre telepítettek és a külön építménnyel rendelkezők, ilyen például az Etyek öreghegyi adótorony, ahol önálló parkolóval rendelkező kilátóvá fejlődött a torony, amihez hamarosan villanyautó-töltő is kerül. Nyilván azokhoz a tornyokhoz telepítenek töltőket, amelyekhez van értelme, az ígéretek szerint olyat, amilyenre ott szükség van. Létezik például adótorony autópályapihenőben, oda logikusan DC töltő kerül, azokra a helyekre, ahol jellemzően órákat "töltenek" az emberek, oda AC, ahol pedig a rövidebb és a hosszabb tartózkodás is jellemző, oda mindkettő, például Etyek esetén is így lesz ez. Érdekes háttérinfó, hogy az adótornyok áramfogyasztása nem szerény, akár 22 kWh, számos helyen pedig eleve van akkumulátor az áramszünetek kiküszöbölésére, jellemzően 2-4 órányi időtávra, tehát 50-100 kWh kapacitású akkumulátorok is lehetnek az állomásokon. A villanyautókat nyilván nem ezekből fogják táplálni, de az energia egyik forrása lehet, ha például egyszerre két autó is töltene és nem lenne elég a hálózatból rendelkezésre álló árammennyiség. A komolyabb áramcsatlakozás persze eleve megvan a töltőállomásokon, de az is igaz, hogy a 180 kW-os DC töltéshez azért mindenhol bővítésre van szükség. Ahol van napelem (és vele kombinálva akkumulátor), ott a rendszer megtérülését jelentősen csökkenti, ha a villanyautók számára értékesíteni tudják a megtermelt áramot. A Vantage Towers egyébként a hálózatüzemeltetéshez szükséges áramigényt 100%-ban megújuló energiaforrásokból fedezi - ilyen szerződése van a szolgáltatókkal. Így aki náluk tölt, biztos lehet benne, hogy zöld energiát használ fel.
Hirdetés
Az adótornyokhoz telepített töltőknek nem csak az az előnye, hogy az ígéretek szerint így a Vantage Towers (azaz a Vodafone) is jelentősen hozzájárul hazánk villanyautós-átjárhatóságához (ennek kapcsán a pontos helyszínek még sajnos nem ismertek), hanem az is, hogy a Vantage Towers a mobilhálózatok emisszióját is csökkenteni tudja. Ugyanis minél több toronyhoz kerül napelem és akkumulátor, annál kevesebb helyre kell dízel aggregátort küldeni az áramszünetek esetén. Ha pedig már telepítenek, az Elektromotive Hungaria Kft-vel együttműködve a lehető legmodernebb technikát alkalmazzák: a 180 kW-os DC töltő gyakorlatban még nem látott hazánkban, az AC töltők úgynevezett InfoChargerek: hatalmas kijelzővel, így aktív reklámfelülettel kombinált egységek, az indításhoz pedig QR kód, applikáció és token is elérhető lesz, sőt hamarosan a plug&charge rendszeres autók kezelésére is fel kívánják készíteni a töltőket. Miként az az alábbi nyilatkozatokból is kiderül, az új töltőhálózat lényegében nem más, mint egy ügyes együttműködés, a meglévő infrastruktúrák kihasználása és bővítése, amiből nem csak az érintett cégek, az autósok is profitálhatnak majd. „Izgatottan várjuk az Elektromotive Hungaria Kft-vel közös kezdeményezésünk fogadtatását, hiszen az elsőként Magyarországon megvalósuló projektünk reményeink szerint nagyban hozzájárul majd a környezetbarát és fenntartható elektromos autók hazai elterjedéséhez. Bízunk a pozitív visszajelzésekben, mivel középtávú terveink között nemcsak a hazai töltőállomások számának növelése, hanem a program más országokra történő kiterjesztése is szerepel” – mondta Dr. Budai J. Gergő, a Vantage Towers Magyarország elnök-vezérigazgatója, aki hozzátette, hogy a toronyvállalat a zöld működés mellett elkötelezett vállalatként a villanyautózásban látja a jövőt, ezért a Vodafone mintájára céges autóflottájukat is elektromos autókra és plug-in hibridekre cserélték.
Hirdetés
„Ma már a digitalizáció az életünk szerves része, erre példa a távközlési bázisállomás szolgáltató nemzetközi vállalat egyedülálló megoldása is. Az elektromos autótöltőket egy olyan nagyvállalat telepíti majd partnerével, amely értékes együttműködési lehetőségre talált az e-mobilitás, a fenntartható közlekedés, valamint saját távközlési bázisállomás szolgáltatása között. A Magyar Kormány üdvözli és támogatja azokat a megoldásokat, amelyek az innováció és digitalizáció útján a környezeti terhelést csökkentik, a fenntartható fejlődést erősítik. Reményeink szerint a mostani bejelentés kapcsán más vállalatok, vállalkozások is megvizsgálják, hogy meglévő szolgáltatásaikat kibővítve, milyen hasznos megoldásokat, együttműködést tudnak létrehozni” - nyilatkozta Dr. Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára. „Az Elektromotive a hazai e-mobilitás egyik pionír vállalkozása, a kezdetektől részt vettünk több száz otthoni és publikus töltőállomás telepítésében. Nagy megtiszteltetés volt, hogy részt vehettünk a Vantage Towers többfordulós pályázatán, és ennek eredményeképpen elnyertük ezt a megbízatást, amely nemcsak töltők telepítését, hanem egy komplex töltőrendszer kiépítését és üzemeltetését jelenti. A rendszer egyik központi eleme az InfoCharger, amely saját fejlesztésünk és a termék összeszerelése hazánkban történik” - mondta Mátyásfalvi János, az Elektromotive ügyvezetője.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?