A Dacia túl van a 2 millió eladott Dusteren

12 év alatt fogyott 2 millió a népszerű SUV-ból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2010-ben gördült le az első a gyártószalagról; 2 generációval és 12 évvel később már a 2 milliót is meghaladják az eladási számok.

Immár több mint egy évtized eltelt a Dacia Duster bejelentése óta, azonban a modell töretlen népszerűségnek örvend. Csak Magyarországon a tavalyi évben több mint 7000 Dacia talált gazdára, ebből 4500-at a Dusterből vittek haza a vásárlók. A román SUV immár második generációját éli - 2017-ben debütált a mostani széria. Érdemben 2021-ben nyúltak utoljára a mérnökök az autóhoz; akkor leginkább a megjelenését érintették a változások, de érkezett hozzá vezeték nélküli Apple CarPlay/Andorid Auto és duplakuplungos automata váltó is.
Hirdetés
A Dacia a mérföldkő kapcsán elárulta: átlagban napi 1000 Duster készül el a román Mioveni városban található gyárban (ez 63 másodpercenként egy autót jelent) és a kétmillió példányt közel 60 országban értékesítette a gyártó. A legnagyobb felvevőpiacok között szerepel a francia, az olasz, a német, a spanyol és a török is, de a 60 ország között megtaláljuk szinte az összes európai országot. A vásárlókon túl a szakma is nagyra értékelte a Duster képességeit, hiszen több mint 40 díjat kapott a modell az elmúlt 12 évben.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?