Családi kombi 3,4 mp 100 km/órára gyorsulással: ABT RS6 Avant

700 lóerőt hozott ki az Audi RS6 Avantból az ABT

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Korábban is piszkálta már az ABT az Audi RS6-ot, ezúttal 700 lóerőt hoztak ki a 4,0 literes V8-asból, mindezt egy kombi Avantnál, ami így 3,4 másodperc alatt 100 km/órára ér.


Alapból sem egy szerény családi kombi az Audi RS6 Avant, hiszen a legfrissebb generáció 4,0 literes V8-as, ikerturbós TFSI benzinmotorja 560 lóerőt és 700 Nm nyomatékot termel, hogy az összkerékhajtású puttonyos 3,9 másodperc alatt 100 km/órára katapultálhassa a famíliát, meg még esetleg a csomagtérben heverésző blökit is. Az ABT szerint ez azonban szerény érték, így a tuningműhely bizony nem is először nyúl az RS6-hoz.
Hirdetés

Korábban is sátáni teljesítményt, 666 lóerőt hoztak ki az RS6-ból, most viszont még tovább mentek. A még újabb ABT motorvezérlés, illetve egy friss sportkipufogó által az RS6 immár 700 lóerőt 880 Nm nyomatékot termel, így az ABT 140 lóerőnyi, illetve 180 newtonméternyi többletet ajánl vevőinek. Az ABT-féle legújabb RS6 Avant ezzel 3,4 másodperces 100 km/órára gyorsulásra és 320 km/órás végsebességre képes. A gyári értékhez képest tehát 100 km/órára 0,5 másodpercnyi az előny, ami százalékosan igen komoly érték (13%-os előny), s a 305 helyett 320 km/órás végsebesség sem mellékes - mondjuk egy német autópályán.
A meggyőző teljesítmény mellé az ABT természetesen optikai tuningot, teljes mértékben alcantara kárpitozású utasteret, még a gyáriaknál is keményebb sportrugókat, 22 colos ABT ER-C alufelniket és karbonszálas tükörház-, valamint hasonló diffúzor-borítást is ajánl azoknak, akiknek kevés az Audi RS6 Avant "alapkivitele".
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 21:08
    Permalink

    Pályán (csak ott) ki lehet használni.
    Nem hinném, hogy a német autópályákon 160 felett mennének az emberek tartósan (Ott sem csak audik vannak).
    Ehhez képest 200 felett menni elég balesetveszélyes lehet.

    Egy ilyen autót bérelni a legjobb opció. Ha állatkodni akar valaki, akkor bérli, és elmegy vele pályára.

  • 2017.10.29. at 21:08
    Permalink

    Pont az elődjére gyűjtök. Még jó darabig 🙂
    Ha valaki teheti érdemes kipróbálni, és akkor mindent megértesz, 700 aztán tol ám rendesen 🙂

  • 2017.10.29. at 21:08
    Permalink

    Pont annyi értelme van, mint a magán repülőgépnek, 27 szobás házaknak, meg a milliós öltönyöknek, nem tudom miért pont ezen kell puffogni. Tényleg inkább irigység szaga van:)

  • 2017.10.29. at 21:08
    Permalink

    Ennek a kocsinak semmi értelme. Ha valaki sportautót akar venni sok lóerővel vesz egy Ferrarit Lambot meg hasonlót, és nem ilyen semmitmondóra ad ki pénzt.
    no comment: akinek van pénze arra, hogy ilyen autót vegyen azt nem érdekli, hogy mennyire feltűnő, meg akkor van annyi pénze, hogy vegyen még egy olyan autót amibe belefér a családja

  • 2017.10.29. at 21:08
    Permalink

    Ez az autó bőven elég (még sok is) a gyári kiadásban.
    A tulajok 99% még azt sem tudja kihasználni.
    Tehát egyértelmű, hogy a 700 lovas verziónak nem sok értelme van, de ez is egy lehetőség a kivagyiság kifejezésére és a felesleges pénz szórására. 🙂

  • 2017.10.29. at 21:08
    Permalink

    én hamarabb vennék ilyet mint egy ferrarit, mert kb ugyanazt tudja, de kevésbé feltűnő, és nem csak 2 személy szoronghat benne csomagok nélkül kb… szóval ez használható autó, nem úgy mint egy sport autó ami mellé kell egy másik autó, ha vásárolni akarsz, vagy nem csak 2 személy akar utazni…

Vélemény, hozzászólás?