Turbós lett az új Mazda MX-5

250 lóerős is lehet az Mazda MX-5 ND

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BBR név ismerősen csenghet a Mazda tulajoknak, ugyanis a brit székhelyű tuningcég a japán márkára specializálódott. Ezúttal az új MX-5-öst piszkálták tovább, az eredmény igen komoly!


A Mazda és egyben a világ egyik legnagyobb és egyben leginkább elérhető élményautója 2015-ben lépett a negyedik generációjába. A Skyactiv alapú szívómotorból 1,5 és 2,0 literes került bele. Mindkettőt próbáltuk, a sperrdifi és a Bilstein lengéscsillapítók, na meg a nagyobb teljesítmény miatt a kétliteres volt nagyobb kedvenc. A BBR tuningcég már kiadott egy tuningcsomagot, amellyel akár 200-ra pumpálható a lóerők száma.
Hirdetés

Most viszont egy turbófeltöltőt is ráakasztottak a blokkra, mellyel 250 lóerőre nőtt a teljesítmény, a nyomaték pedig a korábbi 250-ről 320 Nm-re. Ezzel a módosítással a gyári 7,3 másodperces 0-100 km/órás gyorsulás kereken 5 másodpercre csökkent. Azok a tulajdonosok, akik keveslik a gyári teljesítményt, 4995 fontért (kb. 1,8 millió forint) ruházhatnak be a turbós tuningcsomagra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?