Elektromos Lotus Malajziából

3 év múlva jön a Lotus elektromos mini-autója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Lotus ősszel bemutatott jövő-autóiból elsőként az elektromos városi mini valósul meg, Malajziában.

Az ősszel, a Párizsi Autószalonon bemutatott Lotus prototípusok közül a legpraktikusabb példány, azaz a City Car elektromos városi mini-autó gyártója már megvan. A Lotus a maláj Protonnal, és egy egyelőre még meg nem nevezett alkatrész beszállítóval karöltve, Malajziában, a Proton üzemében gyártja majd a piacra 2013-ban várható minit. Az ázsiai gyár háromféle verziót készít, lesz kifejezetten a helyi piacra szánt és európai kivitel is, valamint egy sportverzió. Úgy tűnik, csak egyetlen specifikáció létezik: a háromajtós négyülésest a hátsó kerekein keresztül 54 kW (73 lóerő) állandó teljesítményű, de rövid időre 162 kW, azaz 220 lóerő leadására is képes, 240 Newtonméter nyomatékú villanymotor hajtja. Ez 4,5 s alatt 50, 9,0 s alatt 100 km/órára gyorsít, és 170 km/órás végsebességet ad. Az egy töltéssel elérhető elektromos hatótáv 60 km, de az E85-tel is üzemelő 1,2 literes, 3 hengeres, 48 lóerő (35 kW) teljesítményű, akkumulátor töltésre szolgáló benzinmotorral a hatótáv 500 kilométer lehet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?