Jubileumi modell: a 30 éves Toyota Land Cruisert újra gyártják

1984-es Toyota Land Cruiser újonnan - egy évig rendelhető

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sajátos évfordulós kiadást készít a Land Cruiser 70-esből a Toyota, az 1984-ben megjelent ősmodellt egy éven át ismét kínálja.

Alaposan benne van a korban a Toyota Land Cruiser, hiszen legelső szériáját 63 évvel ezelőtt, 1951-ben kezdték gyártani. Megbízhatóságával, elnyűhetetlenségével és terepképességeivel egyaránt etalon, ma már luxusautó. A legfrissebb változat (teszt róla itt) persze már alig emlékeztet az eredetire. A rajongók egyik kedvence az 1984-ben megjelent 70-es széria, amelynek most sajátos módon állít emléket a Toyota. Nem csak az aktuális utódszériából ad ki - Japánban - egyedi fényezésű és bőrtokos okoskulcsos szériát, de az 1984-es eredeti 70-es szériát is kínálja egy éven át. Természetesen egy kicsit a mai világhoz illesztve - légzsákokkal, blokkolásgátlóval, navigációval, új fényszórókkal, de alapvetően az eredeti dizájnnal, utastérrel és hajtáslánccal.
Az eredeti Land Cruiser 70 egyébként igen sokáig, 2004-ig szerepelt a japán kínálatban is, Afrikában és Latin-Amerikában pedig még ma is készül, tehát a Toyota nem fogja gyűjtők féltve őrzött kincseinek értékét csökkenteni. Az aktualizált szériára Japánban havi mintegy 200 megrendeléssel számol a cég, egy év alatt nagyjából 2500 példány értékesítése a cél, s az ötajtós kivitel mellett Japánban elsőként most dupla kabinos platósként is elérhető lesz a helyben készülő széria.
Hirdetés

Megjelenésekor a Land Cruiser nagyon kemény terepjárónak számított - a mai mezőnyben fokozottan annak mondható. Arra született, hogy mindenkit elvigyen céljához, majd onnan haza - mindegy, hogy milyen úton keresztül. A most újraélesztett 70-es motorja alumínium blokkos 4,0 literes változó szelepvezérlésű (VVT-i) V6-os. A gyári vegyes fogyasztási érték 15,1 l/100 km az ötsebességes kézi váltóval. A rendszer gyakorlatilag elpusztíthatatlannak bizonyult az elmúlt három évtizedben. A típus rajongói között bizonyára meglesz az a réteg, amelyik a modern Land Cruiser helyett, vagy mellé a klasszikust fogja választani az elkövetkezendő évben. Mivel a széria csak Japánban elérhető, az opció csak ott van meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 03:50
    Permalink

    Ez már valami! Több gyár is követhetné a Toyota példáját, és a mai kor biztonsági elemeivel gazdagítva egy-egy régebbi modellt is kínálhatnának. Szigorúan régi köntösben (egy zsír új W124-es kombit pl. elviselnék) 🙂

  • 2019.03.09. at 01:15
    Permalink

    Ez “A Land Cruiser”. Na jó, még a 200-as széria is, de nálunk az se kapható. Valójában a hír nem arról szól, hogy újra gyártják, hanem, hogy japánban ismét forgalmazták. Mivel hogy Ausztráliában, és sok harmadik világbeli piacon a mai napig elérhető a típus. Nálunk csak szürkeimporttal, de kapható.

    Ami érdekes, hogy az alap 1984-ben kiadott karosszéria nagyrészt maradt, de rengeteg modern fejlesztést kapott, pl.:
    -1VD-FTV V8-as common-rail motort (visszafogott teljesítménnyel, de strapabíróbb kivitelben), a sorhatos 1HZ helyett (az is egy legenda)
    -1GR-FE V6 benzinmotort
    -hosszabb áttételezésű diffit, hosszabb 5. fokozatot
    -hátsó tárcsaféket
    -ABS, VSC, A-TRC, BA, EBD elektronikai segédleteket
    -alapból két légzsákot, de a platós verzió karosszériáját teljesen újratervezték, így megfelel az ANCAP 5 csillagos töréstesztjének, valamint kapott legalább 6-7 légzsákot.
    …meg még sok-sok apróságot. Ami igazán vonzó benne, hogy ez az autó 100% funkcionalitás, semmi csicsa, semmi sallang, csak A GÉP. Azt viszont tudja, nem butult el az évek alatt, csak annyit tettek hozzá, amit a kor megkövetelt. Bármikor elfogadnék egyet, ki is használnám, napi munkára, és persze kalandra, világjárásra.

    Ausztráliában ez az első számú munkaterepjáró, sok nagy bányacég használja, sőt építenek belőle kis szériában elektromos hajtású változatokat is.

Vélemény, hozzászólás?