Rekordév után csökkenő eladások a PSA-nál

10%-ot csökkentek a PSA konszern eladásai 2019-ben a rekord 2018-as év után

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem zárt olyan jó évet a PSA 2019-ben mint egy évvel korábban. Közel 10%-kal csökkentek az eladásaik elsősorban a kínai, közel-keleti és afrikai megrendelések visszaesése miatt.

A francia autógyártó, a PSA konszern nem lehet éppen csalódott a 2019-es évi teljesítményét nézve, hiszen 3,49 millió eladott gépjármű igazán nem kevés. Annak fényében viszont kissé csalódást keltő az eredmény, hogy egy évvel korábban, 2018-ban még 3,88 millió autójuk fogyott világszerte. A PSA több márkát is tömörít, melyek iránt a kereslet főleg a kínai, közel-keleti és afrikai piacokon ingott meg.
Hirdetés

A gyártó hazai piacainak számító Európában 2,5%-os visszaesés volt tapasztalható, de ha hozzávesszük az Opel-Vauxhall márkákat is akkor már 6,4%-os lejtő rajzolódik ki. A kisteherautók piacán egészen jól helyt állt a francia vállalat és megőrizte piaci részesedését, de a személyautók értékesítésében kikapott a Volkswagentől és a Renault-tól is. Sajnos a frissen megvásárolt Fiat Chrysler Automobiles sem tudott pozitív számokat felmutatni. Az európai piacon összehozott 7,3%-os csökkenés még nem jelenti, hogy bezárnák a gyárakat, de biztosan várható néhány intézkedés a teljesítmény javítása érdekében.
A Peugeot háza táján teljes volt a kisautók megújulása, amelynek hatása majd főként a 2020-as évben lesz érezhető. Szükség is lesz a változásra, mert a 16,3%-os esés némileg csalódást keltő. Jobban teljesített viszont a Citroën, Európában a tizenkettedik legkeresettebb volt ez a márka, ami nem rossz a franciáktól, bár ezt némiképp árnyalja, hogy 5,1%-kal kevesebbet adtak el, mint tavaly. A DS volt az egyetlen márka a konszernen belül, ami számottevő növekedést tudhat maga mögött 17,4%-kal és 62 514 eladott autóval.
Az európai teljesítmény nem is tűnik túl elszomorítónak, ha azt nézzük, hogy Kínában mintegy felére estek vissza az eladások és csak kicsivel több mint egy tizedét, 117 ezer autót adtak el abból az egymillióból, amit ezen a piacon célul tűztek ki évekkel ezelőtt. A PSA helyzete Amerikában sem rózsás, 22,5%-kal adtak el kevesebbet a tavalyinál és a közel-kelti helyzet sem kedvezett az eladásoknak.
Az idei évre nem is adott meg a PSA semmilyen értékesítési előrejelzést, de az autópiac érezhető lassulása okán nem igazán remélhetünk sokkal szebb számokat jövőre sem.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?