Konnektoros nagyhatalom a BMW?

2030-ra az eladott BMW-k felét lehet majd tölteni konnektorról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW is halad a korral, a trendekkel, utóbbi esetben a fenntartható jövő érdekében. Ennek keretein belül 2030-ra már az eladott BMW-k felét lehet majd tölteni konnektorról, de minden autójukban lesz elektromos rásegítés.

Bármennyire is úgy tűnik, hogy a BMW a hagyományos utat követi az autók fejlesztése terén, messze nem csak a vezetés élményéről szól már a márka. Egy online sajtótájékoztató keretein belül foglalta össze nekünk a gyártó elektromos fejlesztésekért felelős részlege, mire is számíthatunk a jövőben. Azt már sokan észrevehették, hogy a BMW-nél jelentősen megszaporodtak a zöld rendszámos modellek, amelyek mellett persze a hagyományos modellek még mindig ugyanolyan népszerűek tudnak lenni. A márka, ahogy a legtöbb prémium gyártó is, nem fogja elengedni egyhamar a belsőégésű motoros modelleket, de mint minden területen, itt is az elektromosítás a cél, rövid időn belül minden benzin és dízelmotorhoz csatolnak 48 voltos hibrid rendszert. Ám a fejlesztéseik komolyabb fele más területeken történik: az elektromos és konnektorról tölthető hibrideknél.
Hirdetés

Jelenleg a BMW adja el a világon a legtöbb konnektorról tölthető autót. Hogy lehet ez? Az amúgy is meglehetősen széles portfóliójában jelenleg majdnem az összes modellt meg lehet kapni konnektoros hibrid hajtással, és ez a lista csak bővülni fog a jövőben. Jó példa arra az X3, hogy mit is tervez a BMW, mi a jelenlegi szemlélet. A népszerű SUV-ból jelenleg már négyféle hajtáslánc érhető el: benzines és dízel, konnektorról tölthető hibrid és most már teljesen elektromos is és nem kizárt, hogy a következőből már hidrogénes is lesz, de ez még csak feltételezés. A BMW ezt Power of Choice-nak hívja, ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy a választás hatalma. Vagyis a BMW vásárlók dönthetnek majd arról, milyen hajtást szeretnének, majdnem minden modellből meglesz a plug-in és az elektromos is a hagyományosak mellett.
A fenntartható jövő érdekében persze számos pontra figyelniük kell, például az akkumulátorok felhasználására, amiknek az autókban már nem veszik hasznát. Ezeket külső energia tárolóként még tökéletesen fel lehet használni mind a háztartásban, mind ipari területeken, ezek legjobb alkalmazását a BMW egyik partnere végzi el. Akkumulátor technológiában hivatalosan egyelőre kitartanak a lítium-ion mellett, ugyanakkor jelen sajtótájékoztatón is kihangsúlyozták, az első pillanattól kezdve az utolsóig rajta tartják a szemüket a kobalt bányászattól kezdve a gyártásig és beszerelésig. Vagyis erőszak és rabszolgamunka mentes bányászatot és saját fejlesztésű akkumulátort ígérnek.
Hirdetés

Arra a kérdésre, hogy a plug-in hibrid BMW-k tölthetőségét mikor gyorsítják föl 3,7 kW-ról akár csak 7,4 kW-ra, egyelőre kitérő választ kaptunk. A BMW-k töltési ideje jelenleg elég hosszú, a villanyautós hatótávot adó X5 45e-é például több mint 9 óra köztéri oszlopról, viszont WLTP szerint már 97 kilométeres elektromos hatótávot kínál. A BMW szerint egyelőre erre nincs nagyobb igény, pontosabban felméréseik alapján a jelen felhasználás mellett ez éppen elég. Azt mondják, akkor fognak gyorsabb töltőegységet biztosítani, ha az elektromos hatótávolság eléri a 100 kilométert. A plug-in hibridek között egyelőre a PSA csoport kínál 7,4 kW-os töltőegységet, ám a BMW válaszai alapján egészen úgy tűnik, hogy már náluk is számíthatunk rá. Érkezik ugyanis az 545e, melynek pontos műszaki jellemzőiről egyelőre nem tudni semmi konkrétat, a jelölésből azonban következtethetünk arra, hogy az X5 45e hajtásláncát kapja, melybe 21,4 kW-os akkumulátort építettek. Az 5-ös limuzin alacsonyabb felépítésű és könnyebb is, így azonos technikával kétségtelen, hogy elérheti WLTP szerint is a 100 kilométeres elektromos hatótávolságot. A BMW a plug-inek mellett nem fejleszt öntöltő hibrid rendszert, a jövőt a hálózatról való tölthetőségben látja, amihez többféle otthoni töltőbox kiépítését is vállalják, valamint egyedi jutalmazási rendszert is kidolgoztak, amelynek lényege, hogy a felhasználók pontokat gyűjthetnek a BMW alkalmazásában a takarékos vezetésük után, melyet később töltésre, vagy ajándéktárgyakra is elkölthetnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?