Asztalnyi szárnnyal feszít a Mansory AMG-je

730 lóerőre tornázták fel a Mercedes V8-asát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Van némi meglepetés abban, amit a Mansory csinált most a Mercedes-AMG GT S-ből. Nem is a motorerő üt, abban mindig nagyok voltak, de ez most nem néz ki annyira ízléstelenül!

Nem a Mercedesre kell érteni az ízléstelent, hiszen nagyon nehezen lehet bármelyik kocsi gyári kinézetéhez képest szebbet alkotni, és ez a Mansorynak egyébként sem ment soha. Viszont, ha a saját „műveikhez” hasonlítjuk, ez most nem lett olyan gáz. Pedig nagyjából ugyanaz volt a recept, mint mindig, versenyautós kiegészítőkkel aggatták fel. Mondjuk nagyban hozzájárul, hogy az AMG GT valóban sportkocsi, így mondhatjuk, hogy illik hozzá. Persze még mindig nem mondanánk, hogy tetszik, a gyári kinézete gyönyörű, ha azzal bármi történik, csak rossz sülhet ki belőle. A belteret viszont senkinek nem ajánljuk, hogy megnézze, minden fehérrel szegett piros és fekete bőrből készült. Még leírni is rossz, hát még ahogy kinéz, persze a piros karbonszálas műanyagelemeket sem hagyhatták ki belőle.
Hirdetés
Térjünk át inkább a technikára, az egy kicsit jobb téma egy Mansorynál. Az AMG GT-ben bemutatott friss fejlesztésű duplaturbós V8-as egy remekmű. A GT S gyárilag 510 lóerős, a hangja meg egy álom, és rengeteg tartalék van benne. A Mansorynál két nagyobb turbóval kezdték a fejlesztést, vaskosabb kipufogórendszer következett, a végén pedig újraprogramozták a kompjútert. Elképesztő 730 lóerő lett a vége, szigorúan csak hátsókerék-hajtással. Félelmetes gép, hát még az egyetlen, orbitális szárnnyal készült darab. Az csak bemutatóautó lesz a Mansory standján, állítólag a jövő évi Genfi Autószalonon, a „szolidabbat” viszont bárki megrendelheti, a technikai változtatások abban is benne vannak és az is 3,4 másodperc alatt százon van.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?