Erősebb zöld Panamera is érkezik

500 lóerős lehet az erősebb Porsche Panamera E-Hybrid

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Genfi Autószalonon debütál majd az 500 lóerő feletti rendszerteljesítményre képes Panamera E-Hybrid, ami már a 4S-ből készül.


Két új Porsche Panamera érkezik a Genfi Autószalonra márciusban. A 4S, 4S Diesel és Turbo menetpróbáján ott voltunk, ám most a shooting brake Sport Turismo és a Panamera E-Hybrid erősebb változata mutatkozik be Svájcban. A jelenlegi Panamera 4 E-Hybrid duplaturbós 2,9 literes hathengerese 325 lóerőt tud, amit egy 134 lóerős villanymotorral párosítottak. Így összesen 459 lovas a hibridrendszere. A Panamera 4S egyébként ugyanezt a V6-ot használja, csak egy kicsit több akarattal, egészen pontosan 434 pacival a motortérben.
Hirdetés
Tehát a Panamera 4S-ből készülő hibrid limuzin ötajtós jó eséllyel erősebb lesz. Háttérinfók és utánaszámolás szerint is 500 lóerő felett teljesíthet majd a korábban is említett villanymotorral párosítva. Végsebességét 290 km/h-ban korlátozták, és több mint valószínű, hogy így sem éri utol majd Panamera Turbo 542 lóerejét, amivel szemben a hibridrendszer 250 kilogramm extra tömege sem segít.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 21:49
    Permalink

    én meg az hulladék akkumulátor végtermékét és amilyen mérgező vegyületekkel készítik azt etetném meg ezekkel a méregzöldekkel. A hatás garantáltan gyorsabb lenne, mint a co2 egy szobában.

  • 2017.10.27. at 21:49
    Permalink

    Én meg egy zárt épületbe ereszteném be amit a kipufogója okád ki a Porschenak meg beraknék valakit aki ajnározza.
    Van aki nem szarja le a környezetet, de legfőképp azt nem amit közvetlen a levegőből szív be a tüdejébe.
    Ha így gondolkodnék 2017-ben én is mint a sok tudatlan akkor nem számítana a gyerekeink jövője csak a saját -gyenge színvonalú élvezeti cikkek- mint ez a Porsche.

Vélemény, hozzászólás?