Nyugdíjas korában is képes újat mutatni a Toyota Land Cruiser

1200 darabos limitált széria készül a Toyota Land Cruiserből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Habár hatvan évesnél idősebb a Land Cruiser, a Toyota most a nemzetközi porondra lépést ünnepli egy limitált kiadással. Márpedig a nemzetközi színtéren az FJ40 tette ismertté a Toyota terepjáróját, hatvan évvel ezelőtt


Kezdetben vala egy Willys Jeep utánzat, amit az 1950-es években gyártottak és valójában csak a harmadik generáció tette világszerte ismertté a Toyota Land Cruiser nevet. Azonban már a második generációt, az FJ20-at is exportálták Ausztráliába, illetve Észak-Amerikába, valamint beindult a modell dél-amerikai gyártása is. A februári Chicagói Autószalonon bemutatkozó Toyota Land Cruiser Heritage Edition ennek az időszaknak állít emléket. A limitált szériás terepjáró csak két üléssoros, hatalmas csomagterű verzióban lesz elérhető 2019 nyarától. Az igazi terepjárós jelleget erősíti, hogy az utastér és a csomagtartó padlója időjárásálló szőnyegekkel, illetve műanyag tálcával gazdagodik, míg a más kiviteleken szériatartozéknak számító, de terepjáráshoz nem különösebben célszerű oldalsó fellépőket, illetve oldalsó krómbetéteket nem szerelik fel a jubileumi modellre.

Persze azért nem lesz túl puritán az éjfekete vagy hófúvás-fehér színekben rendelhető Land Cruiser. Könny lesz felismerni a sötétített fényszóróházakról, a ködfények és a külső tükrök sötét krómdíszítéséről, a fekete hűtőmaszkról és leginkább a bronzszínű BBS kovácsolt könnyűfém keréktárcsákról. De ha ez nem lenne elég, akkor a klasszikus stílusú feliratok is árulkodnak a C-oszlopon. A keréktárcsák bronz árnyalata a kormánykeréken, az ajtóbetéteken, a középkonzolon, valamint az egyébként kizárólag fekete bőrkárpitozással rendelhető üléseken is visszaköszön.
Az utasok kényelméről klimatizált első ülések, motoros állítású, memóriás kormánykerék, valamint négyzónás klímaberendezés gondoskodik, amely több mint 28 légbeömlő nyíláson át juttatja az utastérbe az üde levegőt. Emellett 14 hangszórós JBL prémium audiorendszer, vezeték nélküli telefontöltő növeli tovább a komfortérzetet, míg a biztonságról az önálló vészfékezésre is képes Toyota Safety Sense csomag, a hátsó keresztirányú forgalom-figyelő, valamint a fedélzeti vészhívó funkció is gondoskodik. Utóbbi egy baleset esetén automatikusan riasztja a diszpécserszolgálatot, illetve alkalmas az ellopott jármű helyzetének megállapítására is.
Hirdetés

A Heritage Edition emellett megkapja a Land Cruiser motorpalettájának legnagyobb tagját, az 5,7 literes, V8-as, 386 lóerős egységet. Az 543 Nm forgatónyomatékú szívómotor erejét, nyolcfokozatú automata sebességváltó továbbítja mind a négy kerék felé. Az összkerékhajtási rendszer Torsen részlegesen önzáró központi differenciálművel és felezővel segít a terepen. Az alvázas konstrukció kettős keresztlengőkaros első, illetve négy lengőkaros hátsó felfüggesztéssel, valamint hidraulikusan szabályozható kanyarstabilizátorokkal gördül az utakra, vagy épp a terepre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?