Ha már M3-ból nem lesz kombi, az Alpina a megoldás

300 km/h-val száguld az Alpina családi kombija

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW elhatárolódik a kombi M3-as megépítésétől, ezzel szabad az út az utólagos tuning felé. Az Alpina ki is használta, az új 3-asból elsőként a kombit szabták át


Azóta vágyik a nép az M3-as kombira, mióta az M részleg megmutatta, hogy nekik van egy E46 a titkos garázsukban. Arra egészen addig és azóta sem került sor, hogy szériában is megcsinálják ezt a hiánypótló modellt, de szerencsére itt az Alpina. A Frankfurti Autószalonra egy olyan modellel készültek, amivel pótolhatják a hiányzó M3 Touringot, ez a B3 Touring. A modell kívülről tipikus Alpina jegyket visel, az új sokkülős felnikkel azonnal felismerhető, kinek a műve, ahogy a speciális zöld fényezés is erre játszik. Ezeken túl csak a megszokott szolid lökhárítótoldatokat kapta meg, ugyanis a lényegi rész a géptető alatt történt.
Hirdetés
Csak a hathengeres benzinmotorról lehetett szó, ami a szedánban M340i xDrive néven érhető el. Az Alpinánál ikerturbót építettek rá, változtattak a vezérlő elektronikán és a hűtésen, valamint egy új kipufogórendszert építettek hozzá. Ennek érdekessége, hogy meg tudták tartani a részecskeszűrőt, vagyis az épített motor annak ellenére tudja hozni a WLTP normát, hogy 462 lóerőre és 700 Nm nyomatékra tornázták a teljesítményét. Ennyire nem is számítottunk volna, ezzel egyelőre erősebb, mint az új X3 és X4 M Competition csomag nélkül. Az Alpina B3 xDrive rendszert és elektronikusan vezérelt részlegesen önzáró differenciálművet is kap. Gyorsulási adatot egyelőre nem közölt az Alpina, de annyit azért elárultak, hogy a 300 km/h-t eléri az új modell.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?