Otthon felejtetted a pénztárcád, mikor tankolni indultál? A Škodával többé nem probléma: a kártyaadatok előzetes megadása után a jövőben már akár az autó főképernyőjéről is fizethetsz az automata töltőállomásoknál.
Elkezdődik az alacsonyabb környezetvédelmi besorolású járművek kiszorítása a forgalomból az Európai Unióban, ami az útdíjszámításban is megmutatkozik majd. A teherautókkal indítanak.
Fél órán keresztül tiporták az Autobahn korlátlan szakaszain az RS4 Avantot: kiderült a végsebesség, az összes fontos gyorsulási érték és az átlagfogyasztás is. Mindezt a sofőr szemszögéből nézhetitek végig az alábbi videóban.
Amerikában és Kínában HR-V néven ismerik, Európába ZR-V megjelöléssel érkezett, ám a mérnökök valószínűleg csak Civic SUV-ként hivatkoztak rá, amíg készült. Vajon sikerült úgy a divathoz igazítani az ikonikus kompaktot, hogy ne vesszenek el az értékei?
Mintha sohasem fogyna ki a rendőrség a sebességhatár kétszeresét is túllépő gyorshajtók trafifotóiból: ismét fogtak egy száguldozót az egyenruhások, ezúttal Nógrád vármegyében, egy Audi volánja mögött.
Kívülről is észrevehető a modellfrissítés, a márka szögletesebb, markánsabb vonalai azonban közel sem annyira feltűnőek, mint a teljesen új műszerfal, ami szögletesebb, modernebb és visszahozza a fizikai gombokat.
A modern turbómotorok kényelméért, nyomatékáért és hatékonyságáért cserébe az alkatrészek bizony komoly árat fizetnek, egyetlen gyártási hiba is elég lehet ahhoz, hogy apró darabokban kössön ki egy dugattyú az olajteknőben. Íme a példa!
Ha nem hiszed, hogy az 1.9 TDI bármit kibír, nézd meg ennek a Volkswagennek a motorterét! A mindösszesen 100 ezer forintért vásárolt, dízel kombi élő bizonyíték rá, hogy az érvényes műszaki vizsga nem jelent használható állapotot Magyarországon.
Még a német autópálya korlátlan szakaszán sem volt elég hely a Ford GT végsebesség-tesztjéhez, legalábbis nap közben. A közel 20 éves szuperautót az éj leple alatt is vissza kellett vinni, hogy biztonságban elérhesse az óránkénti 200 mérföldet.
Ha még mindig nem hiszed, hogy kellő kreativitással és vakmerőséggel nincsenek lehetetlenek a sufnituning világában, akkor nézd meg ezt a Suzuki Swift és Volkswagen Golf keveréket, amely teljes természetességgel közlekedik a lengyel utakon.