Így vélekedik a Renault az F1 jövőjéről

2027-es Forma-1 koncepció a Renault-tól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Zseniális ötletekkel kavarná fel a Forma-1 állóvizét a Renault. Gondolkodnak, terveznek, megvalósítanak. A Renault úgy látszik, kell az F1-nek.


Sokan temetik a Forma-1-et, a Renault viszont 10 éven belül teljesen átdolgozná. Hosszú kihagyás után 2016-ban szállt vissza a Száguldó Cirkuszba a Renault gyári csapata, már ekkor leszögezték, hogy legalább 10 évre előre terveznek. Így nem csoda, hogy feladás helyett inkább továbbgondolták a Forma-1 mai helyzetét, terveiket pedig a Sanghaji Autószalonon mutatták be a Renault R.S. 2027 Vision koncepcióval. A jövő Forma-1-es autója 600 kiló és 1340 lóerő a Renault szerint. Ráadásul összkerékhajtást és összkerék-kormányzást is elképzeltek hozzá, ezzel is utalva utcai modelljeik nagyszerű rendszerére. Azért ez jobban hangzik, mint a mostani felállásnál. A hibrid irányt követve egy leméretezett V6-os belsőégésű motort képzeltek bele, amit egy nagyobb kapacitású, a mai F1 autókénál ötször erősebb akkumulátor segítene. Boxkiállásokhoz elérhető lenne egy EV mód, hogy emissziómentesen mehessenek keresztül a pit lane-en a versenyautók, a jelenlegi üzemanyagtartályokat pedig lefeleznék. A Le Mans prototípusok és persze az F1 autók is számtalanszor bebizonyították a hibrid hajtások életképességét, az ötlet zseniális.
Nem kevésbé érdekes és megfontolandó a koncepcióhoz tartozó elv, amit kitaláltak a franciák. A Renault a pilóták biztonsági érdekeit szem előtt tartva fontosnak tartotta a zárt kasztnit. A fülkét erősített polikarbonátból készítenék, 3D nyomtatással. Tagadhatatlan, hogy a Forma-1 egyik vonzereje pont a veszélyben rejlik, amit a jelenlegi nyitott kasztni-hatalmas tempó párosítással megkapnak a nézők. Egy zárt kasztni ebből valamelyest levenne, ám a Renault erre is gondolt. A cockpit és a pilóták sisakja is átlátszó lenne, hogy lássuk a hangulatukat. Egy nagyszerű kisfilm is készült a 2027-es koncepcióról, amiben felbukkan az állítható szárny és a Renault utcai modelljeiről is ismert C-alakú menetfény. Joggal merül fel a kérdés, hogy minek LED-es menetfény egy Forma-1-es versenyautóra? A Renault tervei között szerepel az is, hogy a tehetséges fiatal pilótáknak teret adva éjszakai kezdőfutamokat rendezzenek. Ez péntek este lenne a csapatok tartalékpilótáival és a nevelőszériák tehetségeivel. A nagydíj-hétvégék további részén is változtatnának, nagyon helyesen: egy hétvégén két futam lenne. Az első egy 250 km hosszú verseny, a másik pedig egy rövidebb, úgynevezett "Final Sprint" lenne.
Hirdetés

A Renault emberei azt is látják, hogy a Forma-1 tömegekkel való kommunikációja csapnivaló. Az Ecclestone-éra maradi hozzáállásának köszönhetően csak a nagypénzű befektetőkre koncentráltak, pedig a nézők ugyanolyan fontos szerepet töltenek be a Forma-1 sikerében. A Renault például nagyobb telemetria hozzáférést engedne a fanoknak, hogy kedvencüket követhessék. A pilótáknak rendelkezésre állna egy képernyő, ahol a rajongóktól a közösségi médián keresztül kapott helyezését látná. Cyril Abiteboul, a Renault Sport Racing ügyvezető igazgatója hozzátette: "Koncepciónkkal inspirációs vitákat, beszélgetéseket szeretnénk generálni a rajongók között, hogy abból mi is tanulhassunk."
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?