Hazánkból szállítják a Ford alkatrészeket a régió országaiba

15 közép- és kelet-európai ország Ford szervizei az új biatorbágyi raktárból kapják az alktarészeket

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új munkahelyeket teremt és jobb ügyfélélményt tesz lehetővé a Ford újonnan átadott, biatorbágyi alkatrészközpontja, ahonnan szupergyorsan megkapják rendeléseiket a szervizek.

Tovább terjeszkedik Magyarországon a Ford. Budapesten és Szentendrén már eddig is széleskörű tevékenységeket folytattak, 2007 óta itt található a regionális központjuk is, 2018-tól pedig a Ford Üzleti Szolgáltató Központ látja el a vállalatcsoport számos globális vonatkozású, ám távolról is végezhető feladatait, például a terméktervezést, a marketinget, az aftersalest, a HR-t vagy a pénzügyet. Biatorbágyon létesült új alkatrészközpontjukkal már 3 magyarországi helyszínen működnek, 624 alkalmazottal és hatalmas beszállítói hálózattal, ami további 40 vállalat 60 000 munkavállalóját érinti. 55 új munkahelyet teremtett az új létesítmény, amit a Ford regionális igazgatója, Yiannis Tavanidis, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár adott át. Az Arcese-csoporttal együttműködve építették fel Biatorbágyon a 10 000 négyzetméteres raktárat, ahol jelenleg is több mint 18 000 különféle Ford alkatrészt tárolnak. Ez az üzem Európában az első gyors kiszolgálású alkatrészközpontja az amerikai autógyártónak, ami a legmodernebb technológiák segítségével azt ígéri, egy napon belül eljuttatja a szükséges alkatrészt a Ford szervizeibe és márkakereskedéseibe. Ha csak itthoni partnereket szolgálna ki, ez talán még nem is lenne óriási teljesítmény, csakhogy Biatorbágyról 15 közép- és kelet-európai ország (Magyarország, Ausztria, Albánia, Bosznia, Bulgária, Horvátország, Csehország, Ciprus, Görögország, Macedónia, Moldova, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia) hivatalos Ford műhelyei kapják a kívánt tételeket.
Hirdetés
Tavanidis szerint ez tovább erősíti különleges, magas színvonalú ügyfél-kiszolgálásukat, hiszen így kevesebbet kell majd várni az alkatrészekre. Többek között ez is hozzájárul (ahogy tette eddig is) az előkelő pozícióhoz, amit a Ford elért a magyar piacon: személygépjárműveknél 9,1%, haszongépjárműveknél 32% a márka részesedése az újonnan eladott járművek között. Hogy megtartsák kedvező helyzetüket Magyarországon és külföldön is, jelentős összegeket fordítanak az elektromobilitás terén való fejlődésre, a korábbi terveket is felülmúlva 22 milliárd dollárt a közeljövőben. Ennek része lesz az a kölni gyár, ahol a Ford első európaiaknak szánt, Európában gyártott elektromos autója készül majd, sőt, a második is. 2026-ra minden modelljükből lesz villanyos vagy konnektoros hibrid, 2030-ra pedig ők is kizárólag károsanyag-kibocsátást mellőző járműveket dobnak piacra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?