A Ford nem viccel: 2020-ra elektromos Mustangot és Transitot hoz

700 új munkahelyet teremtve fejleszti a jövő autóit a Ford

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elektromos és önvezető autóinak fejlesztésére 700 új munkahelyet hoz létre a Ford, elektromos Mustang és Transit mellé F-150 pickup is várható 3 év múlva.


Kezdjük egy pontosítással: csak részint lesz elektromos a Mustang, a Transit és az F-150 pickup. Az viszont tény, hogy elektromos motort kapnak, a márka eddigi hibridjeit ismerve csupán azzal is fognak tudni mozogni, így a jelenlegi verziókhoz képest jelentős üzemanyag-megtakarítást ígérnek. Ugyanakkor feltétlenül megszokást igénylő lesz az emisszió- és hangmentes Mustang. Utóbbin jó eséllyel hanggenerátorral segítenek majd.
Hirdetés

Az elkövetkezendő 5 évben összesen 13 elektromos, illetve hibrid modellt ígér a Ford, a Mustang, a Transit Custom és az F-150 hibridje az első hét modell között fog szerepelni, már 2020-ra várhatóak. A Transit Custom esetén már most tudható, hogy az plug-in hybrid verzió lesz, így teljesen (helyi) emisszió nélkül szolgálhatja majd az áruszállítást. Továbbá egy teljesen új és tisztán elektromos SUV modellt is ígér a Ford, világszerte kínálni fogja, hatótávolsága az ígéretek szerint legalább 480 kilométer lesz.
Érdekesség, hogy a Ford 700 millió dolláros beruházással bővíti az amerikai Michigan államban működő Flat Rock összeszerelő üzemét. Azt olyan részleggel egészíti ki, ahol a legendás Ford Mustang és Lincoln Continental modellek mellett high-tech elektromos és önvezető autók is készülnek majd. A bővítéssel a Ford 700 új munkahelyet teremt Amerikában. Mindez szerves része annak a tervnek, amelynek értelmében a vállalat 2020-ig 4,5 milliárd dollárt ruház be az elektromos autókba, takarékosabb, sokoldalúbb és erősebb modellekkel egészítve ki globális termékkínálatát. Ezt szorgalmazza az a terv is, mely szerint a Ford autógyártó és mobilitási vállalattá kíván fejlődni, élen járva az elektromos hajtású és önvezető autók fejlesztésében és az új mobilitási megoldások kidolgozásában. Ennek megfelelően a Ford bár elsősorban hagyományos erősségeire koncentrál, azaz azon dolgozik, hogy az elektromos hajtás révén a legnépszerűbb, nagy sorozatban gyártott haszongépjárművei, teherautói és SUV-modelljei, valamint nagy teljesítményű járművei még praktikusabbak és még élvezetesebben vezethetők legyenek, az önvezető autókon, illetve egyéb, nem kifejezetten végfelhasználóknak szánt járműveken is gőzerővel dolgozik. Így az elkövetkezendő években az alábbi legfőbb újdonságokat ígéri:
  1. 2020-ig megjelenik egy vadonatúj, tisztán elektromos hajtású kis SUV, amelynek várható hatótávolsága legalább 480 kilométer lesz; az autót a Flat Rock üzem gyártja majd, és forgalmazása kiterjed Észak-Amerikára, Európára és Ázsiára
  2. Egy nagy sorozatban gyártandó önvezető autó a taxi- és autómegosztó-szolgáltatók számára, kezdetben Észak-Amerikában. A Flat Rock üzemben gyártott, hibrid hajtású jármű 2021-ben mutatkozik be, de ez csak Észak-Amerikában lesz elérhető
  3. A népszerű F-150 pickup hibrid változata 2020-ban jelenik meg Észak-Amerika és a Közel-Kelet piacain. A Dearborn Haszongépjármű Üzemben gyártott F-150 Hybrid komoly vontatási és szállítási kapacitást kínál majd, emellett pedig mobil áramfejlesztőként is használható lesz
  4. A legendás Mustang hibrid változata egy V8-as teljesítményével és még alacsonyabb fordulatszám-tartományban leadott forgatónyomatékkal csábítja majd a vevőket. A Flat Rock üzemben gyártott Mustang Hybrid 2020-ban mutatkozik be, és elsőként az észak-amerikai piacon lesz kapható
  5. A Transit Custom plug-in hybrid 2019-ben jelenik meg Európában; az új modell a legzsúfoltabb nagyvárosi forgalomban is olcsón üzemeltethető lesz
  6. A Ford kínálatában két új rendőrautó is feltűnik. A két új hibrid hajtású rendőrautó egyike Chicagóban készül majd, és mindkettőt ugyanebben a városban, a Ford kifejezetten e célból működtetett üzemében szerelik fel a rendőri munkához szükséges kiegészítőkkel


