Elképesztően ritka sportkocsit fotóztak Budapesten

350-et terveztek, de csak kevesebb készült abból a Lamborghiniből, amit Budapesten fotóztak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Annál sokkal többször fordulnak meg Budapesten ritkánál is ritkább sportkocsik, mint arra számítanánk. A főváros egyik legforgalmasabb pontján fotóztak most egy Lamborghinit, amiből alig pár darab létezik.


Olyan autók fordulnak meg Budapesten, amikre egyáltalán nem számítanánk, ám az álcázott, fejlesztés alatt álló autókra a legtöbbször van magyarázat. A ritka sportautók viszont magánkéz alatt érkeznek, ahogy ez a Lamborghini Murciélago is, amit a Széchenyi István téren fotóztak, közvetlen a Lánchíddal szemben a főváros egyik legpatinásabb szállodája előtt. Egy Murciélago LP 670-4 Super Veloce szerepel a fotókon, amiből összesen 350 darab legyártását tervezték, de végül nem készült el még ennyi sem.
Hirdetés

A különleges modell gyártását 186 darab után leállították, hogy helyet csináljanak az új csúcsmodell érkezéséhez, ekkor jött ugyanis az Aventador. A Super Veloce modellnév először a Diablón jelent meg, ahogy akkor, most is a leginkább pályára orientált modelleket jelöli, a Murciélago SV esetében több mint 100 kilót faragtak a súlyából karbonszálas műanyag elemek és új kipufogórendszer használatával, valamint a felesleges felszerelések és szigetelések kihagyásával. Motorja 6,5 literes szívó V12-es, és 670 lóerőt teljesít 8000-es fordulatszámon. A Lamborghini utolsó olyan modellje volt, melynek fejlesztése még a Volkswagen éra előtt megtörtént, újkori ára nagyjából 113 millió forintnál kezdődött, ma minimum 130-140 millió forintos értéket képvisel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?