Modelloffenzívát indít a Skoda

19 új modell érkezik a cseheknél 2020 év végéig

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bő két és fél múlva igen komolyan megugrik majd a Skoda kínálata. A 19 új modell első hallásra túlzásnak tűnhet, de van okuk az optimizmusra. Mutatjuk, hogy mi várható!


Minden eddiginél jobb évet zárt tavaly a Skoda. 2017-ben több mint 1,2 millió darab autó talált gazdára. A legtöbbet, 325 ezer darabot Kínába értékesítették, melyet Németország követett 173 300 darabbal, a harmadik helyen pedig Csehország áll 95 ezer példánnyal. Az operatív nyereség 1,6 milliárd euróra rúgott tavaly, így nem csoda, hogy lelkesen fejleszti új modelljeit a gyártó. 2020 év végéig 19 új modell érkezik, amelyben biztos ott lesz a Genfben bemutatott Vision X tanulmány sorozatgyártott kivitele, ezen felül a Citigo EV és a Superb plug-in hibrid változata is jönni fog.
Hirdetés

További újdonság lehet a Vision E tanulmány alapjaira épülő elektromos modell, amely ugyanarra az MQB platformra készül, mint a Volkswagen I.D. Buzz és I.D. Crozz tanulmányok. Elektromos autók terén szintén komoly terveket szövögetnek a csehek. 2025-ig tíz villannyal hajtott modell érkezik. Ezen fejlesztésekbe 2 milliárd eurós befektetést eszközölnek, amely jól mutatja, hogy az emissziómentes autózásra is nagy hangsúlyt fektetnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?