Magától kellene menjen, ám tábla figyelmeztet rá: a cipzár-elv

55 ezer autós életét könnyítheti meg néhány tábla, melyek a cipzár-elvre figyelmeztetnek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kísérleti jelleggel vezették be a Nyugat-Európa több országában már működő közlekedési rendet a budakalászi M0-M11 csomópontban.

Érdekes újítással élt a 11-es főút és az M0, pontosabban a Megyeri híd csomópontjánál a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Maradt a jól ismert körforgalom, amelybe a mind a kétsávos hídról, mind a szintén kétsávos 11-es útról egy-egy sávon lehet behajtani, magyarán a hídra felhajtó és az onnan lehajtó, naponta mintegy 55 ezer autós életét folyamatos útszűkület, elfogyó sáv nehezíti. Reggelente a hídra, munka után pedig a hídról lehajtva, akár még a hídon sorakozik a forgalom. Rossz esetben csupán ez a csomópont 10-15 percet el tud venni a napból, nem másért, mert a besorolás nem megy zavartalanul.
Mindezért december végétől néhány, Ausztriából vagy Németországból ismert, ott sikerrel alkalmazott tábla és útjelzés hívja fel a figyelmet a cipzár-elvre, azaz a kulturált, folyamatos besorolásra. Arra, hogy minden autós engedjen be maga elé egy másik autóst, de ne többet - így maradhat folyamatosan haladó a kettőről egy sávra szűkülő forgalom. A kialakított forgalmi rend és a jelzések érdekessége, hogy azok abszolút egyedülállónak számítanak Magyarországon, a hatályos KRESZ-ben egyelőre nincsenek erre vonatkozó részek. Természetesen ennél a megoldásnál is a KRESZ szabályai érvényesek, ugyanakkor az udvariassági szempontok sokat segíthetnek a folyamatos és zökkenőmentes haladás elérésében. Miként azt a közútkezelő is írja, a rendszer sikeres alkalmazáshoz szükség van az autósok együttműködésére, egymással szembeni toleranciájára és megértésére.
Hirdetés
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a kísérleti projekt sikeres lesz, és más helyszíneken is alkalmazhatja ezt a módszert a felesleges torlódások elkerülése érdekében. A társaság egyúttal arra kéri a közlekedőket, hogy legyenek figyelmesek és fogadjanak szót a tábláknak, melyeken ez olvasható "Segítse a besorolást".
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 09:26
    Permalink

    Örülök a remek hozzászólásokhoz, még csak annyit, hogy több helyen működik dupla sávos körforgalom balesetek nélkül, például Érden.Kisebb balesetek idáig is voltak ott és ezután is lesznek!

  • 2017.10.30. at 09:26
    Permalink

    A szóban forgó körforgalom jelenleg is kétsávos. Az Északról rávezető útfelületen is elfér a két sáv, csak a felfestés korlátoz egy sávra a körforgalom előtt. A megfelelő sávfestéssel be lehet vezetni a körforgalom belső ívére is a forgalmat, de mint ahogy írtam és írod is, ennek használatára kevesebben alkalmasak. Van egy-két rutinos sofőr, aki szabálysértő módon használja is a forgalomtól elzárt területet, hogy a szerencsétlenkedőket, és a többi türelmesebb autóst kikerülje.

  • 2017.10.30. at 09:26
    Permalink

    Ahol nagy a dugó, ott ilyen megoldással nem hiszem, hogy gyorsítani lehetne a forgalmat, hiszen az áteresztőképesség mindenképpen szűkös, mindegy, hogy Józsi vagy Béla hajt be először a körforgalomba. Ha kétsávos lenne a körforgalom, az meg mégnagyobb problémát okozna, mert azt senki nem tudja rendesen használni (senki nem megy be a belső sávba, mer hátha nem engedik ki, pedig aki nem hajt ki a következő kijáratnál, annak kötelező bemenni a belső sávba). Ekkora forgalom esetén nem is lenne megoldás a kétsávos körforgalom, ráadásul óránként lennének koccanásos balesetek. Itt egyedül a csomópont átépítése jelenthetne jó megoldást, a körforgalom helyett alul, felüljárók, stb. Persze ez sok-sok millióba (milliárdba?) kerülne.
    Azért a legrosszabb megoldás még mindig az érdi Tesconál lévő körforgalom 🙂

  • 2017.10.30. at 09:26
    Permalink

    Boldog új esztendőt minden leendő és minden “közlekedő lénynek”! Azért így írom mert,úgy tűnik mintha tanulták volna a KRESZ-t vagy tanulják.Lehet,hogy megrónak de már 1976-ban már tanították a zibzár elvet,mi az feltalálták megint a spanyol viaszkot?

