1000 lóerővel és 8 kipufogóval jön a Bugatti limuzinja

3 év múlva léphet piacra a Bugatti Galibier

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nyilatkozott a Bugatti vezére, 16 hengerrel, 8 kipufogóval és 1000 lóerő feletti teljesítménnyel érkezik 2015 körül a Galibier szuperlimuzin.


A VW-konszern csapatában játszó Bugatti még 2009-ben mutatta be először a Galibier csúcslimuzin tanulmányát. A Veyront követő második újkori Bugattinak szánt négyajtós, négyüléses szuperlimuzint legalább olyan vad műszaki megoldások és menetteljesítmények jellemzik majd, mint a cég kétajtós modelljét, a német-olasz cég vezérigazgatója pedig a Car & Drivernek nyilatkozott - bár elég szűkszavúan - vele kapcsolatban.
Hirdetés
Wolfgang Dürheimer elmondta, hogy a Galibier 8 literes, két turbóval megtámogatott W16-os kettős üzemanyagú motorjából több mint 1000 lóerőt fognak előcsalogatni, ami 380 km/h-s csúcssebességet biztosít majd a különleges, jelenlegi piacon semmihez sem fogható szedán számára. A 16 hengerből távozó gázok összesen 8(!) kipufogóvégen fognak kilépni, és a főnök abban is biztos, hogy nem lesz még egy ilyen gyors luxuslimuzin a piacon. Bár a bevezetés pontos időpontjáról még nem döntöttek, Dürheimer arra utalt, hogy 2015 környékére várhatjuk a Bugatti újabb őrületes autóját.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?