Hússzoros áron kelt el az első új Corvette

1,1 millió dollárig licitáltak a Corvette Stingray első példányáért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár csak ősszel fog piacra lépni, a hónap derekán bemutatkozott Corvette Stingray C7 első példánya már el is kelt, a várható alapár hússzorosáért, 1,1 millió dollárért.

A Detroiti Autószalonon mutatkozott be a legendás Corvette hetedik generációja, s noha piacra lépését csupán őszre ígérik, még a debütálás hétében el is kelt az első példány. Nem csupán az elsőség és a korai birtoktudat, a 0001 végű alvázszám is hozzájárult ahhoz, hogy a nevét sem eltitkoló vevő a várható vételár mintegy hússzorosát, 1,1 millió dollárt (~245 millió forintot) ajánljon a C7-esért. Az aukció helyszíne a Barrett-Jackson aukciósház volt, ahol egyébként a vásárló másik 1 millió dollárért egy 1968-as Owens/Corning L88 Corvette versenyautót is megnyert, s gyűjteményében egyébként a GM elnökének számító Dan Akerson valahai, 1958-as Corvette-je is megtalálható.
Hirdetés

Ki ő? Nem más, mint a Nascar csapatot is birtokló Richard Hendrick, aki számára ugyan nem az első képeken látható piros színű modellt fogják majd átadni, hanem az év második felében, a GM Bowling Green üzemében készülő sorozatgyártásból származó első darabot, de legalább a Corvette dedikált dizájnközpontjában, ahol a C7 is született.
A Corvette értéke egyébként igen magasra kúszott, s ez nem csak saját vételárához képest látszik, hanem például ahhoz mérten is, hogy tavaly az első SRT Viper 300 000 dollárért, azaz az első Corvette-hez mérten szinte negyedáron kelt el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?