Budapesten járt az első elektromos Mini

9 millió forinttól lesz elérhető a villany Mini

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több mint három hónappal piaci bevezetése előtt megérkezett az elektromos Mini Cooper SE legelső példánya Budapestre, mutatjuk az árakat is.


Új időszámítást indít a Cooper SE a Mini márka életében, megkezdődik ugyanis a telejesen elektromos modell forgalmazása. Magyarországon erre még 2020 márciusáig várni kell ugyan, de egy kósza példány már tiszteletét tette csodálatos fővárosunkban. Természetes élőhelyén, a belváros szívében nézhettük meg, ülhettünk bele és tapogathattuk meg az első kipufogómentes Minit. A márka már három éve ápol szoros kapcsolatot a belvárosi Katona József színházzal, az új modellt is a Petőfi Sándor utcai színház előterében leshettük meg. A színház is alaposan beruházott az elmúlt időszakban annak érdekében, hogy minél zöldebben, értsd, környezettudatosabban működhessen. A szemlélet és a minőség párosa tökéletesen passzol a Mini új modelljéhez, így tökéletes helyen került bemutatásra a kisautó, ezt már Ónodi Eszter színésznő emelte ki a rövid bemutatón.
Hirdetés
A Mini első teljesen elektromos modellje egy 184 lóerős és 270 Nm nyomatékra képes villanymotort rejt a csinos orrában. 60 km/h-is elég csupán 3,7 másodpercnek eltelnie, de a 100 is megvan 8 másodpercen belül. A T alakú, 32,5 kWh-s akkumulátor csomag a középkonzol és a hátsó ülés alatt található, minél lejjebb próbálták építeni, végül az autó súlypontja 3 centivel került lejjebb a hagyományos Cooperhez képest úgy, hogy közben 1,5 centit emelniük kellett az autón. Hatótávolsága 235-270 kilométer, mellyel tökéletesen kielégíti a városi autó fogalmát.

Árát tekintve 10,5 millió az alapár, de az állami támogatással lényegében 9 millióról indul.

Négyféle felszereltsége közül már az alap Trim S-ben olyan tételek szerepelnek, mint a ledes fényszórók, az XL szinten pedig már head-up display is jár. A Cooper SE árai és felszereltségei lényegében megegyeznek a Coopes S-sel, a szinte már mindent tartalmazó Trim XL ára 13 162 000 forintnál fog indulni jövő márciusban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?