Félárú autóhasználattal ünnepli Budapestet a GreenGo

144 éve egyesült Buda és Pest, ma már közösségi villanyautó is van benne bőven

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly indult, egye többeket győz meg a GreenGo villanyautó-megosztó, most pedig Budapest 144. születésnapját ünneplik, díjfelezéssel.


Villanyautózni trendi, nem csak környezet-, hanem városbarát is. Hiszen emisszió- és gyakorlatilag zajmentes. De még autónkat sem gyilkoljuk a rövid távú használattal. A villanyautózást persze sokan úri hóbortnak tartják. Pedig csöppet sem az, ma a legolcsóbb 5-6 éves, már modern villanyautók 2,5 millió forint körüli áron kaphatóak, de a Budapesten tavaly indult GreenGo villanyautó-megosztó által négy felnőtt például olcsóbban mehet villanyautóval, mint BKV-jeggyel. De persze nem ez az elsődleges vonzerő, hanem a kulturált, klímás, ülésfűtéses Volkswagen e-up!-ok a GreenGo flottájában, amelyekből már 95 példány érhető el Budapesten. Akik ezeket használják, minden nap az élhetőbb, jobb Budapestért autóznak.
Hirdetés
November 17-én pedig a GreenGo az 1873-ban létrehozott Budapestet köszönti. A felhasználók 24 órán keresztül félárú menetdíjjal ünnepelhetik a főváros születésnapját, azaz Pest-Buda-Óbuda egyesítésének 144. évfordulóját. Ellentmondásnak tűnhet a túlterhelt várost autózással éljenezni, de az elektromos autómegosztás egy élhetőbb, tisztább Budapest képét vetíti előre.
Minden előrejelzés abba az irányba mutat ugyanis, hogy a közeljövőben a saját autó vásárlása lassan, de biztosan múltbéli beidegződéssé válik majd. Bár legtöbbünknek még fontos a saját, babusgatott autó, a jövőben egyre többen fogják belátni, főként a fiatalabb korosztályokból, hogy olcsóbb és egyszerűbb az autómegosztó rendszereket használni. Nem véletlen, hogy egyre nagyobb számban szállnak be autógyártók is befektetőkként hasonló szolgáltatásokba. Az „egy autó egy ember” ideje lejár, helyébe az utópisztikusnak hangzó, de kézzelfogható távolságba került, teljeskörű közösségi közlekedés lép majd, amiben nemcsak a busz és a bringa lesz közös, hanem az autó is. Nálunk egyelőre a közösségi autó elektromos, Volkswagen, GreenGo, de az autók nem feltétlenül zöldek, a flottában mindenféle színűt találhatunk, persze egységes, jellegzetes csíkozást jelentő dizájnnal.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?