Vörös bőr és vászontető. 25 éves a Boxster, itt az ünnepi modell

400 lóerős szívómotoros verzióval és döbbenetesen stílusos összeállítással ünnepel a Boxster

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

25 évvel ezelőtt jelent meg a Porsche jelenleg is futó Boxster modellcsaládjának legelső tagja. Ünnepi modellel készültek, ami több stílust kapott, mint amennyi egy életmódmagazinban elférne.

Túlcsordult a stílus a Porschénél a Boxster ünnepi hangulatától. Olyan különkiadással érkeztek, ami az eredeti első kiállított Boxster tanulmányautóra emlékeztet, amit 1993-ban láthatott a közönség a Detroiti Autószalonon. A Porsche kétüléses modellcsaládjának első hírnöke ezüst fényezéssel, arany felnikkel és piros belsővel állt a közönség előtt, a 25 éves ünnepi modell is pontosan ezt idézi meg, és legalább annyira jól áll neki. Az ezüst helyett kérhető fekete, vagy fehér fényezéssel, valamint, ha valaki nem értené a modell lényegét és túl rikítónak találná a pirosat, kérheti fekete bőrbelsővel is. Arany árnyalatú felnik járnak hozzá, amik kétségtelenül passzolnak mind a három fényezéshez, mégis az ezüsttel a legjobb. Az ünnepi kiadás a Boxster GTS-re épül, vagyis motorja 4,0 literes hathengeres szívó boxer, mely 394 lóerő és 419 Nm nyomaték leadására képes.
Hirdetés
Hatfokozatú kézi, vagy hétfokozatú duplakuplungos automata váltóval is kérhető, utóbbihoz mindenképp jár a Sport Chrono csomag is, mellyel kereken 4,0 másodperc a 0-100-as gyorsulás és 293 km/h a végsebesség. Emellett szintén jár hozzá az aktív felfüggesztés és a nyomatékvektor-szabályzás, valamint az önzáró differenciálmű. A 25. évfordulós Boxster ára 94 986 euró, mely épp 10 000 euróval magasabb, mint az alapját adó GTS kivitelé, magyarán forintban 36-40 millió közé tehető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?