A Ford azt is bejelentette, hogy globális haszongépjármű-kínálatában honosítja meg elsőként azokat a hybrid hajtásláncokat, amelyekben a normál szívómotorok helyett EcoBoost erőforrások dolgoznak - tovább javítva a teljesítményt és az üzemanyag-fogyasztást. A jövő autózása érdekében természetesen nem csak autóin és saját szolgáltatásain dolgozik a Ford, már több autógyárral is szándéknyilatkozatot írt alá egy ultragyors töltőhálózat kiépítéséről, amely sokkal gyorsabban működne, mint a napjainkban használatos legnagyobb teljesítményű rendszerek. A kezdeti cél 400 töltőállomás felállítása Európában, 2020-ra pedig a helyi autósok több ezer nagy teljesítményű töltőpontot használhatnak majd. Továbbá a Ford is teszteli a vezeték nélküli töltés technológiáját; a parkolóhelyek alá beépített berendezéseknek köszönhetően sosem fordulhatna elő, hogy az autósok megfeledkeznek járművük feltöltéséről.
Igaz, a hatótáv kérdése a Ford tapasztalatai szerint sem olyan nagyon fontos, mint azt sokan gondolják. Az eddig értékesített 33 ezer elektromos Ford tulajdonosának 58 millió különféle útját elemezve a márka az alábbi tapasztalatokat szűrte le:
  1. Mindennapos közlekedésük során az autósok 88 százaléka 100 kilométert, vagy annál kevesebbet tesz meg. A plug-in hybrideket átlagosan 1100 kilométerenként tankolják újra, vagyis tulajdonosaik ritkábban járnak a benzinkútra
  2. Az autósok a lehető legtöbb kilométert szeretnék tisztán elektromos hajtással megtenni, és minél jobban megismerik a technológiát, annál kevésbé tartanak attól, hogy autójuk mozgásképtelenné válik a lemerült akkumulátor miatt
  3. A Ford EV tulajdonosok 80 százaléka naponta egyszer tölti az akkumulátort; 60 százalék ezt az esti órákra időzíti
  4. A Ford EV tulajdonosok együttesen 9,4 millió éjszakán át töltötték autóik akkumulátorát


A Ford egy másik kutatása szerint a Ford EV tulajdonosok túlnyomó többsége azt tervezi, hogy jelenlegi EV-je után újra elektromos hajtású autót választ:
  1. A tisztán elektromos hajtású modellek tulajdonosainak 92 százaléka azt állítja, hogy ugyanilyen hajtásmódú járműre cseréli majd le autóját
  2. A plug-in hajtású modellek tulajdonosainak 87 százaléka újra a plug-in technológiára szavaz majd, amikor új autót vásárol


Az eredmények nem meglepőek, a hibridek és a villanyautók saját tapasztalat szerint is hasonló függőséget okoznak, mint akár a mosógép: akinek egyszer már volt, az nemigen szeretne lemondani róla.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 22:56
    Permalink

    Szerintem egy jó nagy hülyeség ez az elektromos autó dolog,ok,hogy környezet kímélőbb,de hogyan is állítják elő hozzá az energiát,ugye töltéshez,egyenlőre még leginkább erőművekben állítják elő az elektromos áramot ami nem éppen környezet barát megoldás.Szóval benzines/dízel le vele egy színjáték az egész,majd most nem az autó fog szennyezni,hanem az energia előállít sokszorozódása az erőművek végett.Már rég nem itt tartanánk,na de ugye mindenből a profit a lényeg nehogy már ingyen legyen valami is.

Vélemény, hozzászólás?