  • 2017.10.30. at 09:26
    Permalink

    Ahogy korfu50 is írja, itt tényleg a körforgalomnál van a gond, és nem előtte!
    A fő probléma, hogy kis hazánkban az autósok jó része még mindig nem tudja használni a körforgalmat. A tapasztalatlan sofőrök nem mernek a megfelelő időben behajtani a körforgalomban, aki meg tapasztaltabb de önző, az meg a körforgalomba hajtás után rátapad az előtte lévőre, nehogy más irányból mások be tudjanak hajtani cipzár-elv szerűen.
    Ha a körforgalomban közlekedők hagynának másokat is élni, és a kintről jövők meg mernének élni a lehetőséggel (és tudnának is), semmi gond nem lenne. Persze ez egy olyan idilli állapot, ami főleg nálunk csodaszámba menne, ha működne.
    Az hogy az Északról bemenő két sávot egyre szűkítik egy kétsávos körforgalom előtt, meg szimpla biztonsági ok. A forgalom irányítók tudják, hogy mennyire gyengék vagyunk körforgalom témában, és ha mindkettőt megnyitják, elképzelhető egy nagyobb dugó, illetve több baleset is. Én mindenesetre ez utóbbit próbálnám meg, hiszen az autósok legalább 1/3-a gond nélkül használná, és ezzel az aránnyal nem tud versenyezni más megoldás. A probléma ebben az esetben a Megyeri hídra kanyarodás, viszont itt már átépítés szükségeltetik.
    Én nem is értem a tervezőket, vagy engedélyezőket, hiszen a probléma már az Árpád hídnál is megvan pár évtizede mégsem tanultak belőle semmit!!!!!!!
    Az Árpád híd és más kapcsolódó forgalmi igényből tudvalevő, hogy az újonnan létesült Szentendre Újpest kapcsolat 2×2 sávját a legnagyobb badarság volt, 1×1 sávra plusz egy ilyen csomópontra szűkíteni, terelni!!!

  • 2017.10.30. at 09:26
    Permalink

    Igen, míg orbán saját falujában is már /közpénzeken/ stadiont épít /és sok más, e időkben felesleges beruházást/ addig az utakra nem jut ! Gondolják egy tábla helyetesíti a dupla sávot ?
    Hány ember már meghalt tavaly a duplasáv megszűnése miatt ??!!
    És nemrég még útadó nem volt a benzin áraban most bizony van !! Hol vannak azok a pénzek?
    Hol vannak a még Kádár időben megépített utakra is kivetett / most fizetős/ útdíjjak?
    És a magyar emberek fejében is kell változtatni, el lehetne képzelni hogy egy BMW majd beenged maga elé egy 126-os polskit??

  • 2017.10.30. at 09:26
    Permalink

    Együttműködés? Tolerancia? Ezekből sajnos, eléggé kevés van hazánk útjain. Ahogy azt a cikk is írja, automatikusan kellene, hogy működjön ez a dolog. Szomorú, hogy táblára van szükség. Nem ismerem a helyszínt, de korfu50-nek igaza lehet. Miért kell a két sávból, egyet csinálni?

  • 2017.10.30. at 09:26
    Permalink

    A cipzár elv egy jól működő dolog, de nem a fent leírt helyen! Finoman fogalmazva, megint egy hozzá nem értő idióta próbál okos lenni.Ugyanis ettől egy autóval sem lesz kevesebb ott, csak legfeljebb a körforgalomba való bejutás sorrendje változik.Ebben a kereszteződésben ,, NEM ” ez okozza a dugót, hanem a rosszul kialakított és rosszul működő körforgalom.A megoldás pedig ott van! Nem véletlenül vezet oda két forgalmi sáv, csak használni kéne, nem egybeolvasztani! SOHA TÖBBET NEM LENNE OTT DUGÓ! A cipzár elvet pedig ott kell alkalmazni ahová való.

Vélemény, hozzászólás?