A UX 300e az első villanyhajtású Lexus

400 kilométeres hatótávot kínál az első tisztán villanyhajtású Lexus

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Lexus sem kerülheti el a villanyautó forradalmat, így a másfél millió hibrid jármű legyártása után elkezdődött a tisztán elektromos hajtás korszaka a Toyota luxusmárkájánál is.

Nem véletlenül készítettek a UX crossoverből villanyautót a Lexus mérnökei, hiszen ezt a típust jellemzően városi használatra szánták, szóval ideális alap egy akkumulátoros villanyautónak. Ráadásul érdekes módon és sokak örömére az autó formavilágán lényegében semmi nem utal a villanyhajtásra. Nincsenek rajta olyan, a villanyautók körében elterjedt stíluselemek, mint például a zárt hűtőmaszk. A vezetési élményt a késlekedés nélküli, lineáris gyorsulást biztosító elektromos hajtáslánc mellett a kiegészítő merevítésekkel még szilárdabbá tett karosszéria, illetve az áthangolt lengéscsillapítók próbálják fokozni. Teljesítményből sincs hiány, hiszen a UX villanymotorja 204 lóerőt és 300 Nm forgatónyomatékot nyújt. A villanyhajtású változatban ugyanúgy megtalálható a menetdinamikát szabályozó üzemmód-kapcsoló, ugyanakkor változtatható a regeneratív fékrendszer teljesítménye is a kormányon elhelyezett fülek segítségével, összesen négy fokozatban. A hatótávolsága pedig 400 kilométer, igaz csak az NEDC ciklus alapján.
Hirdetés
Az autóhoz egy integrált okostelefonos applikáció jár, amelynek segítségével a távolból ellenőrizhető a fennmaradó hatótávolság, beprogramozható a feltöltés indítása, vagy emlékeztetőt lehet beállítani a töltési folyamat végére. Továbbá vezérelhető vele a klímaberendezés is, hogy beszálláskor már a kívánt hőmérséklet fogadja az utasokat. A Lexus UX 300e 2020-ban érkezik meg az európai és a kínai piacra, majd 2021 elejétől Japánban is elkezdik forgalmazni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?