A Toyota is megugorja a konnektoros hibridek egyik álomértékét

200 km-es hatótáv lesz az új etalon a konnektoros hibrideknél, a BYD mellett a Toyota is elérheti

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hihetetlen mennyiségű pénzt önt a Toyota az akkumulátorok kutatásába és fejlesztésébe, ennek egyik hozománya a közeljövőben a 200 kilométert elektromos üzemmódban megtenni képes hibrid modellek.

A hibridekre, mint a villanyautózás korszakába vezető átmenet kulcsfontosságú technológiájára az összes autógyártó közül talán a Toyota fogadott a legnagyobb mértékben. A Prius bevezetésével már akkor kínáltak hibridet, amikor az elektromos autózás maximum egy utópiának tűnt, és bár bejött az üzlet, közben a villanyautókkal lemaradtak. Azaz lehet, hogy mégsem: ma még a hibridek arany középútnak számítanak a drága, kompromisszumokat követelő, de helyben teljesen emissziómentes villanyautók és az olcsó, de szennyező belsőégésű motorosok között. A Toyota az átmeneti időszakban még nagyobb szerepet kíván adni a hibrideknek (bár közben megindultak a kizárólag akkumulátoros modellekkel is), ami praktikusságuk növelésével biztosítható: terveik szerint hamarosan 200 villany-kilométert is képesek lesznek megtenni vegyes meghajtású autóik.
Hirdetés
A 200 km-es elektromos hatótáv lett az új álomérték, a BYD is ilyen képességű autót mutatott be nemrég. Az első e-Golfból, mint egy kezdetleges villanyautóból jó volt, ha ekkora hatótávot ki lehetett hozni - ma pedig már ott tartunk, hogy konnektoros hibridek akkumulátorai tudják hamarosan ugyanezt. A Toyota Prius első konnektorról is tölthető változata még csak 20 km-re elegendő kapacitással rendelkezett, utódja már 50 kilométert is meg tudott tenni villanyüzemmódban, a jelenlegi generációnál pedig 100 km ez az érték. Néhány évente tehát megduplázódik a Toyota hibridjeinek elektromos hatótávja, és ezt az ütemet a közeljövőben is szeretnék tartani. Ehhez főként az akkumulátorokat kell fejleszteni, amin a Toyota aktívan dolgozik: hét év alatt 20 ezermilliárd forintnyi összeget költenének villanyautók fejlesztésére, ennek negyede közvetlenül az akkumulátorok kutatására menne (összehasonlításképpen: ez jóval több, mint amennyit ugyanennyi idő alatt hazánknak folyósítana az EU a jelenlegi költségvetési ciklusban). A főbb kutatási területek az új típusú energiatárolók, például a szilárdtest-akkumulátorok, de a hagyományos akkumulátorok alkotóelemeinek fejlesztése is komoly lehetőségeket rejt magában. 2030-ra összesen évente 200 GWh összkapacitású akkumulátort kíván előállítani világszerte a Toyota.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?