A Porsche Panameránál is erősebb az új Audi RS5

450 lóerős a vadiúj Audi RS5 Coupé

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Panamera 4S duplaturbós V6-osával, temérdek légbeömlővel, utasterében alcantara és karbon borítással debütált a vadiúj Audi RS5 Coupé.


Hosszú várakozás után végre megérkezett az új Audi RS5 Coupé. Könnyebb, vadabb és gyorsabb elődjénél, Stephan Winkelmann az Audi Sport vezérigazgatója egyszerűen az Audi Sport RS modellek GT-jének nevezte. Az RS5 DTM versenyautója mellett Genfben debütáló sportkupé a Porsche Panamera 4S-ből érkező 2,9 literes biturbó V6-ot kapja, ami már a Porsche kupéját is szépen mozgatta. Utóbbi 450 lóerejével és 600 Nm nyomatékával komoly fejlődés az elődhöz képest. Ha ez nem lenne elég, 60 kilót fogyott, így a 0-100-at 3,9 másodperc alatt futja. Csak viszonyításként: ez megegyezik az Alfa Romeo Giulia QV sprintidejével. Az opciós dynamic csomaggal 280 km/h a végsebesség.
Erejét nyolcsebességes automata váltón és quattro összkerékhajtáson keresztül viszi át a kerekekre. A quattro hajtást úgy hangolták, hogy az első és a hátsó tengelyek között 40:60 arányban osztja el nyomatékot, a mérnökök szerint így tudja a legjobb tapadást és menettulajdonságokat garantálni. A hátsó sport differenciálmű opciós kiegészítő lesz. Elöl-hátul frissített multi-link felfüggesztést kap, valamint Audi Sport DRC (Dynamic Ride Control) néven adaptív futóművet, kerámiafékeket, valamint az RS-hez hangolt kormányszervót is kínál, némi felárért.
Hirdetés

Az utastérben uralkodó elem az alcantara, amit a kormány, a váltógomb és az ajtóborítások is megkapnak, valamint karbonmintában díszeleghet a műszerfal és néhány egyéb kiegészítőelem. Természetesen az RS modellekből jól ismert sportüléseket és lecsapott aljú, végtelenül jó fogású sportkormányt is megkapja, a legtöbb helyen RS logók tudatják velünk, hogy miben ülünk. A 12,3 colos virtual cockpit a guminyomásról, az épp leadott nyomatékról és g-erőkről is tájékoztathat minket. Az új RS5 Coupét májustól rendelhetjük, az első európai darabok már nyáron tulajdonosukhoz érhetnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?