Jubilált a SEAT, elkészült a tízmilliomodik autó is!

25 év alatt 10 millió SEAT a martorelli gyár mérlege

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A spanyolországi gyár 1993-ban nyitotta meg kapuit, azóta már több mint 10.000.000 autó gördült le a gyártósorról.

Tavaly ünnepelte a SEAT martorelli gyára fennállásának 25. évfordulóját, de az eredmények láttán elmondhatjuk, hogy más szempontból is jubilált a cég, hiszen elkészült a 10.000.000-ik autójuk is, egy SEAT Arona FR 1.5 TSI típusú, Desiré piros és Midnight fekete színekben pompázó gépkocsi is, amit a gyár évfordulójára rendezett kiállításon állítanak ki huzamosabb ideig.
A martorelli gyár 25 éves pályafutása során összesen 39 modell gyártását végezték el itt. A SEAT gyártásért és logisztikáért felelős alelnöke, Dr. Christian Vollmer kijelentette, hogy „a gyár 1993-as felavatása óta Martorellt úgy ismerik, mint az innováció élharcosát. A technológia és a magasan képzett munkaerő terén megvalósított folyamatos befektetéseknek köszönhetően a gyár évről évre javította a termékek és a gyártási folyamatok minőségét egészen addig, hogy ma a SEAT gyár a legtöbb gépkocsit gyártja Spanyolországban, és az Industry 4.0 norma szerint a digitalizálás mértékadó gyárának tekinthető."
Hirdetés

Ami pedig a jövőt illeti, a távlati cél az lenne, hogy a martorelli gyár egy hálózatba kapcsolt, digitális üzem legyen. Ezen átalakítás okán már most 2.000 robot dolgozik a gyárban a 8.000 munkás mellett, így naponta 2.400 autót készíthetnek el, emellett természetesen a környezettudatosságra is ügyelnek. Ennek szellemében a SEAT 2025-re a vállalat környezetre gyakorolt hatásának 2010-es szintjét a felére kívánja csökkenteni. Mindemellett az elmúlt 7 évben már 35,5%-al csökkentette a SEAT a környezetre gyakorolt hatását, többek között a „Seat al Sol”-nak köszönhetően, ami az európai autóipar legnagyobb napenergiával működő létesítménye.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?